Lehet, hogy Orbán Viktor rosszul számolja az illegális bevándorlókat. Lehet, hogy az ENSZ rosszul számolja a migránsokat. Lehet, hogy mindenki rosszul számol, ha hihetünk Guy Abel angol népességkutatónak, a bécsi Wittgenstein Demográfiai Központ munkatársának, aki társaival együtt azt állítja, hogy a migráció dinamikája az egész világon fél évszázada állandó, sőt meglehetősen alacsony szinten van.

Talán mégsem „átlag 12 másodpercenként érkezik egy illegális bevándorló Európába“, ahogyan tavaly decemberben tudatta nagy újsághirdetésekben a magyar kormány. Ha jól szoroztunk, ez évente több mint 2,6 millió lenne. Ehhez képest az időközben már fellelhető adatok szerint a 2015-ös csúcsévben Európában jóval kevesebben bukkantak fel. A Nemzetközi Migrációs Hivatal (IOM) száma 1.046.600, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságáé (UNHCR) 1.300.000 (a három fő belépőhelyen, Görög-, Olasz- és Spanyolországon keresztül), az EU-határőrségé, a Frontexé – amely nem számolás, hanem becslés – 1.800.000 körül jár.

Még ha a magyar kormány túloz is, egyik szám sem kicsi. És nem kicsi a gondja sem Európának, sem azoknak, akik a háború, az üldöztetés vagy a szegénység elől menekülnek.

Menekültek a határon 2016. április 15-én.

Fazekas István

Mégis érdekes, amit a világméretű népvándorlásról (amelyben Európa még így sem főszereplő) Abel kutatócsoportja állít. Ez pedig nem kevesebb, mint hogy az ENSZ és más nemzetközi szervezetek szándékosan magas számokat emlegetnek, ami érthető is, mert különben még kevesebb pénz jönne össze a menekültek megsegítésére.

244 millió migráns él világszerte, 41 százalékkal több, mint 2000-ben – mondja az ENSZ. Ez a szám nem hibás ugyan, de több sebből vérzik – mondja Abel. Leginkább azért, mert az ENSZ a hazájuktól távol élők teljes állományát (migrant stocks) adja meg. Vagyis benne van a török kebabárus is, aki húsz éve Németországban él, vagy az indiai professzor, aki évtizedek óta Göttingenben kutat – illusztrálta a helyzetet a hamburgi Spiegel terjedelmes cikke.

Abel és társai viszont a migránsok mozgását (migrant flows) számítják ki – egyébként az ENSZ és a Világbank adataiból. Módszerüket már korábban ismertették a Science tudományos hetilapban. A legfrissebb adatokkal, a 2010–2015-ös helyzetképpel pedig most jöttek ki. Számunkra kiderülhet (az alábbi ábra is érzékelteti), hogy továbbra sem Európa a fő helyszín. Ezen még az sem változtat, hogy a legutóbbi (tavaly nyáron lezárt) adatok óta is sok menekülő érkezett Európába.

A friss adatok ismeretében is úgy számolnak Abelék, hogy bármelyik ötéves időszakban a világ népességének körülbelül 0,6 százaléka vándorol külföldre, és ez az arány fél évszázada nagyjából változatlan. Ettől persze igaz, hogy az abszolút számok nőnek, hiszen a világ népessége is nő (most 7,3 milliárd, 2000-ben 6,1 milliárd volt).

2010–2015 között viszont még abszolút számban is csökkent a migránsok száma: nyolcmillióval lettek kevesebben az előző öt évhez képest. Abel és társai 1960-nal kezdődő adatsoraiban a népvándorlás csúcsa 1990–1995 között volt, amikor megszűnt a vasfüggöny, amikor Afganisztán polgárháborúba süllyedt, és amikor Ruandában szörnyű népirtás folyt.

Migráció 2010-2015 között a Spiegel ábráján. A Nyugat-Ázsiából Európába mutató fekete nyíl a közel-keleti menekülteket jelzi, benne a szíriaiakkal. A körön egy egység egymillió embert jelent.

Der Spiegel

Jó tudni azt is, hogy az ENSZ-adatok szerinti migránsoknak – ne feledjük: mindazoknak, akik más országban élnek, mint ahol születtek – csak egy része menekült. Mint Abelék hangsúlyozzák: 15 millióan a világ 244 millió migránsából. A bécsi kutatók kommentálnak egy másik, sokat idézett számot is. Az UNHCR szerint 60 millió ember van aggasztó emberjogi helyzetben (persons of concern). Közülük azonban 35 millióan a saját hazájukon belül kerestek menedéket. Mivel nem lépték át az országhatárt, a genfi menekültügyi konvenció szerint nem számítanak menekültnek, pedig helyzetük nem biztos, hogy jobb, mint a távolabbra üldözötteknek. Az UNHCR adataiban böngészve látszik, hogy – pusztán jogilag – a genfi konvenció hatálya alá eső menekültek száma a legutóbbi, 2015 közepi adatok szerint világszerte 15 millió.

Az európaiakat némiképp kijózaníthatja több olyan folyamat, amely Abelék számításaiból kirajzolódik:

• - a legnagyobb vándorlások a kontinenseken, illetve régiókon belül zajlanak, például Indiából néhány gazdag közel-keleti olajországba vagy Szíriából Jordániába és Libanonba.
• - a migráció nem a nagyon szegény országokból a nagyon gazdagokba irányul, hanem lépcsőzetes: a bangladesiek például Indiába, a zimbabweiek Dél-Afrikába mennek.
• - a kontinensek közötti legerősebb áramlás Dél-Amerikából Észak-Amerikába tart, jóllehet a 2005–2010 közöttihez képest az utóbbi időben már jóval kevesebb spanyolajkú érkezett az USA-ba.

A helyi érdekességek közé tartozik, hogy miután Spanyolországban romlott a gazdasági helyzet, ugrásszerűen visszaesett a latin-amerikai, román és marokkói munkakeresők száma. Hasonló csökkenés mutatkozik Dubaiban és Katarban is, amelyek már kevésbé vonzzák az indiai, bangladesi, pakisztáni dolgozókat.

Mintha történelmi szabály, sőt egyfajta állandóság rajzolódna ki az adatokból – idézi a Spiegel Guy Abelt. 1960 óta bármely ötéves időszakban a Föld ezer lakója közül hat útra kel. És állandónak látszik azoknak az aránya is, akik bármely okból, bármilyen körülmények között hazájuktól távol élnek: a világ népességének kereken három százaléka.