A miniszterelnök – és Jaroslaw Kaczynski, az akkori vezető kormánypárt (Jog és Igazságosság, PiS) elnöke – ragaszkodott ahhoz, hogy az alkotmány szerint esedékes választást mindenképp meg kell tartani. Pedig a Miniszterelnökség jogászai mellett a kormány egy része is kivihetetlennek tartotta az előkészítetlen tervet. A kialakult jogi káoszban éppen a kormány egyik kisebbik pártjának vezetője, a politikai színtérről azóta eltűnt Jaroslaw Gowin miniszterelnök-helyettes akadályozta meg az úgynevezett „borítékos választást”, és néhány héttel elhalasztva tartották meg az elnökválasztást, aminek során lehetőség volt a levélszavazásra, de az nem volt kötelező. Ezen egyébként a PiS jelöltje, a második ciklusért indult Andrzej Duda nyert.

A mostani ügyészség szerint Morawiecki törvényi felhatalmazás nélkül, az Állami Választási Bizottságot megkerülve verte fölöslegesnek bizonyult költségekbe az iratokat elállító Pénzjegynyomdát és a Postát, ezzel okozta a 70 millió zlotys kárt.

Morawiecki lemondott mentelmi jogáról – ez a lengyel törvény szerint lehetséges –, de nem tett vallomást, mert előbb az iratokat akarja átnézni. Azt mondja: alkotmányos kötelességét teljesítette, és „nem engedi, hogy „szembeköpjék” Tusk miniszterelnök és Bodnar igazságügyi miniszter, legfőbb ügyész emberei. „Túléltem én már más rezsimeket is” – jelentette ki, az 1990 előtti rendszerben végzett illegális ellenállói tevékenységére utalva (amelyet azonban ellenfelei szerint felfúj), és kifejezte meggyőződését, hogy csak akkor lesz Lengyelországban újra demokrácia, ha a PiS visszatér a hatalomba. Szerinte most nincs.

A rohamosan csökkenő népszerűségű Tusk-kormány egyik dilemmája, hogy sok választási ígéretét nem tudja teljesíteni, például azt sem, hogy felelősségre vonja az előző kormányzat hatalmukkal visszaélt politikusait. Pedig ez nem a mindent vétózó Duda elnök szabotázsán vagy a koalíció belső ellentétein múlik (ebben ugyanis egyetértenek a kormánypártok), hanem a nyomozóhatóságok lassúságán. Rétestésztaként nyúlik az egykori Igazságügyi Alap sokmilliárdos visszaélési ügye is – ahol még az eljárással is addig ügyetlenkedtek, hogy Marcin Romanowski volt miniszterhelyettes ígérete ellenére Magyarországra tudott szökni, ahol menedékjogot kapott –, és nem csak elítélni nem sikerült még senkit a meggyőzőnek ható bizonyítéktömeg ellenére, hanem még el se kezdődtek a bírósági tárgyalások. A csigatempó oka részben az, hogy igyekeznek mindent nagyon jogszerűen csinálni, de hiába, mert az ellenzék így is az alkotmány felrúgásával vádolja őket, és csak „Tusk bűnbandáját” emlegeti.

Ebben a helyzetben vették elő a volt miniszterelnök ügyét, amely morálisan sokkal kevésbé terhelő, hiszen nem lopásról, sikkasztásról szól, hanem egy akkor, öt éve valóban vitatott hatásköri kérdésről, és viszonylag kis összeget érint. Nagyon kérdéses, hogy lesz-e ebből valaha jogerős ítélet a politikus ellen, aki közben nemrég az Európai Konzervatívok és Reformerek pártelnöke lett.

A lengyel jobboldal most minden reményét abba veti, hogy most májusban a pártonkívüli civilnek álcázott PiS-jelölt, Karol Nawrocki történész győz, aki valószínűleg annyira ellehetetleníti Tusk kormányát, hogy nem tudja végigvinni a 2027 őszéig tartó ciklust, és a PiS a kormányzásba is visszatérhet. A párt minden megnyilvánulása arról tanúskodik, hogy nagyon készül erre, és bosszút liheg. A sok csatát túlélt és most éppen soros EU-elnökként a világpolitikával foglalkozó Tusknak minden ügyességére szüksége lesz.