Az egyre több ország energiastratégiájában kiemelt helyen szereplő napelemek nagy része vélhetően ujgur kényszermunkához köthető – írta meg a Sheffield Hallam egyetem által pár napja közzétett jelentés. A kutatás arra mutat rá, hogy a világon telepített napelemek jelentős része készülhet abban kínai tartományban, amely pár évvel ezelőtt a kényszermunka révén megtermelt gyapot kapcsán került a köztudatba. És bár Kína tagadja az ujgur kényszermunkát, a nyugati sajtó beszámolói szerint legalább 2 millió embert érinthet ez.

Az ujgur kényszermunka híre nyomán kezdeményeztek egy, a cégek felelősségre vonását célzó jogszabálytervezetet, amely a teljes ellátási láncban történő környezetszennyezésre, illetve az emberi jogok megsértésére vonatkozna. Bár az Európai Unió és az Egyesült Királyság egyelőre csak szankciókat fontolgat, az Egyesült Államok már megtiltotta az ujgur kényszermunkához köthető termékek importját. Nemcsak a napelemgyártást és a divatipart érinti az ügy: a technológiai cégektől a mezőgazdaságon át egészen a hajiparig számos szektorban működő számtalan cég szállíttat be a tartományból.

AFP / SI WEI

Visszakanyarodva a napelemekre: az elmúlt évtizedekben vált az ujgur tartomány a napelemeket gyártó kínai cégek fő gyártási központjává. Mindezt úgy, hogy Kínában készül a legtöbb napelem és annak komponenseit, így a világ poliszilikonjainak közel felét is ott gyártják, de itt termelik a kvarcot is, amelyre szintén szükség van a napelemgyártáshoz. Márpedig a Nemzetközi Energiaügynökség elemzése szerint az elkövetkezendő 10 évben a napenergia adhatja a fosszilis tüzelőanyagoktól a megújuló energiaforrásokra áttérő országok energiaellátásának 80 százalékát – ez a kínai iparág kitermelésének növekedését is hozhatja.

Egyik szemünk sír

Tehát mi a helyzet akkor, ha a megújuló energiaforrás, amivel a klímaváltozás káros hatásait próbáljuk megfékezni, az üvegházhatású gázok kibocsátását csökkenteni, kizsákmányoláshoz és kényszermunkához köthető? Hasonló dilemmával szembesült Elon Musk is, a világ legismertebb elektromosautó-gyártójának, a Teslának az alapítója is, aki május elején jelentette be, hogy ezentúl nem lehet bitcoinnal vásárolni Teslát, mert aggasztja a bitcoinbányászattal járó környezeti hatás.

A bitcoin-bányászat ugyanis valóságos energiafaló: nemcsak a bitcoin értéke, hanem az energiaigénye is az egekbe szökött az elmúlt időszakban. A kriptovaluta előállításához szükséges energiaigény mára 150 terrawattra nőtt – figyelmeztet a Cambridge-i Egyetem egy új kutatása. Ez a mennyiség háromszorosa Magyarország villamosenergia-fogyasztásának. Ennek az elsődleges oka az, hogy míg a bitcoin 2009-es létrehozásakor a bányászathoz elég volt egy átlagos számítógép, ma már ez nem így működik: egyre bonyolultabb algoritmusra van szükség a kitermeléshez, ehhez pedig speciális – és annál több energiát igénylő – számítógépek is kellenek.

Kínai Bitcoin bánya

AFP

Bár a bitcoint pártolók állítása szerint egyre több bitcoint bányásznak megújuló energiával, a környezetvédők szerint ez nem olyan reális, mert amellett, hogy a bányászóik hollétéről és kilétéről nem tudunk semmit, nyilván ott állítják elő, ahol a legolcsóbb az energia: ez pedig egyelőre Kína, ahol az energia kétharmadát még mindig szénből nyerik.

Mi köze a hajdinának a Teslához?

Május közepén a CNN számolt be arról, hogy kihalás fenyegeti a Nevadában őshonos, a biodiverzitás megőrzése szempontjából fontos Tiehm hajdinát az elektromos autók miatt. Hogy mi köze a sárga virágú növénynek az elektromos autókhoz? A növény pont azon az alapvetően kevésbé termékeny talajon él, ami gazdag az akkumulátorokhoz elengedhetetlen lítiumban. Ráadásul, ha teljesíteni akarjuk a párizsi klímaegyezményben kitűzött célokat, akkor a nagyvenkétszeresét kellene lítiumból bányásznunk annak a mennyiségnek, mint amennyit 2020-ban kitermeltek, és 2030-ra, a meglévő bányák kiaknázásával és kiépítés alatt álló projektek befejezésével is csak a kereslet felét fogjuk tudni előállítani.

A fenntarthatóság vezérelte innováció nem egyszerű téma. Az MIT Sloane Management Review-ban megjelent cikkükben kutatók példaként a Nike FlyKnit cipőjét hozzák fel: ahelyett, hogy több, különböző alapanyagokból szabnák ki és varrnák össze a cipő felsőrészét, egyetlen fonalból kötik meg, így jóval kevesebb alapanyagot használ fel a cég és kevesebb hulladék is keletkezik a gyártás során.

Nike

Vagy gondoljunk csak az egyszer használatos műanyag poharakat leváltani kívánó bambuszpoharakra: az Európai Unió nemrég tiltotta be ezeket, mivel sok esetben a határértéket meghaladó, mérgező és rákkeltő formaldehid és vesekárosító hatású melamin található bennük. Ahogy már azt is egyre többen fogalmazzák meg, hogy nem feltétlenül jobbak a környezetnek a bioalapú, illetve a lebomló műanyagok.

Ezek az esetek jól mutatják, milyen dilemmák merülnek fel a zöld technológiák használata során. Vajon létezik-e olyan megoldás, amikor is a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad?

A dilemmák egytől-egyig arra vezethetőek vissza, hogy több aspektusa is van a fenntarthatóságnak. A gazdasági-környezeti-társadalmi fenntarthatóság hármas pillérét először az ENSZ-nek is dolgozó M. Adil Kahn, az ausztrál Queensland egyetem adjunktus professzora mutatta be 1995-ben. A kutató arra hívta fel a figyelmet, hogy magát a fenntarthatóságot nem definiálhatjuk csupán a környezet dimenziójából: a gazdasági, és a társadalmi pillér ugyanolyan fontos. Pusztán a növekedés azonban nem csökkenti a társadalmi egyenlőtlenségeket, és az egyik megközelítés nem mehetne a másik kárára. Ahogy azonban a gyakorlat mutatja – ez nem feltétlenül működik így.