Az 1950-es évektől fogva zajlik a beporzó rovarok számának csökkenése, amit a fokozódó urbanizáció is felgyorsított. Már legalább 50 éve tudjuk, hogy baj lesz, de a földeken mégis csak a 21. század elejétől kezdve, a városokban pedig alig egy évtizede tesznek tudatos lépéseket, hogy ne csak a házi méhek, de minden vadon élő beporzó  – a zengőlégytől kezdve a színes nappali lepkékig bezárólag – kedvére tegyenek, és telepítik, fenntartják, gondozzák a méhlegelőket.

De mi lenne, ha eltűnnek a vadvirágos, egyesek által gazosnak vélt területek? Íme néhány magától értetődő, és néhány messzire vezető hatás.

Kevesebb méz

A leginkább magától értetődő, hogy kevesebb lesz a méz, de a házi méheket sokszor legeltetik virágzó mezőgazdasági kultúrákon, például egyebek mellett repce- vagy napraforgómezőkön, akácosokban, így a méztermelést közvetlenül csak részben érintené, ha eltűnnének a méhlegelők. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden rendben lenne így, erről később még lesz szó.

A városi diverz élőhelyeket, köztük a méhlegelőket elveszítve a következőkre számíthatunk (a kérdés rendkívül összetett voltából fakadóan a teljesség igénye nélkül): 

Egyre jobban vegyszerezhetjük a gyepünket

A ritkábban kaszált méhlegelők  között több növényfaj is megmarad, magasabbra nőve jó búvóhelyet biztosítanak a rovaroknak, jóval sokszínűbb életközösség alakul ki, ahol természetes ellenségeiknek köszönhetően nem tudnak főszerephez jutni a kórokozók, kártevők. Diverz élővilág híján viszont elszaporodhatnak, mi meg szórhatjuk a növényvédő szereket, műtrágyákat, hogy valahogy fenntartsuk a gyepünket. 

Poros puszták a házak között

Az esetenként a szárazságot is jobban tűrő fajokból álló, magasra növő őshonos növénytársulások híján maradna a rövid gyep, ami semmi árnyékot nem ad, így a talaj gyorsabban és mélyebben kiszárad, amit aztán persze a gyep sem igazán bír, és maga is elszárad. A szabadon maradt talajt pedig viheti a szél. Locsolhatnánk agyba-főbe, hogy ezt elkerüljük.

Nem lenne több lepkekergetés

A sokszor látványos színekben pompázó, vagy elegánsan egyszerű lepkék sok faja is végez beporzást, miközben a virágok nektárját szívogatva szaporodásra készül. Virágok nélkül élelem híján aligha fognak tudni utódokat létrehozni. Persze így a petéikből kikelő hernyók sem fogják lerágni a leveleket, de akkor a rigók és más madarak is kevesebb zsíros falathoz jutnának.

Friss gyümölcs?

Az ember szempontjából az elsődleges jelentősége a beporzóknak, hogy mennyire tudunk változatos, vitaminokban gazdag táplálékot megtermelni. Az élelmiszernövények 75 százalékának fennmaradása a beporzókon múlik. Ki ne hűlt volna el a kínai híradásokat látva, ahol a rovarok híján emberi erővel vagy technológiai fejlesztésekkel kénytelenek elvégezni ezt a fontos feladatot a gyümölcsfákon – emlékeztetett Szigeti Viktor biológus, az HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport tudományos munkatársa.

A méhlegelők híján, kevesebb beporzóval mi is állhatunk neki kézzel beporozni cseresznye-, meggy-, vagy épp sárgabarack fákat.

Lenullázva a dollármilliárdokat érő szolgáltatás

A rovarvilág pusztulását letaglózó anyagban bemutató Reuters idézi a Science-Policy Platform on Biodiversity and Ecosystem Services  (IPBES) becslését, amivel azt a szolgáltatást igyekeztek számszerűsíteni, amit a beporzók végeznek a mezőgazdaság számára. Az eredmény: évi 577 milliárd dollár (212 ezer milliárd forint). Hogy el tudjuk képzelni ez mekkora összeg: ennyiből Varga Mihály pénzügyminiszter már majdnem ötvenszer ki tudná pótolni a 2023-as magyar költségvetési hiányt.

Hiába keressük majd a virágzó mezőket

A beporzók híján vagy számuk csökkenésével – ami már zajlik – nem hoznak termést, magokat a réteken tenyésző számunkra első pillantásra “csak” esztétikai értékkel bírónak tűnő vadvirágok sem. Az ilyen helyeken eltűnik egy sor faj, melyek között speciális kapcsolatok vannak. 

Mindez a biológiai diverzitás – már jelenleg aggasztó mértékű – csökkenésével jár, és könnyen eljuthatunk odáig, hogy hiába keressük tavasztól-őszig a virágzó réteket a Pilisben vagy a Visegrádi-hegységben: a több száz színpompás növényfaj száma drasztikusan lecsökkenhet , és rovarok, sőt más élőlények sem igazán fognak zümmögni, röpködni fölöttük, mondja a biológus.

Elkerülhető a hervadás

Az ökoszisztéma szempontjából ez olyan, mintha sorban elszáradnának egy szép virág szirmai, ez azonban szerencsére csak egy apokaliptikus vízió. Bár vannak aggasztó jelek, ezekről tudunk, sokan tesznek és mi is tehetünk ellenük.

Elég csak a nagyvárosok, köztük a hazaiak diverz élőhelyek kialakítását és fenntartását célzó jó gyakorlataira, a megóvásukat szorgalmazó több mint egymillió ember által aláírt európai polgári kezdeményezésre, vagy az Európai Bizottság által januárban az Európai Parlament elé benyújtott, Természet-helyreállításról szóló uniós jogszabályra gondolni. Ez utóbbival kívánják fokozni a beporzók megóvását célzó erőfeszítéseket, legyen szó a velük kapcsolatos kutatásokról, a fajok, élőhelyeik védelméről, helyreállításáról, a növényvédő szerek hatásainak enyhítéséről, városi életterek kialakításáról, a társadalom tájékoztatásáról és mozgósításáról az érdekükben.

Nem feltétlenül kell azonban megvárni, míg közös jogszabállyá válik javaslat, és – a bizottság reményei szerint – megszületnek a nemzeti beporzóstratégiák, mi magunk is sokat tehetünk értük. Akár azzal, hogy beültetett virágládát rakunk ablakunkba, erkélyünkre, hagyjuk, hogy magasra nőjön a növényzet a kertünk sarkában, méhhotelt helyezünk ki, vadvirágos keverékkel szórjuk be az előkertet (további szuper tippek ezen a linken), és türelemmel szemléljük az első években még talán gazosnak tűnő városi méhlegelők fejlődését, hogy aztán annál nagyobb örömmel állapíthassuk meg: a fésületlen de színes, rovarzümmögéstől hangos zöld foltokban egy-egy egész kis világ zsibong.