HVG: A csendes kutatói szoba után szokatlan feladatokat vállalt, aligha lesz ideje tudományos mérlegelésre. Nem fél attól, hogy nem bírja majd a szokatlan rohanást?
Mádl Ferenc: Álmaimban sem szerepelt, hogy egyszer a kutatás mellől és az egyetem katedráról máshová szólít majd a kötelesség. Antall úr felkérése váratlanul ért. Azzal érvelt, hogy ismereteimre, tapasztalataimra nagy szükség van a kormányban.
HVG: A szándék dicséretre méltó. De nem válasz a kérdésre: vajon képes-e a váltásra?
M. F.: Valóban nem vagyok híve a kapkodásnak. Érzem is nap mint nap, hogy ez más világ. Sok mindent sokkal megfontoltabban — hogy úgy mondjam, komplexebb és tudományos elemzés alapján — kellene végezni, s ez néha belső konfliktust jelent számomra. De megértem azok panaszkodását is, akik szerint túlságosan nehézkesen, körülményesen haladnak a dolgok. A tudományos megalapozottság vagy bizonyosság sokat segíthet, míg az ember a társadalmi cselekvési változatok között „bolyong”, de ha a politikum sürget, akkor ki kell lépni a vállalkozás nyílt vizére, s ebben, nem vitás, benne van az ismeretlen kockázata is.
HVG: A miniszterelnök korábban számos alkalommal nyilatkozta, hogy szakértői kormányt hoz létre, ön kétségkívül tekintély a maga szakterületén. De vajon nem érzi-e egyedül magát ebben a kormányban?
M. F.: Mondhatom, hogy nem. Sőt, vannak nálam képzettebbek is ebben a kabinetben. Például Kádár Béla, de mondhatnám Rabár Ferenc nevét is. Bod Péter Ákos vagy Andrásfalvy Bertalan, akik pártjuk révén kerültek be a kormányba, a maguk szakterületén úgyszintén felkészültek.
HVG: Ezért történt, hogy önnek végül is nem jutott saját tárca?
M. F.: Nem hiszem. Gondolom, senki sem állt mintegy sorba tárcáért. Végül így alakult. Tárca nélküliként feladataim közé tartozik sok minden mellett a tudomány, az európai és nemzetközi szervezetek, meg hogy nemzetközi kérdések tárgyalásain ad hoc jelleggel képviseljem a kormányt vagy magát a miniszterelnököt.
HVG: Ön világéletében igyekezett távoltartani magát a politikától. Elárulná, most hogyan engedett a csábításnak?
M. F.: Utaltam már rá, vannak helyzetek, amikor — mondták, és én elfogadtam — nem szabad félreállni. Amit a kabinetben végzek, az egyszerre szakmai és politikai feladat, bár nem tagadom erősebben politikai jellegét, és azt sem, hogy tiszta szívvel — a lelkiismeret parancsai között — vállalom a kormánnyal a politikai közösséget.
HVG: Vajon miért szimpatizál éppen az MDF-fel?