The Beatles A srácok kísérletezni mentek © WAN2

The Beatles
Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band
Parlophone, Capitol; 40 perc, 13 szám

A Zenekar: John Lennon ritmusgitár, ének; Paul McCartney basszus, énekProducer: George Martin
A felvételek ideje: 1966 december 6. – 1967 április 21. (Abbey Road Studio)
Megjelenés: 1967. június 1. (UK), 1967. június 2. (USA); Gerogre Harrison szólógitár, ének; Ringo Starr dob, ütőangszerek

Előzmények

Lennon ’66-ban kijelenti, „a Beatles, ma népszerűbb Jézusnál, nem tudom mi fog hamarabb eltűnni a rakenroll, vagy a kereszténység”. A világszerte hatalmas felháborodást keltő nyilatkozat után – a Fülöp-szigeteken nyilvános Beatles lemez égetéseket tartanak – Lennon visszakozni kénytelen, az incidens (meg sok minden más) hatására azonban a Beatles néhány hónapon belül bejelenti, soha többé nem koncerteznek. A zenekar ’66-ra már nagyon unta a banánt. Koncertjeiken akkora volt a visítás, hogy saját magukat sem hallották, McCartney később elmondta, dalaikat kétszeres sebességgel nyomták, csak hogy mihamarabb vége legyen a bulinak. Állandó utazás, stressz, mindennap másik ország. Kimerültek. Nem csoda hát, hogy a 2003-ban a Rolling Stone magazin által Minden Idők Legjobb Albumának választott Bors őrmesteren egy másik, csak a muzsikának élő Beatles áll előttünk.
 

A Mű

A Peter Blake által tervezett borítón olyan ikonok szerepelnek, mint Marlene Dietrich, Bob Dylan, Monroe, Freud, Poe, Marx, Oscar Wilde és Brando, tervben volt még Hitler, valamint Jézus és Ghandi felvétele is, de őket politikai, illetve vallási okokból az utolsó pillanatban letiltotta a kiadó. A borító előterében látható, eltemetett basszusgitár, valamint az a tény, hogy McCartney a hátsó borítón háttal áll, a későbbiekben a popkultúra legnagyobb kacsájának, a Paul halálhíréről szóló pletykának szolgált alapul. A Geroge Martin védnökségével és a kor legmodernebb stúdiótechnikájával (nyolc sávos magnó) rögzített lemez a popzene első konceptalbuma. Bár a legfőbb inspirációt kétségkívül a Beach Boys-tól a ’66-os Pet Sounds szolgáltatta, seregnyi és nem elsősorban zenei hatás mutatható ki a lemezen. A különféle kábítószerek, így elsősorban az LSD (Lucy In The Sky With Diamonds), Lennon fiának Juliannek rajzai (Lucy int The Sky With Diamonds), az indiai vallás (Within You, Without You), egy régi cirkuszi plakát (Being for The Benefit Of Mr. Kite), egy zabpehely reklám (Good Morning, Good Morning), újságcikkek (A Day In The Life), az öregedéstől való félelem (When I’m Sixty-Four) mind-mind hozzájárultak a műremek elkészítéséhez.

A bevezető hangolást követőn egy Hendrix által is elővett vérbeli rock számmal nyit az album (Sgt. Peppers) melyben köszöntenek minden kedves hallgatót, és felkonferálnak egy bizonyos Billy Shears nevű énekest, aki Ringo tolmácsolásában rázendít a Joe Cocker pályáját Woodstockban elindító, eredetileg Bad Finger Boogira keresztelt With a Help From My Friends-re. Innen minden szünet nélkül folyunk át az album egyik legtöbbet vitatott számába a Lucy in The Sky With Diamonds-ba. A dal címe egyesek szerint az LSD anagrammája. Lennon szerint azonban fia, Julian egyszer a fenti címet adta egyik ovis rajzának, és ő csak kölcsönvette azt. Hát így. A metsző Getting Better és a szabad asszociációkat keltő Fixing a Hole után az ellentmondásos She’s Leaving Home érkezik. A szeretet nélküli családját elhagyó lány történetét gyönyörű barokkos dallam és klasszikus vonós hangszerelés kíséri. A szöveg ötlete egy Daliy Mail cikkből jött. A Mr. Kite a ‘20-as, ‘30-as évek vándorcirkuszainak világába repít. Lennon mindenféle játékos dallamot játszott fel Wuriltzeren, majd a szalagot több helyen elvágták és összeragasztották, innen a dal vurstli hangulata. Harrison, Norah Jones apukájának, Ravi Shankarnak (dilruba, szitár) és egy nagyzenekar közreműködésének köszönhetően készült, indiai hatású Within You Without You-ja, Maharisi jogi és a keleti filozófiák nagyszerűségét hírdeti. McCartney tűnődő,  a húszas évek modorában íródott When I’m Sixty-fourja az öregedéstől való félelemről, míg a kakaskukorékolással indító, három szaxofonost és egy kürtöst bevető Good Morning, Good Morning a városi hétköznapokról mesél. A finis előtt még egyszer, mintegy összefoglalásképpen némi hiphop ütem kíséretében visszatér a Magányos Szívek Klubja Zenekar, hogy aztán a Beatles egyik legpompásabb művével az A Day in The Life című, több tételes eposszal véget érjen ez a klasszis korong. Két különálló Lennon-McCartney szerzeményt forrasztottak egybe, miközben az egyes részeket, és a darab végét, orgazmust színlelő szimfonikus zenekari betét és ejakulatív zongoraakkord zárja. Ebben a dalban hangzik el a lemez sokat vitatott sora, a drogpápától Timothy Leary-től kölcsönvett „turn on, tune in, & drop out” ami Paul tolmácsolásában (I love to turn you on) és bugyuta fordításban valahogy így hangzik, „Szeretnélek feldobni valahogy”. A Bors őmester utolsó másodpercei még egy, csak a kutyák számára hallható frekvencián továbbított üzenetet is tartalmaznak, valamint egy hátborzongató visszafelé játszott halandzsát, aminek eredetije így szól: “We’ll fuck you, like Superman.”

Hozzáadott érték
Felmérhetetlen. A glam, Hendrixen keresztül a hard rock, a hiphop, a britpop, úgy Bowie-stól és Bluröstől, Oasis-estől egyaránt táplálkozott és táplálkozik belőle. Zappa egy évvel később még a borítót is megidézte (We’are Only In It For The Money). Az album hozta be a POP-ba a magaskultúrát, hatására a szürke / barna
fellépőöltönyök bekerültek a nagypapa szúette naftalinszagú gardróbjába. Hazai link: az Illés sujtásos Bors őmester zekében küldte az „Amikor én még kissrác voltam”-ot a ’68-as Táncdalfesztiválon.

A lemez negyven éves, jubileumi újrakiadásán Bryan Adams, a Razorlight, az Athlete, a Kaiser Chiefs, a Fray, a Magic Numbers, Jamie Cullum, az Oasis, Russell Brand, a Travis, a Zutons, a Stereophonics valamint Pete Doherty és Carl Barat tiszteleg a Beatles előtt, eljátszva az eredeti dalokat.

 

Pink Floyd Nagy ugrás © AP

Pink Floyd
The Piper at the Gates of Dawn Columbia / Capitol
42 perc,11 szám

A Zenekar: Syd Barrett gitár, ének; Roger Waters basszus, ének
Richard Wright billentyűs hangszerek, ének; Nick Mason dob, ütőangszerek
Producer: Norman Smith
A felvételek ideje:1966. február / július
Megjelenés:1967. augusztus 5.

Előzmények
’67 nyarán nemcsak a Jefferson Airplane és a Greatful Dead által fémjelzett nyugati parti hippi kultúra éli aranykorát, de a szürke Londonban is mennek ezerrel a performance-okkal tarkított acid partik. A Cambridge-ben alakult képzőművészeti és mérnöki tanulmányokat folytató srácokból álló, nevét két blues zenész, Pink Anderson és Floyd Council nevének összemontírozásából származtató Pink Floyd a kor egyik legünnepeltebb undergorund sztárja. Törzshelyükön az UFO Klubban hétről hétre megtartják audiovizuális orgiájukat. A pszichedelikus elemek mellett, art, space és progresszív (persze ezeket a stílusokat akkor még nem így hívják) formákban is gondolkodó kvartett szellemi atyja Syd Barrett lidérces gondolatfolyamaiból a popdalformát szétfeszítő, soha nem hallott
zenei nyelv születik.

A mű

Az Abbey Road Stúdióban, a Floyd mellett két ajtóval Lennnonék épp a Bors őmestert rögzítik. A Vic Singh által készített, a zenekari tagok megkettőzött, kaleidoszkópikusan körbeforgó fotóit felvonultató borító a korszak egyik ikonikus albumborítójává vált. A korong többértelmű címe egyként utalhat Kenneth Grahame brit író, The Wind In Willows című regényére, ahol Rat és Mole, miközben elkóborolt kedvencük után kutatnak, spirituális helyre, Rat szavaival élve a szent dalok szigetére kerülnek, valamint a görög mitológiában szereplő birkák, pásztorok, hegyi szelek és vadászok kecskefejű istenére Pánra (angolul Piper). A visszhangosított folkból, popból és blues menetből álló Astronomy Domine, a misztikus, egyesek szerint Barrett korábbi barátnőjének, Jenny Spires-nek szóló Lucifer Sam, a középkori hangulatú Mathilda Mother, a katonai kódot használó Pow. R. Toc. H., Jézus „Kelj fel és járj” felszólítását beidéző Take Up Thy Stethoscope and Walk, a csillagközi űrutazásra invitáló, elborult Interstellar Overdrive, a See Emily Play B oldalaként megjelent The Scarecrow és a többek között egy kölcsönadott bringáról és egy Gerald nevű hajléktalan egérről szóló Bike mind Barrett lenyűgöző tehetségéről árulkodnak. A tavaly elhunyt őrült Gyémánt a ‘68-ban megjelent, A Saucerful of Secrets c. album munkálataiban már képtelen volt érdemben részt venni. A Jugband Blues kivételével alig hallható a lemezen. A ’75-ös Wish You Were Here korongon rehabilitált agytröszt helyére, a szólógitáros posztra ’68-tól David Gilmour érkezett. Az eszmei irányítást az apakomplexussal küzdő, frusztrált Waters vette át, akivel a Floyd később olyan műveket bírt készíteni mint a prog rock művészi tetőpontjának számító ’73-as The Dark Side Of The Moon, vagy a ’79-es The Wall.

Hozzáadott érték
A The Piper at the Gates of Dawn mint a pszichedelikus szcéna kulcslemeze olyan kísérletező, a konvencionális zenei formákat bátran felülíró zenekaroknak mutatott utat, mint a Yes, a Queen, a The Who, a Tangerine Dream, a Roxy Music vagy az Alan Parson’s Project. Az új évezredben több, Barrett zenei örökségéből táplálkozó csapat is feltűnt, így például a Turin Brakes, a Decemberist, a 747s, a Zutons, a Beta Band, az Aliens, legújabban pedig  Damon Albarn The Good, The Bad and The Queenje, a sort még hosszan folytathatnánk.

Jimi Hendrix Ahogy előtte senki nem csinálta © wan2

The Jimi Hendrix Experience
Are You Experienced?
MCA ; 40 perc,11 szám

A Zenekar:Jimi Hendrix gitár, ének (basszus, billentyű hangszerek, dob, harmónika, fuvola)
Noel Redding basszusgitár, vokál (ének, 8-húrú basszus, ritmus gitár)
Mitch Mitchell dob, ütőangszerek, vokál (ének, xilofon)
Producer: Chas Chandler
A felvételek ideje: 1966. október 23. – 1967. április 3.
Megjelenés: 1967. május. 12 (UK), 1967. augusztus 23. (US)

Előzmények
Mikor Chas Chandler az Animals basszusgitárosa New York-i albérletében meghallgatja Tim Rose Hey Joe-ját elhatározza, Londonba visszatérve azonnal keres valakit, aki lemezre veszi a tracket. Aztán mégis inkább a helyi Café Wha felé veszi útját, ahol egy hórihorgas fekete srác épp a kérdéses nótát játssza, valami elementáris erővel. Chandler nem sokat rugózik a témán, és még abban az évben – 1966-ban járunk – Londonba importálja a fiatalembert. Az indián és afro
felmenőkkel rendelkező seattle-i fiú rock történelmet ír.

A Mű

A Noel Reddinggel (basszus) Mitch Mitchellel (dob) és élén egy fekete frontemberrel felálló, a Monterey Pop Fesztiválon debütáló TJHE puszta léte, négy évvel King ’Van egy álmom’ beszéde után is erő-politikai üzenetnek számított brit földön. Karl Ferris borítófotója, Hendrix szárnyszerűn kiterjesztett karjaival, és a pszichedelikus kosztümökbe öltöztetett afro frizurás zenekarral az acid rock korszakának egyik legplasztikusabb kóverje. A bluesmanek, mint Muddy Waters, Robert Johnson, a r’n’r legendák, mint Little Richard és Chuck Berry, na és persze a Beatles és Dylan bűvöletében felcseperedett gitárzseni acid és hard rockból (Foxey Lady, Manic Depression, Purple Haze) jazz-rockból (Third Stone From the Sun), blues-ból (Red House, Hey Joe) és poétikus hangulatokból (The Wind Cries Mar“) gyúrt bemutatkozása anno 33 hétig szerepelt a brit listákon. Soha nem hallott futurisztikus gitáreffektek, mindent belengő feedback, hápogó wah-wah, Mitchell kemény jazz-hatású groove-jai és Redding egyszerű horgonyként működő basszus menetei már a megjelenés hetében rögtön a Brit Chart második helyére (első a Bors őrmester) katapultálták az albumot. Eddie Kramer, Mike Ross, Dave Siddle hangmérnökök kolosszális tudásukkal jócskán hozzájárultak a produkció sikeréhez. Az input oldalt hosszan lehetne elemezni.

A Foxy Lady-t, például a Who énekesének Roger Daltrey-nak későbbi felesége Heather Taylor ihlette, a Manic Depressiont egy sajtótájékoztató alatt írta Jimi, de mindez nem lényeges. Az inkább, hogy a kozmikus témákat, és hagyományos rock, blues és soul zenét Hendrix előtt és után még soha senkinek nem sikerült ilyen organikus egységbe szervezni. Még két album (Axis: Bold as Love, Electric Ladyland), ennyi volt ebben a formációban, mielőt Hendrix ’69 júniusában a Denver Pop Fesztiválon szélnek nem eresztette volna a Cream és a Nirvana (Seattle ugye) mellett a huszadik század legnagyobb hatású rakenroll trióját. A Buddy Miles dobossal és Billy Cox basszusgitárossal összerántott Band of Gypsies már korántsem volt hasonló kaliberű Az Are You Experienced?-t a Rolling Stone Magazin 15. helyre szavazta a Minden Idők 500 legjobb albumát összeíró listáján. A zenekar ’92-ben bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be.

Hozzáadott érték
A foggal pengető, gitárját lángba borító, flitteres göncöket előszeretettel viselő Hendrix mutatványaival sokat nyújtott a teátrális glamnek, így például Marc Bolannak és a Queennek, hatását mégis inkább Stevie Ray Vaughan, Jeff Beck, Pete Townshend, Clapton és Roy Buchanan munkásságán keresztül értelmezhetjük, már ha van értelme elemezni Isten akaratát. A funkban (Sylvester „Sly Stone“ Stewart, Prince, Funkadelic) a hard (The Who, Jimmy Page) és a blues (Ten Years After), a latin rockban (Santana), a fúziós jazzben (Miles Davis) és a hallgathatatlan gitárnyűvésben (Joe Satriani) egyaránt ott visszhangzik Hendrix, aki nélkül
Lenny Kravitz konkrétan utcazenész lenne valahol a keleti parton.

Radics Gábor