szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Lada autómárka gyártója, az orosz AvtoVaz a vártnál kisebb veszteséggel zárta a tavalyi évet. Korábban több tízezer dolgozót elbocsátottak, tavaly ősszel pedig négynapos munkahetet vezettek be.

A piaci szűkülést elszenvedő Avtovaz a tavalyi évet 44,8 milliárd rubeles veszteséggel zárta, ami 39 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. 

Az Avtovaz évek óta strukturális problémákkal küzd, dolgozók tízezreit bocsátotta el, mivel Oroszországban 2012 óta egyre fogy a Lada iránti kereslet. A cég eladási gondjai miatt tavaly október 17-től az idén február 19-ig négynapos munkahetet vezetett be. 

2008-ban még évi 640 ezer Ladát gyártottak, négy évvel később már csak 541 ezret, 2016-ban pedig mindössze 270 ezer új Lada került ki az oroszországi Togliattiban lévő gyárból.

A cég bevételei ugyanakkor 2016-ban 4,8 százalékkal 184,9 milliárd rubelre nőttek, részben annak hatására, hogy a drágább kategóriájú X-Ray és Vesta modelleket jól fogadta a piac. 

A következő tíz évben a cég jelentősen növelni kívánja exportbevételeit, már az idén 50 százalékos bővülést remélnek attól, hogy növelik az eladásokat egyes volt szovjet tagállamokban, például Kazahsztánban és Fehéroroszországban.

Az AvtoVaz cégben a Renault-Nissan szövetségnek 67 százalékos, a Rosztyeh orosz állami konszernnek 33 százalékos tulajdonrésze van.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!