Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#áremelés

HavariaPress Itthon

Csőgyártóknál vizsgálódik a GVH

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három, csőgyártással és forgalmazással foglalkozó cég ellen. A gyanú szerint a cégek felosztották egymás között a piacot, s összehangoltan emelték áraikat - értesült a HavariaPress.

T. S. Gasztro

Több mint 20 ezer forintba kerülne egy liter vodka

Nem először indulna hajtóvadászat a jó öreg, orosz nemzeti ital, a vodka ellen. Ha az illetékes fogyasztóvédelmi hivatal vezetőjére vagy a csecsen kormányfőre bízzák a dolgot, a „vizecskének” megpecsételődik a sorsa. Pláne a híveinek.

hvg.hu Gazdaság

16 forinttal lesz drágább a 400 forintos gázolaj

Szerdától literenként 400 forint fölé emelkedik a gázolaj ára, és bár ez újabb történelmi csúcs, a fogyasztói sokkot az elemzők mégsem ettől, sokkal inkább a jövő héten életbe lépő drasztikus drágulástól prognosztizálják.

hvg.hu Gazdaság

VG: Drágulást hozhat a METÁR bevezetése

Jövőre 0,9, 2013-ban pedig további 1,52 százalékos áremeléssel járhat a megújuló energiahordozókból előállított hő- és villamos energia új támogatási rendszerének bevezetése.

MTI Gazdaság

Drágább mától az üzemanyag

Emelte bruttó 5-5 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., ezzel a benzin ára szerdán új történelmi csúcsot ért el.

MTI Gazdaság

Hét forinttal drágul szerdától a benzin

Bruttó 7 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. A gázolaj 5 forinttal lesz drágább.

MTI Gazdaság

Árat emel az Electrolux

A világ második számú háztartásigép-gyártója, a svéd Electrolux hétfőn bejelentette, hogy október 1-jétől 5-7 százalékkal emeli termékei árait Európában a nyersanyagárak növekedésének ellensúlyozása céljából.

MTI Gazdaság

Súlyos áramhiány és áremelés Kínában

Kína emeli az ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági célra felhasznált elektromos áram árát, hogy enyhítse a hálózatok terhelését, csökkentse a hét éve nem látott mértékű áramhiányt - jelentette be a nemzeti fejlesztési és reformbizottság hétfőn, Pekingben.

holtankoljak.hu Gazdaság

Már megint drágább lesz a benzin

Három-három forinttal nő a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. A benzin átlagos ára így 364 forint lesz, míg a gázolajé 354 forint. Ezzel újabb árcsúcsot dönt mindkét üzemanyagfajta ára.

1
11 12 13 14 15 16 17
Eutanázia eperrel – kritika Almodóvar új filmjéről, A szomszéd szobáról 

Eutanázia eperrel – kritika Almodóvar új filmjéről, A szomszéd szobáról 

DK: Orbán elárulta a szlovákiai magyarokat is

DK: Orbán elárulta a szlovákiai magyarokat is

Ilyen kávéfőzőt még nem látott!

Ilyen kávéfőzőt még nem látott!

Szijjártó ismét Moszkvából jelentkezett be

Szijjártó ismét Moszkvából jelentkezett be

Képeken a Malajzián és Thaiföldön végigsöprő hatalmas árvíz

Képeken a Malajzián és Thaiföldön végigsöprő hatalmas árvíz

Újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon

Újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon

2024 legjobb találmányai: öregedés elleni szérum és menőbb zuhany

2024 legjobb találmányai: öregedés elleni szérum és menőbb zuhany

Sztrájkba léptek a Volkswagen dolgozói

Sztrájkba léptek a Volkswagen dolgozói

10 nap alatt átlépte a 100 ezres nézőszámot a Futni mentem

10 nap alatt átlépte a 100 ezres nézőszámot a Futni mentem

A címlapról ajánljuk