Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#árva

MTI Világ

Ebola: több ezer gyermek maradt árván

Az ebolajárvánnyal leginkább sújtott nyugat-afrikai országokban, azaz Sierra Leonéban, Libériában és Guineában már több mint háromezer gyermek lett árva a fertőzés miatt – ezt az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) egyik magas rangú illetékese mondta a Hszinhua kínai hírügynökségnek New Yorkban pénteken. Mickey Chopra szerint a mindkét szülőjüket elvesztők valós száma akár a négyezret is elérheti, mert az elmúlt hetekben rosszabbodott a helyzet a térségben.

hvg.hu Világ

Visszatoloncolják Magyarországra az anyja által elhagyott egyéves babát

Magyar bevándorló anyja kéthetes korában ismerőseire hagyta a babát Leicesterben. Angliában a hatóságok gondjaikba vették, gondozót jelöltek ki a számára. Egy kinti bíróság most úgy döntött, hogy hazaküldi Magyarországra a babát, akiért időközben az anyja is harcot indított.

1 2
Új párja van Kubatov Gábornak

Új párja van Kubatov Gábornak

Donald Trump ismét megfenyegette a Harvard Egyetemet

Donald Trump ismét megfenyegette a Harvard Egyetemet

Trump beiktatása óta nem látott csúcspontra jutott az ukrajnai háború és az eszkaláció veszélye

Trump beiktatása óta nem látott csúcspontra jutott az ukrajnai háború és az eszkaláció veszélye

Népszava: 80 százalék szerint Matolcsynak büntetőjogi felelőssége van az MNB-ügyben

Népszava: 80 százalék szerint Matolcsynak büntetőjogi felelőssége van az MNB-ügyben

Vegye elő a telefont, nyissa meg a böngészőt, épp most jelenik meg ez a sor hasznos funkció

Vegye elő a telefont, nyissa meg a böngészőt, épp most jelenik meg ez a sor hasznos funkció

Titkos szaúd-arábiai tárgyaláson járt Orbán Viktor, mostanáig sikerült leplezni

Titkos szaúd-arábiai tárgyaláson járt Orbán Viktor, mostanáig sikerült leplezni

A gyerekeket is gyötri a hosszú Covid, de másként, mint a felnőtteket

A gyerekeket is gyötri a hosszú Covid, de másként, mint a felnőtteket

Kiszivárogtak az orosz nukleáris modernizáció dokumentumai

Kiszivárogtak az orosz nukleáris modernizáció dokumentumai

Fenntarthatóság az intralogisztikában: a vezető nélküli targoncák, mobil robotok elterjedése a hazai piacon lassan halad

Fenntarthatóság az intralogisztikában: a vezető nélküli targoncák, mobil robotok elterjedése a hazai piacon lassan halad

A címlapról ajánljuk