Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ügyvéd

hvg.hu Itthon

MNO: sokat kaszál Rogán és Habony ügyvédje a letelepedési kötvényekkel

A Magyar Nemzet szerint több mint ötmilliárd forintot kereshetett a kötvényüzlettel Rogán Antal és Habony Árpád ügyvédje. A lap szerdai számában az is olvasható, hogy letelepedési engedélyt kapott itthon több olyan külföldi is, akiket elítéltek valamilyen bűncselekményért korábban.

MTI Itthon

Vádalkut ígért egy ügyvéd 15 millióért

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy befolyással üzérkedő volt ügyvéddel szemben, aki 15 millió forintot szerzett azzal, hogy valótlanul azt állította egy szabadságvesztését töltő férfinak, hivatalos személyek megvesztegetésével segíthet neki – írta közleményében a főügyészség.

hvg.hu Itthon

Velvet: Hibázott, kizárták Lagzi Lajcsi ügyvédjét az eljárásból

Az ügyvéd állítólag olyan kihallgatáson volt jelen, amin nem vehetett volna részt. Szilágyi Roland azt mondta: hivatalosan még nem tájékoztatták a kizárásáról, de az biztos, hogy egy ideje már nem ő, hanem Fröhlich Krisztián ügyvéd nyilatkozik Lajcsi ügyeiről.

Mizsur András Itthon

Milliárdokból épül az állam ügyvédi irodája

Ezentúl egyedileg felkért ügyvédi irodák helyett állami jogtanácsosok képviselnék a magyar államot a perekben – derül ki az Igazságügyi Minisztérium törvénytervezetéből. A hatmilliárd forintból gründölt intézményben dolgozó ügyvédek igen jól keresnének a kormánytisztviselőkhöz képest.

MTI Világ

Vér folyt egy bíróság épületében Franciaországban

Rálőtt egy ügyvéd a főnökére a Párizstól délre található Melun bíróságán, majd a helyszínen öngyilkos lett – közölték csütörtökön rendőrségi források. A támadás áldozatát, az ügyvédi kar vezetőjét súlyos sérülésekkel kórházba szállították. A France 2 közszolgálati televízió szerint a férfin délután életmentő műtétet hajtanak végre.

Domány András Itthon

Vége a magánügyvédek állami jövedelmének?

2017-től egy Kincstári Jogügyi Igazgatóság nevű új szervezet látja el az állam és a minisztériumok jogi képviseletét peres és nemperes eljárásokban az ezekkel közvetlenül összefüggő jogi tanácsadási feladatokkal együtt – erről hozott határozatot a kormány.

MTI Itthon

10 ismerősét verte át milliókkal egy csaló ügyvéd

A vádlott a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja volt, mielőtt 2009 elején jogerősen fegyelmi úton kizárták. Ez után jogi, pénzügyi tanácsadói tevékenységet folytatott, a vele üzleti kapcsolatba kerülő, gazdag ügyfeleknek kiemelkedő haszonnal kecsegtető, ám valótlan befektetési lehetőséget ígért. Vádat emeltek ellene.

1
6 7 8 9 10
14
„Ipari nagyságrendűre” dagadt az illegális sportstreamelés

„Ipari nagyságrendűre” dagadt az illegális sportstreamelés

Esztergomi étterem fog főzni Jennifer Lopezre

Esztergomi étterem fog főzni Jennifer Lopezre

Több milliárd forintot ad a kormány az aszály elhárítására

Több milliárd forintot ad a kormány az aszály elhárítására

Újságírók név szerint azonosítottak 110 ezer olyan orosz katonát, akik az ukrajnai háborúban haltak meg

Újságírók név szerint azonosítottak 110 ezer olyan orosz katonát, akik az ukrajnai háborúban haltak meg

A hadseregnek gyárthat csodaszemüveget a Meta

A hadseregnek gyárthat csodaszemüveget a Meta

Speciális keresőt kap a YouTube

Speciális keresőt kap a YouTube

Tarlós István: Nem értem, Karácsony miért a kormányt hibáztatja? Mindig más a felelős?

Tarlós István: Nem értem, Karácsony miért a kormányt hibáztatja? Mindig más a felelős?

Nagyot nőtt a bevétel, négymilliárd forint fölött maradt a Penny Market profitja

Nagyot nőtt a bevétel, négymilliárd forint fölött maradt a Penny Market profitja

A kormány államadósság-trükkje tovább növelte az MNB brutális veszteségét

A kormány államadósság-trükkje tovább növelte az MNB brutális veszteségét

A címlapról ajánljuk