Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Adria Airways

hvg.hu Vállalkozás

Hatalmas bevásárlásra készülhet Kína a szomszédban

A kínai China Southern Airlines sajtóhírek szerint komoly érdeklődést mutat a ljubljanai légikikötő iránt, és állítólag ők lehetnek a befutók a repülőtér privatizációjában. Az eladással kapcsolatban ugyanakkor még semmi sem biztos, tekintve, hogy összesen 20 cég mutatott érdeklődést a szlovén vállalat megvásárlása iránt.

hvg.hu Vállalkozás

Év végéig dobra verik a szlovén Malévet

A szlovén kormányfő közlése szerint 2014 végéig eladják az állami kézben lévő Adria Airways légitársaságot. Alenka Bratusek szerint a potenciáls vevőjelöltekkel már zajlanak a tárgyalások.

Nagy Gergő – Patyi Máté Gazdaság

Megszállják az arabok a kelet-európai eget

Egymás után vásárolják fel a régiós légitársaságokat arab és ázsiai befektetők. Gyakorlatilag minden kelet-európai légitársaság eladó, a kérők között pedig a legtöbb helyen az arabok vannak, elsősorban az egykor Malévval is hírbe hozott Etihad Airways.

hvg.hu Vállalkozás

Kínaiak vetettek szemet a horvát és szlovén légitársaságokra?

Lapértesülések szerint a kínai China Southern Airlines élénken érdeklődik a szlovén Adria Airways, illetve a horvát Croatia Airlines iránt is. A horvát légitársaságra egy indonéz kérő is szemet vetett. Szerbia nemzeti légivállalatát, a Jat Airways nemrég vette meg az Egyesült Arab Emírségek második legnagyobb légicége, az Etihad Airways. Ázsiai légi nyomulás a Balkánon.

MTI Gazdaság

Visszahúzzák a csőd széléről a szlovén nemzeti légitársaságot

Az Adria Airways szeptember végéig 70 millió euró pótlólagos pénzhez jut: ebből nagyjából 50 millió eurót ad az állam, 500 ezer eurót a főrészvényes PDP cég, a többit a bankok állják, amennyiben a légitársaság tartozásainak fejében tulajdonrészhez jutnak a cégben.

Véletlenül lett katona, véreskezű hadurat csinált belőle több afrikai háború

Véletlenül lett katona, véreskezű hadurat csinált belőle több afrikai háború

Nagy Márton elmondta, mely termékeknél várják el az önkéntes árcsökkentést az áruházláncoktól

Nagy Márton elmondta, mely termékeknél várják el az önkéntes árcsökkentést az áruházláncoktól

Van-e félnivalója Európának Oroszországtól katonailag?

Van-e félnivalója Európának Oroszországtól katonailag?

Trump: Mi leszünk a világ kriptovaluta-központja, az első lépést már megtettük

Trump: Mi leszünk a világ kriptovaluta-központja, az első lépést már megtettük

„Alkotmányba foglalnám ennek a kínzóeszköznek a betiltását” – emlékszik még a tornaórák rémére, a szekrényugrásra?

„Alkotmányba foglalnám ennek a kínzóeszköznek a betiltását” – emlékszik még a tornaórák rémére, a szekrényugrásra?

A kormány azzal vádolja az orvostüntetés szervezőit, hogy az ellenzéknek kampányolnak

A kormány azzal vádolja az orvostüntetés szervezőit, hogy az ellenzéknek kampányolnak

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

A bolgár elnök nem hisz az EU Ukrajna-stratégiájában

A bolgár elnök nem hisz az EU Ukrajna-stratégiájában

Milliókban mérhető - mennyivel nehezebb ma egy nőnek hitelt felvenni Magyarországon?

Milliókban mérhető - mennyivel nehezebb ma egy nőnek hitelt felvenni Magyarországon?

A címlapról ajánljuk