Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Alzheimer-kór

MTI Plázs

Megnégyszerezheti az Alzheimer-kockázatot egy ritka génmutáns

Két nemzetközi kutatócsoport egy olyan ritka, a népesség alig egy százalékánál előforduló génmutációt fedezett fel, amely megháromszorozza, sőt egyes adatok szerint megnégyszerezi az Alzheimer-kór kockázatát. A tanulmányok a New England Journal of Medicine online kiadásában jelentek meg.

MTI Plázs

Segíthet az emberi betegségeken a disznó

Nem csak karaj és sonka a házisertés: genomjának feltérképezése után kiderült, olyan sok a közös genetikai tulajdonságunk a disznóval, hogy számos betegség terápiájához nyújthat segítséget - számolt a Nature című tudományos magazinban egy amerikai-európai kutatócsoport.

MTI Plázs

A hormonok az Alzheimer ellen is segíthetnek

Egy régóta zajló hormonterápiás tanulmány legújabb adatai arra utalnak, hogy a hormonpótlást a menopauza bekövetkezte utáni öt éven belül megkezdő nőknél 30 százalékkal kisebb valószínűséggel fejlődik ki Alzheimer-kór.

MTI Plázs

Mégsem jó az Alzheimer ellen a ginkgo biloba

Egy népszerű étrendkiegészítő, a ginkgo biloba szedésével nem előzhető meg az Alzheimer-kór idősebb embereknél - állapították meg nagyszabású tanulmányukban francia kutatók.

MTI Plázs

A túl sok és a túl kevés alvás is rossz az agynak

Újabb tanulmányok igazolják, hogy az alvás mennyisége és minősége kapcsolatban lehet a szellemi leépüléssel - számoltak be róla kutatók az amerikai Alzheimer Szövetség Vancouverben megrendezett nemzetközi konferenciáján hétfőn.

MTI Plázs

Megvédhet az Alzheimertől egy génmutáció

Olyan génváltozatot talált egy nemzetközi kutatócsoport, amely védhet az Alzheimer-kór ellen, így ígéretes lehet a szellemi leépülés egyes formáinak jövőbeli kezelésében.

MTI Plázs

Nem óv az elbutulástól a halolajkapszula

Az eddig rendelkezésre álló vizsgálati eredmények szerint a halolajkapszulák szedése nem óv a demenciától, nem csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának valószínűségét - állapította meg a Cochrane Review című nyílt hozzáférésű internetes orvosi adatbázis kutatócsapata.

MTI Plázs

Sikeresnek tűnik az Alzheimer-vakcina

Először számoltak be az Alzheimer-kór elleni aktív vakcina fejlesztése során pozitív hatásról a svéd Karolinska Intézet kutatói, akiknek tanulmánya a Lancet Neurology című szakfolyóiratban jelent meg.

MTI Plázs

2030-ra duplaennyi embert fenyeget az elbutulás

Megduplázódik 2030-ra, 2050-re pedig megháromszorozódik a maihoz képest a demenciával élők száma - állapították meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakemberei jelentésükben.

1
9 10 11 12 13
16
Ezeket érdemes most átgondolnia annak, aki SUV vásárlásán töri a fejét

Ezeket érdemes most átgondolnia annak, aki SUV vásárlásán töri a fejét

Izrael valóban elhatározta  az iráni atomprogram lezárását

Izrael valóban elhatározta az iráni atomprogram lezárását

Nem a testsúlyán múlik, hogy vashiányos-e

Nem a testsúlyán múlik, hogy vashiányos-e

Min megy most keresztül az emberiség, amit nem is képes felfogni? Erre keres választ az Utódlás rendezőjének új filmje

Min megy most keresztül az emberiség, amit nem is képes felfogni? Erre keres választ az Utódlás rendezőjének új filmje

Feljelentik Szentkirályi Alexandrát a csomagtartós akcióért, Bródy János is csattanós választ adott

Feljelentik Szentkirályi Alexandrát a csomagtartós akcióért, Bródy János is csattanós választ adott

Emberi gént kaptak, másképp kezdtek cincogni az egerek

Emberi gént kaptak, másképp kezdtek cincogni az egerek

Kerényi György: Száraz Istvánnak megmondtam, hogy nem szólhat bele tartalmi kérdésekbe

Kerényi György: Száraz Istvánnak megmondtam, hogy nem szólhat bele tartalmi kérdésekbe

Nikotinnácik vagytok: így támadják be a dohányzás vagy az alkohol hatásairól író kutatókat

Nikotinnácik vagytok: így támadják be a dohányzás vagy az alkohol hatásairól író kutatókat

Az én parádém nagyobb lesz, mint a tiéd – Trump teljesítette saját álmát a szülinapjára, a tüntetők másféle tűzijátékkal készülnek

Az én parádém nagyobb lesz, mint a tiéd – Trump teljesítette saját álmát a szülinapjára, a tüntetők másféle tűzijátékkal készülnek

A címlapról ajánljuk