MTI Itthon

Létrejött a gigaszakszervezet

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) integrációjával Magyarország legnagyobb – mintegy 250 ezer taggal rendelkező – érdekvédelmi szervezete jön létre, amelynek célja a hatékonyabb munkavállalói érdekképviselet – hangsúlyozták a Magyar Szakszervezeti Szövetség pénteki alapító kongresszusán az egyesülő konföderációk vezetői.

MTI Itthon

Még az idén megalakulhat az óriásszakszervezet

Szeptember végéig kijelölhetik az alakuló kongresszus várható időpontját, így a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és a közszférában működő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) egyesülésével még az idén létrejöhet a szervezett munkavállalók több mint kétharmadát tömörítő új konföderáció – mondta a Népszabadságnak Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke.

MTI Itthon

Egységbe tömörül három nagy szakszervezet

A munkavállalók érdekvédelmének fejlesztését szolgáló, egységes szakszervezeti konföderáció létrehozását jelentette be az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szerdán Budapesten. - közölte az mti.

MTI Karrier

Legalább 5,2 százalékos béremelést javasol az MSZOSZ és az Autonómok

Legalább a várt infláció mértékével megegyező, vagyis 5,2 százalékos béremelést javasol erre az évre a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) - mondta a két szakszervezeti szövetség elnöke hétfőn sajtótájékoztatón.

MTI Gazdaság

"A jelenlegi munka törvénykönyvét dobjuk ki a kukába"

A munkavállalói érdekek érvényesítését segítő együttműködési lehetőségekről tárgyalt az LMP és az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöksége csütörtökön – közölte a budapesti megbeszélést követően az érdekvédelmi konföderáció elnöke.

MTI Karrier

VDSZ-es kerülhet az Autonómok élére

Ringbe száll az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnöki posztjáért Székely Tamás, a vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke, a konföderáció jelenlegi vezetője, Borsik János a tisztújító kampány során bejelentette, hogy nem indul újra a pozícióért.

MTI Karrier

Borsik Orbánékat kritizálja: a kormány "kombinál, rögtönöz, kapkod"

Borsik János szerint jelentős késésben vannak a bértárgyalások, az országos bérajánlás előkészítése még meg sem kezdődött, és a kormány "megtagadta" a háromoldalú, országos szintű párbeszéd folytatását, nem akar tárgyalni a jövő évi minimálbérről és a szakmunkás bérminimumról – mondta el az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke pénteken az MTI-nek.

MTI Karrier

Borsik: beláthatatlanok az új Mt. következményei

A július elsejétől hatályos új Munka törvénykönyve (Mt.) átrendezi a munka világát Magyarországon, óriási változást jelent a munkajogi döntésekben is, ennek következményei pedig beláthatatlanok – jelentette ki az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke pénteken sajtótájékoztatón.

MTI Karrier

Több támogatója is van a munkavállalói tulajdonszerzésnek

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) is támogatja a Munkástanácsok Országos Szövetségének javaslatát, amely szerint kedvezményesen vásárolhatnának állami részt a munkavállalók olyan nem stratégiai cégeknél, ahol az állam a kisebbségi tulajdonos.

1 2 3
Videó: Reagált Hadházy a parlamenti szigorra, közben őt is táblával zavartuk meg

Videó: Reagált Hadházy a parlamenti szigorra, közben őt is táblával zavartuk meg

Top 500: Ha az árbevétel isten kalapja, a hozzáadott érték a bokréta rajta

Top 500: Ha az árbevétel isten kalapja, a hozzáadott érték a bokréta rajta

India kijelölte az új úti célt: irány a Vénusz!

India kijelölte az új úti célt: irány a Vénusz!

Rontáslevétellel csaltak ki kétmillió forintot egy férfitól

Rontáslevétellel csaltak ki kétmillió forintot egy férfitól

Matolcsy leírta, szerinte hogyan kellene helyrehozni a kudarcot valló eurót

Matolcsy leírta, szerinte hogyan kellene helyrehozni a kudarcot valló eurót

Balavány: Nagyapák, fiúk, turulok

Balavány: Nagyapák, fiúk, turulok

Baseballütővel vert egy közútkezelőt egy kamionos Szikszónál

Baseballütővel vert egy közútkezelőt egy kamionos Szikszónál

Furcsa, háromagancsú szarvast fotóztak az amerikai vadonban

Furcsa, háromagancsú szarvast fotóztak az amerikai vadonban

Lehet nyereséges a Puskás Aréna? Persze, de azzal a többi pesti stadiont tönkreteszi

Lehet nyereséges a Puskás Aréna? Persze, de azzal a többi pesti stadiont tönkreteszi

Egy Obamához közel álló afroamerikai politikus is indul a demokrata elnökjelöltségért

Egy Obamához közel álló afroamerikai politikus is indul a demokrata elnökjelöltségért

Kitiltás és éves fizetésmegvonás is járhat a rendbontó képviselőknek

Kitiltás és éves fizetésmegvonás is járhat a rendbontó képviselőknek

A címlapról ajánljuk