Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Büntetőeljárás

Gergely Zsófia Itthon

Nyomoznak a lovarda miatt, ahol gyerekek helyett csak az államtitkár vejét találtuk

Nyomozás indult a gyereknek, szakembereknek szánt lovasközpont miatt, ahol a hvg.hu csak Czerván György államtitkár vejét találta. A gyanú szerint jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásról lehet szó, a NAV vizsgálja az ügyet. Ahogy megírtuk, az uniós pénzből tető alá hozott központban például olyan lószolárium volt, amit csak az ünnepélyes átadásra kértek kölcsön, aztán visszavitték a tulajdonosának - de azért leszámláztak egy ilyen berendezést.

Gergely Zsófia Itthon

4,5 milliót kap az igazságügyi szakértő, akit ráállítottak a Czeglédy-ügyre

4,5 millió forintos szakértői díjat állapított meg a NAV annak az adószakértőnek, aki Czeglédy Csaba ügyében készített szakvéleményt. Csakhogy a szombathelyi politikus védőjének számítása szerint a horribilis összeg csak akkor jöhetett ki, ha a szakértő 68 munkanap alatt kétszer ennyit, több mint 130 munkanapon át dolgozott egyfolytában. A nyomozók viszont állítják, ellenőrizték a szakvélemény elkészítését, és jár a fizetség az általuk kirendelt szakértőnek.

hvg.hu Itthon

Döntött a bíróság: 30 napra újra előzetesbe került Czeglédy Csaba

30 napra újra előzetes letartóztatásba került Czeglédy Csaba – így döntött hétfőn a Szegedi Járásbíróság. Úgy tudjuk, fellebbeznek az elsőfokú döntés ellen, de ezzel gyakorlatilag lehetetlenné vált, hogy a független képviselőjelöltként induló Czeglédy érdemben részt vehessen a kampányban, illetve a választáson.

Gergely Zsófia Itthon

Egy napig volt szabad: Újra őrizetbe vették Czeglédy Csabát

Alig egy napot volt szabad Czeglédy Csaba, a hvg.hu információi szerint pénteken este újra őrizetbe vették. A csalással vádolt, de a választáson független képviselőként induló Czeglédy mentelmi jogát péntek délután függesztette fel a választási bizottság, este már várták szombathelyi lakásánál, és egy másik, de a korábbi gyanúval összefüggő bűncselekményre hivatkozva visszavitték a szegedi börtönbe.

Szlavkovits Rita Gazdaság

A csibeosztó főtanácsadó megvádolt extitkárának faluja is választ

Hegedűs Zsuzsa extitkára is elindul a polgármester-választáson, Rózsafán. Pedig bűnvádi eljárás indult ellene a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványban végzett munkájával is összefüggő ügyben. Ráadásul, a helyiek gyanúja szerint a falu számlái sincsenek rendben, ha ő nyer, minden marad a régiben, pusztul tovább a település, mint az utóbbi négy évben, amikor Bogdán több száz kilométerről irányította Rózsafát. Négyszer annyi jelölt van, mint amennyi hely.

MTI Itthon

Hipós vizet kaptak a pápai ovisok, büntetőeljárás indult

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt büntetőeljárást indított a rendőrség a pápai óvodában kedden hipós vizet kapó óvodások ügyében - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gergely Zsófia Itthon

Gyanúsítás a palotaperben: újabb nagyvállalkozó állami célkeresztben?

Hűtlen kezelés miatt indult büntetőeljárás Nobilis Kristóf üzletember és két másik személy ellen a Lánchíd Palota ügyével kapcsolatban – tudta meg a hvg.hu. A palotát bérlő állami Eximbank régóta pereskedett Nobilisékkal, csakhogy ősszel első fokon vesztett. Egy forrásunk állítja: nem lehet véletlen, hogy elkezdték kriminalizálni az ügyben érintett üzletembereket, miután a polgári eljárásban nyerésre álltak.

1 2 3 4 5 6 7
12
OMSZ: komoly fennakadás volt kedden a mentésirányítási rendszerben

OMSZ: komoly fennakadás volt kedden a mentésirányítási rendszerben

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Folytatódik a szerbiai egyetemisták tiltakozása, felsőoktatási vezetőkbe szállt bele páros lábbal Szabadka polgármestere

Folytatódik a szerbiai egyetemisták tiltakozása, felsőoktatási vezetőkbe szállt bele páros lábbal Szabadka polgármestere

Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek

Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek

Tíz év alatt sikerült egyre távolabb sodródni az euró bevezetésétől

Tíz év alatt sikerült egyre távolabb sodródni az euró bevezetésétől

Megdöbbentő videó mutatja, milyen, amikor egy elegáns házat körülzár a Los Angelesben pusztító pokoli tűz

Megdöbbentő videó mutatja, milyen, amikor egy elegáns házat körülzár a Los Angelesben pusztító pokoli tűz

Saját cége nyerte a Balog Zoltánhoz köthető, gyermektáboroztatással foglalkozó alapítvány közbeszerzéseit

Saját cége nyerte a Balog Zoltánhoz köthető, gyermektáboroztatással foglalkozó alapítvány közbeszerzéseit

Eláruljuk, ki lesz három budapesti színház igazgatója

Eláruljuk, ki lesz három budapesti színház igazgatója

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

A címlapról ajánljuk