Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Bajnai Gordon

hvg.hu Itthon

Mennyire demokratikus a Fidesz új választási rendszere?

Egyelőre nehéz eldönteni, hogy demokratikus választási rendszere lesz-e 2014-ben Magyarországnak – olvasható a Bajnai Gordonhoz köthető Haza és Haladás Alapítvány blogbejegyzésében. Az elemzés szerint a Fidesz javaslata aránytalanabbá teheti a rendszert és túldíjazná a választások győzteseit.

MTI Itthon

Lezárták a Hajdú-Bét vizsgálatát: Budai célba veszi Bajnait is?

Befejezte a Hajdú-Bét károsultjai ügyének vizsgálatát az elszámoltatási kormánybiztos, álláspontja szerint az ügyben egyértelmű a Wallis korábbi vezetőinek felelőssége. Budai Gyula ezt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Krisztusban van az igazság című, nyolcadik országos kongresszusán közölte, ahol arról is beszélt: a kormány nem áll meg az elszámoltatás útján.

MTI Itthon

Gyurcsány: nem "titkos szövetségesem" Bajnai

"Bajnai Gordon 25 éve a barátom, nem titkos szövetségesem" - így reagált Gyurcsány Ferenc az általa vezetett Táncsics Alapítvány csütörtöki rendezvénye előtt arra, hogy a Heti Válasz szerint olyan politikai szervezet kialakításán dolgozik, amely az olaszországi Olajfa szövetség mintájára működne, és amelyet Bajnai Gordon vezetne.

MTI Itthon

Bajnai marhaságnak nevezte a Heti Válasz cikkét

"Marhaság" – idézte az Olajfaló című Heti Válasz-cikkről Bajnai Gordon volt kormányfő véleményét Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter csütörtökön. A hetilapban idézett titkos szövetségről még Bajnai sem tud – mondta Oszkó.

Bajnai Gordon Vélemény

Bajnai Gordon: A politikai gazdaságtan visszatérése

Az euróövezet jelenlegi válsága egy félszívvel csinált, félig átgondolt, félig megmagyarázott, és ezért félig befejezett integrációs folyamat egyenes következménye. A konszenzuskeresésen alapuló döntéshozatal európai elve – amely nélkül persze nem juthatott volna el idáig – az Európai Uniót mindig is arra kényszerítette, hogy korántsem tökéletes, az optimálistól elmaradó és gyakorta felvizezett megoldásokat kreáljon. Ebből fakadóan a közösség arra ítéltetett, hogy válságról válságra fejlődjön, és így oldja meg korábban az útfélen otthagyott problémáit. Most azonban a korábban leértékelődni látszó politikai gazdaságtan visszatér, hogy a maga igazságát számon kérje a szereplőkön.

hvg.hu Itthon

Újabb amerikai felkérést kapott Bajnai Gordon

A John Hopkins Egyetem mellett a Transzatlanti Kapcsolatok Központjának munkájában is részt vesz az Egyesült Államokban Bajnai Gordon. A volt miniszterelnök titkársága szerdán adott ki közleményt az újabb felkérésről.

MTI Itthon

Magyar Nemzet: Bajnait is beidézné Budai Gyula

Bajnai Gordon volt miniszterelnök meghallgatását kezdeményezi Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a péti Nitrogénművek Zrt. államilag garantált hitelügyleteivel kapcsolatban - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

hvg.hu Gazdaság

Bajnai-Oszkó: Matolcsy szembe hajt a forgalommal

A költségvetési adatok meghamisításával vádolta meg a 2010. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási törvény tervezete a Bajnai-kormányt, a volt kormányfő és pénzügyminisztere azonban kijelentette: a hiányt Matolcsyék kezdték növelni.

MTI Itthon

Sukoró: befejeződött Bajnai Gordon meghallgatása

Folytatódott csütörtökön Bajnai Gordon tanúkénti meghallgatása a Központi Nyomozó Főügyészségen a Sukoró-ügyben - tudta meg az MTI a főügyészség szóvivőjétől. Fazekas Géza közlése szerint ezzel befejezték a volt kormányfő meghallgatását.

MTI Itthon

Népszava: Bajnaira az ügyészség, Gyurcsányra a mentelmi bizottság vár

A Népszava értesülései szerint csütörtökön délután nézi meg a Sukoró-üggyel kapcsolatos gyanúsításának ügyészségi iratait Gyurcsány Ferenc, aki azonban nem vesz részt a mentelmi bizottság - ügyét tárgyaló - jövő keddi ülésén. A lap arról is ír, hogy Sukoró-ügyben szerdán és csütörtökön ismét kihallgatja az ügyészség Bajnai Gordont.

1
50 51 52 53 54
75
Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

Saját szemével is látta az amerikai nagykövet a magyarországi korrupció jelképeit

Saját szemével is látta az amerikai nagykövet a magyarországi korrupció jelképeit

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

Bűnösnek vallotta magát a jakuzavezér, aki mianmari plutóniumot akart eladni egy iráni tábornoknak

Bűnösnek vallotta magát a jakuzavezér, aki mianmari plutóniumot akart eladni egy iráni tábornoknak

 A Wicked és A sógun kapta a legtöbb jelölést az "elő-Oscaron"

 A Wicked és A sógun kapta a legtöbb jelölést az "elő-Oscaron"

Biden gyújtotta be a rakétákat Trump chipháborújában: súlyosan korlátozná az exportot az USA

Biden gyújtotta be a rakétákat Trump chipháborújában: súlyosan korlátozná az exportot az USA

Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök

Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök

Egy egri bikavér lett 2024 legjobb vörösbora

Egy egri bikavér lett 2024 legjobb vörösbora

A címlapról ajánljuk