Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Barack Obama

MTI Világ

Soha nem bíztak ilyen kevesen az amerikai kormányban

Mindössze az amerikaiak 13 százaléka véli úgy, hogy a kormányban mindig, vagy az esetek többségében meg lehet bízni - derült ki az ORC közvélemény-kutató intézet és a CNN hírtelevízió pénteken nyilvánosságra hozott közös felméréséből.

MTI Világ

Obama engedélyt adott az iraki légicsapásokra

Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy Irakban engedélyezte az iszlamista szélsőségesek elleni légicsapásokat az amerikai alkalmazottak – a katonák és a diplomaták – védelmében és azt, hogy a jazidi vallási kisebbség elleni népirtás megakadályozása érdekében humanitárius segítségnyújtást rendelt el.

MTI Világ

Bíróság elé állítják Obamát

Megszavazta az amerikai képviselőház, hogy alkotmányos jogkörének túllépése – a rendeleti úton való kormányzás – miatt bírósági eljárás induljon Barack Obama elnök ellen.

MTI Világ

Megrökönyödtek az oroszok Obama kijelentése miatt

Moszkva megrökönyödéssel fogadta az amerikai elnök kijelentését, hogy Oroszország mindezidáig nem működött együtt a Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító szerencsétlenségének kivizsgálásában – közölte szerdán az orosz külügyi szóvivő.

MTI Világ

Tovább büntetik Obamáék Oroszországot

Újabb orosz szankciók bevezetését jelentette be kedden Barack Obama amerikai elnök, de cáfolta, hogy az Egyesült Államok újabb hidegháborúban állna Oroszországgal.

MTI Világ

Ellenszankciókkal keményítenek a csecsenek

Ramzan Kadirov csecsen elnök ellenszankciókat hozott az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetőivel szemben, miután kiderült, hogy az ő neve is felkerült Brüsszel újabb feketelistájára a kelet-ukrajnai Moszkva-barát szakadároknak nyújtott segítsége miatt.

MTI Világ

Kevesen, de kitartóan támogatják Obamát

Tartósan alacsony, de stabilan 40 százalék feletti Barack Obama amerikai elnök támogatottsága - derült ki a CNN televízió és az ORC közvélemény-kutató intézet szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.

MTI Világ

Obamáék segítenek kivizsgálni a lelőtt maláj gép ügyét

Az Egyesült Államok segítséget nyújt annak feltárásához, hogy miért zuhant le a maláj utasszállító gép Kelet-Ukrajnában. Barack Obama ezt a Delaware állambeli Wilmingtonban mondta, és szörnyű tragédiának nevezte a repülőgép lezuhanását.

MTI Világ

Obama és Putyin megint összeakaszkodott

Moszkva nem tett lépéseket az ukrán válság enyhítésére, az Oroszország ellen újonnan elfogadott amerikai büntetőintézkedések pedig azt a célt szolgálják, hogy egyértelművé váljon, következményei vannak Vlagyimir Putyin orosz elnök agressziójának – mondta az amerikai elnök.

MTI Világ

18 évet kapott az Obamának mérgező leveleket küldő nő

Tizennyolc év börtönre ítéltek az Egyesült Államokban szerdán egy nőt, mert mérgező leveleket küldött Barack Obama elnöknek és a New York-i polgármesternek, csak azért, hogy válófélben lévő férjére foghassa a dolgot.

MTI Világ

"Obama a legrosszabb amerikai elnök"

Dick Cheney volt alelnök keményen bírálta Barack Obamát. Cheney szerint Obama teljes mértékben alábecsüli a terrorizmus veszélyét, és elhamarkodottan rendelte el az amerikai csapatok kivonását Irakból.

MTI Világ

Szóba állt Merkel Obamával az újabb kémbotrány óta

Először beszélt egymással az amerikai elnök és a német kancellár azóta, hogy kitört az újabb kémbotrány; Barack Obama és Angela Merkel az ukrán válságról, az iráni atomvitáról, valamint a német-amerikai együttműködésről egyeztetett telefonon – közölte helyi idő szerint kedden a Twitteren Obama helyettes biztonságpolitikai tanácsadója, Ben Rhodes.

1
31 32 33 34 35
119
Zelenszkij: Az orosz titkosszolgálat épülete mellől irányította Ukrajna az orosz bombázókat kilövő akciót

Zelenszkij: Az orosz titkosszolgálat épülete mellől irányította Ukrajna az orosz bombázókat kilövő akciót

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat

Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat

Nagyot nőtt a profit Orbán Viktor apjának fő bányacégénél, mind a 2,68 milliárdot zsebre is vágták

Nagyot nőtt a profit Orbán Viktor apjának fő bányacégénél, mind a 2,68 milliárdot zsebre is vágták

Itt valami nem működik: a 95%-os szankciók ellenére lubickol Oroszország a legjobb chipekben

Itt valami nem működik: a 95%-os szankciók ellenére lubickol Oroszország a legjobb chipekben

VSquare: Létezik egy olyan forgatókönyv, hogy ne Orbán legyen a Fidesz miniszterelnök-jelöltje

VSquare: Létezik egy olyan forgatókönyv, hogy ne Orbán legyen a Fidesz miniszterelnök-jelöltje

A csontritkulás nemcsak megelőzhető, de úgy tűnik, visszafordítható is – így fogjunk neki

A csontritkulás nemcsak megelőzhető, de úgy tűnik, visszafordítható is – így fogjunk neki

Nem is kell automata a visszaváltáshoz?

Nem is kell automata a visszaváltáshoz?

A címlapról ajánljuk