Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Bedő Dávid

Lengyel Tibor Itthon

Lex Bedő: Kövér nem büntette meg a Karsaira emlékező momentumost, de régi fegyverét veti be miatta a Fidesz

Gyurcsány Ferenc DK-elnök volt az idén az egyetlen, akit Kövér László pénzbírságra ítélt, de őt rögtön 14 millióra, amiért árulózott a Parlamentben. A Karsai Dániel halálára megemlékező momentumos Bedő Dávidot ugyan megfenyegette a házelnök, de végül nem büntette meg, viszont átírják a törvényt, hogy elejét vegyék a hasonló “akcióknak”.

Lengyel Tibor Itthon

Két frontot nyit a Momentum a NER ellen, Vitézy szerintük Ungár és Orbán közös jelöltje

Ahol muszáj, a Momentum együttműködik a választásokon a többi ellenzéki párttal, de a közös listából nem kér, viszont előválasztásokra nyitott akár öt helyen is. A pártban Vitézy Dávidot Ungár és Orbán közös jelöltjének tartják, Karácsonnyal 90 százalékban egyetértenek, a DK szapulásából kicsit visszavesznek, és már 2026-ra készülnek, bár az ÁSZ-bírságok a Momentumot is padlóra küldhetik.

1 2
Lázár már pont nem tulajdonos a Divatcsarnokban, ahol az arab befektetők a Mini-Dubaj értékesítési pontját nyitják

Lázár már pont nem tulajdonos a Divatcsarnokban, ahol az arab befektetők a Mini-Dubaj értékesítési pontját nyitják

Jubileumi egyedi új Mazda MX-5 érkezett

Jubileumi egyedi új Mazda MX-5 érkezett

Gulyás Michelle egyenruhás rendőrként, óriási mosollyal reklámozza a digitális állampolgárságot

Gulyás Michelle egyenruhás rendőrként, óriási mosollyal reklámozza a digitális állampolgárságot

Verseny a jövő légi dominanciájáért: Kína előrelépett, az USA önvizsgálatot tart

Verseny a jövő légi dominanciájáért: Kína előrelépett, az USA önvizsgálatot tart

Elveszítette a fonalat a Mini-Dubaj ügyben? Most mindent elmagyarázunk

Elveszítette a fonalat a Mini-Dubaj ügyben? Most mindent elmagyarázunk

Trump azt akarja, hogy Egyiptom és Jordánia fogadjon be több gázai palesztint

Trump azt akarja, hogy Egyiptom és Jordánia fogadjon be több gázai palesztint

Kilőttek az ukránok egy orosz chipgyárat

Kilőttek az ukránok egy orosz chipgyárat

Szijjártó szerint megkapta a kért garanciákat, ezért szavazott az Oroszország elleni szankciók kiterjesztésére

Szijjártó szerint megkapta a kért garanciákat, ezért szavazott az Oroszország elleni szankciók kiterjesztésére

Brit szakértő: Ha Trump bedühödik, sokkal-sokkal veszélyesebb elődeinél

Brit szakértő: Ha Trump bedühödik, sokkal-sokkal veszélyesebb elődeinél

A címlapról ajánljuk
Auschwitz 80