Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Budapest anno blog

hvg.hu Napi merítés

Ilyen volt a Budapesti Vidámpark bejárata az 1960-as években

A mai Vidámpark a Vurstli és az Angol Park 1950-ben történt összevonásával és államosításával jött létre. Az Álomvasút helyére a Robogó került, amelynek barlangjában nem csontvázak ijesztgették a kiskocsik utasait, hanem a régi és az új falut mutatták be a látogatóknak, a végállomás előtt pedig Moszkva és Budapest képei voltak láthatók.

hvg.hu Napi merítés

Ilyen volt a Központi Vásárcsarnok az 1900-as években

A főváros vezetőit már az 1860-as években foglalkoztatta a vásárcsarnokok építésének gondolata, aminek célja az volt, hogy az egészségtelen körülmények között működő régi piacokat időjárástól védett, fedett árucsarnokok váltsák fel, ahol ellenőrizhető a forgalomba kerülő élelmiszerek minősége, az árak pedig stabilak.

hvg.hu Napi merítés

Milyen volt az Örs vezér tere 1960-ban?

A téren, amely a nevét 1932-ben kapta, 1954 és 1961 között épült fel a környéken az első lakótelep jellegzetesen szocreál stílusban, a mai metróállomással átellenben, a Kerepesi út és a Pillangó utca mentén.

NEUrologus Podcast: Mit látunk itthon Ukrajnából? A kormánypropaganda és a külpolitikai valóság

NEUrologus Podcast: Mit látunk itthon Ukrajnából? A kormánypropaganda és a külpolitikai valóság

Poptörténeti szenzáció: harminc éve Sarkadon lépett fel a Scooter

Poptörténeti szenzáció: harminc éve Sarkadon lépett fel a Scooter

Itt az ideje pisztáciára cserélni a kajszit a kertben? És tényleg íztelenebbek a mostani gyümölcsök?

Itt az ideje pisztáciára cserélni a kajszit a kertben? És tényleg íztelenebbek a mostani gyümölcsök?

Eddig még sosem látott, olcsó telefon jöhet a Samsungtól, ráadásul a vártnál korábban

Eddig még sosem látott, olcsó telefon jöhet a Samsungtól, ráadásul a vártnál korábban

Nagy nemzetközi seregszemléken debütált és díjazott filmek egész sorát lehet látni Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon

Nagy nemzetközi seregszemléken debütált és díjazott filmek egész sorát lehet látni Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon

Haladnak a korral: egy kiállítás bizonyítja, az idős művész nem vén művész

Haladnak a korral: egy kiállítás bizonyítja, az idős művész nem vén művész

Amikor kisimul az élet: ez vár ránk a menopauza után

Amikor kisimul az élet: ez vár ránk a menopauza után

Ezt az öt számot kellett volna beikszelni a lottón

Ezt az öt számot kellett volna beikszelni a lottón

A Carson Coma olyan világot villantott, amelyben nincs Telex, 444, Partizán, HVG és 24.hu

A Carson Coma olyan világot villantott, amelyben nincs Telex, 444, Partizán, HVG és 24.hu

A címlapról ajánljuk