Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Budapesti Értéktőzsde

MTI Gazdaság

BUX-emelkedéssel nyitott a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 81,65 pontos emelkedéssel, 23.847,70 ponton nyitott pénteken, a csütörtöki záró értékéhez képest 0,34 százalékkal erősödött.

hvg.hu Gazdaság

Hogyan érinti az erős forint a BÉT-en jegyzett egyes cégeket?

Az elmúlt hetek tendenciái arra vallanak, hogy tartósan erős maradhat a forint, ami hatással lehet a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett részvények árfolyamára. A KBC elemzői szerint az általában kedvezőtlen következmények mellett pozitív hatások is megjelenhetnek.

MTI Gazdaság

Enyhe emelkedéssel nyitott a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,80 pontos emelkedéssel, 24439,30 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,03 százalékkal erősödött. A nyitás előtt az elemzők enyhe emelkedésre számítottak.

MTI Gazdaság

Tovább csökkent a BÉT forgalma márciusban

Tovább csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma márciusban a februári mérséklődés után. Az első negyedévben a napi átlagforgalom mindössze 16 milliárd forintot ért el, szemben a tavalyi év 22,2 milliárd forintos átlagával.

MTI Gazdaság

Új éves csúcsra emelkedett az index

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 572,28 pontos, 2,48 százalékos emelkedéssel, 23.632,05 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 17,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

MTI Gazdaság

Optimista várakozások a tőzsdén

További emelkedést várnak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén pénteken a szakértők. A BÉT részvényindexe, a BUX 66,50 pontos emelkedéssel, 22.907,38 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,29 százalékkal erősödött.

MTI Gazdaság

Vegyesen alakultak az árfolyamok az elmúlt héten

Vegyesen zárták a hetet a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei, egyrészt a kabinet által bejelentett intézkedési terv, valamint a nemzetközi hangulat, az olaj árának emelkedése befolyásolta a kereskedést.

MTI Gazdaság

Nem eladó a BÉT fő tulajdonosa

Régiós tőzsdékkel kötne megállapodásokat a bécsi Wiener Börse annak érdekében, hogy megőrizze vezető szerepét a térségben - közölte a tőzsdeüzemeltető vállalat társ-vezérigazgatója, Michael Buhl a Financial News üzleti napilapnak adott interjúban. Hozzátette, a céget nem kívánják eladni.

MTI Gazdaság

BÉT: pozitív nyitás várható pénteken

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,44 pontos emelkedéssel, 22 694,08 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,69 százalékkal erősödött.

1
78 79 80 81 82 83 84
Közvetlenül és előfeltételek nélkül tárgyalna Ukrajnával Putyin

Közvetlenül és előfeltételek nélkül tárgyalna Ukrajnával Putyin

Ilyen az orosz béketörekvés: több mint száz drónnal támadták Ukrajnát vasárnap hajnalban

Ilyen az orosz béketörekvés: több mint száz drónnal támadták Ukrajnát vasárnap hajnalban

Zsákok helyett gyakrabban ürülő szelektív kukák

Zsákok helyett gyakrabban ürülő szelektív kukák

Minisztertársa léptette elő alezredessé a német külügy új irányítóját

Minisztertársa léptette elő alezredessé a német külügy új irányítóját

Eddig ígéret maradt a kormányzati segítség a száj- és körömfájás vírus után

Eddig ígéret maradt a kormányzati segítség a száj- és körömfájás vírus után

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Mérgező klórfelhő miatt nem mehettek ki a szabadba százezrek Katalóniában

Mérgező klórfelhő miatt nem mehettek ki a szabadba százezrek Katalóniában

Kóla, puska, partedli │ Elvitelre

Kóla, puska, partedli │ Elvitelre

Az RMDSZ-nek nagyon nem tetszik, hogy Orbán kiállt a magyarellenes romániai elnökjelölt, George Simion mellett

Az RMDSZ-nek nagyon nem tetszik, hogy Orbán kiállt a magyarellenes romániai elnökjelölt, George Simion mellett

A címlapról ajánljuk