Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Együtt-PM

MTI Itthon

Elemző: Bajnai érdeke elsősorban az ellenzéki megegyezés

A Századvég elemzője szerint inkább Bajnai Gordon érdeke az MSZP és az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért választói szövetség közötti megegyezés, míg a Political Capital elemzője úgy véli: a baloldali ellenzék minden szereplője számára fontos, hogy legkésőbb ősszel dűlőre jussanak a tárgyalások.

Kósa András Itthon

Bajnai és Mesterházy is újratervezésre kényszerül

A hétvégi választmányi ülésen vitatják meg a szocialisták a jövő tavaszi választások tervezett kampánystratégiáját, a jelenlegi ugyanis nem működik, a rezsicsökkentéssel a Fidesz egyelőre sokkal hatásosabban szólítja meg az alsó középosztályt, mint az MSZP. Az MSZP és az Együtt 2014 is mielőbb döntene a lehetséges együttműködés lényeges kérdéseiről.

MTI/hvg.hu Itthon

Bajnai: Nem az MSZP-től akarjuk elvenni a szavazókat

Országjáró körútra indulnak az Együtt 2014-PM szövetség politikusai. Céljuk, hogy minél több bizonytalan szavazót állítsanak maguk mellé. A körút első állomásai Dunaújváros, Sárbogárd, Szekszárd, Siklós, Szigetvár, Komló és Pécs lesznek.

hvg.hu Itthon

Bajnai nemet mondott Mesterházynak

"Azt kezdeményeztem, hogy a három mérhető támogatottsággal rendelkező és együttműködésre hajlandó ellenzéki párt képviselői ne két hónap múlva, hanem már hétfőn kezdjék meg a tárgyalásokat. Meglepetésemre Bajnai Gordon ismét nemet mondott" - panaszolta közleményben Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.

hvg.hu Itthon

Bajnaizó provokátor hekkelte meg a marihuánatüntetést?

Juhász Péter, az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért társelnöke állítja: beépített provokátor tartott fel egy Együtt 2014 táblát a marihuána legalizásáért folytatott szombati demonstráción. A kormánypárti médiumok lefotózták az illetőt. A szervezők felszólították, hogy tegye el a táblát, mire a fiatalember felállt és elment - írja Juhász Péter. A pártszövetség elhatárolódott a marihuána legalizálásától.

MTI Itthon

Együtt2014-PM: mondják le a kormányzati leveleket

A kormány tájékoztató leveleinek lemondására szólít fel az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség – közölte Simándi Szelim, az Együtt 2014 mozgalom egyik alapítója, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) elnökségi tagja szombaton Budapesten

MTI Itthon

Bajnai kijelölte az MSZP felé fordulás dátumát

Bajnai Gordon azt kezdeményezi, hogy az MSZP által korábban javasolt év végi, jövő év eleji megállapodás helyett már nyáron kezdje meg a tárgyalásokat és őszre hozza tető alá az egyezséget az általa vezetett Együtt-PM szövetség és a szocialista párt.

hvg.hu Itthon

Alternatív Nemzeti Választási Bizottságot hoz létre az ellenzék

Alternatív Nemzeti Választási Bizottság (NVB) létrehozásáról állapodtak meg az MSZP, a DK és az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért politikusai. Az ellenzéki pártok tervei szerint a független, civil szakemberekből álló választási ellenőrző szerv nemcsak a voksolások napján kísérné figyelemmel azt, nem sérülnek-e a demokratikus normák és a szavazópolgárok jogai, hanem a választásokig hátralévő időszakban is vizsgálná a jogalkotási folyamatot, javaslatokat fogalmazna meg és civil kontrollt biztosítana a választási előkészületek felett.

HVG Itthon

Kormánypártiak tolnák meg Bajnai és Gyurcsány szekerét

Meglepő „támogatókat” kapott Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc szervezete: a kormánypárti oldalon formálódó pártfinanszírozási tervek juttathatják a mainál kedvezőbb helyzetbe az MSZP-vel szemben az exminiszterelnökök politikai alakulatait.

MTI Itthon

Suchman elárulta, mikor lesz közös kormányfőjelölt

Őszre lehet meg a baloldali ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje – írta hétfői számában a Magyar Hírlap Suchman Tamásra, az MSZP egyik alapítójára, valamint a Népszava pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva.

M. László Ferenc Itthon

Egy fájó gyurcsányi emlék miatt lövi Bajnait a Fidesz

A Fidesz „körüllövi” a szocialistákat, akik a közvélemény-kutatók szerint egyedül nem képesek megszólítani a bizonytalanokat. A kormánypárt stratégiája bejött, hiszen a választók még mindig az MSZP-t hibáztatják a válságért, a 2010 előtti kormányzásért, így komoly kockázata van a Bajnai Gordonnal való egyezkedésnek. A volt miniszterelnök hiába népszerű, sem a saját pártját, sem az MSZP-t nem tudja „húzni”, és erre a Fidesz – egy 2005-ös hibából tanulva – kampányt épített.

MTI Itthon

Csak kijavítaná a rezsicsökkentést az Együtt-PM

Az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetség a kormányváltás után nem visszavonná, hanem kijavítaná a mostani rezsicsökkentő lépéseket - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

sabater Nyüzsi

Időcsapda

Amennyiben eltekintünk attól, hogy van-e értelme a következő választásnak, akkor is számtalan kérdés fogalmazódik meg azzal kapcsolatban, hogy tulajdonképpen mit is csinál az ellenzék.

M. László Ferenc Párton belül

A ráégett bélyeg miatt kerülgeti az MSZP Bajnai pártját

Egykettőre tudják le a szövetséget Bajnaival vagy a közvélemény-kutatásokon rágódva halogassák az utolsó percig – ez a dilemma foglalkoztatja az MSZP vezetőségét, amely egy nagy mérés keretében vizsgálta, miért nem sikerült eddig a felpörgetett kampány ellenére az elrugaszkodás. Bár Mesterházy Attila pozícióját egyelőre semmi nem fenyegeti, a mérés szerint sok még a teendője az MSZP-nek, miután a választók "még nem vették" az új üzeneteket.

1
40 41 42 43 44
58
Gondolkozz velünk: Tarkal papa kendője – Szexi a matek 8.

Gondolkozz velünk: Tarkal papa kendője – Szexi a matek 8.

Szinte láthatatlan vérszívókkal jön az új veszély a száj- és körömfájás után: a szomszédban már százával fertőz a kéknyelv vírusa

Szinte láthatatlan vérszívókkal jön az új veszély a száj- és körömfájás után: a szomszédban már százával fertőz a kéknyelv vírusa

Gémesi György: Ha megkérdeztek volna, biztos jobb ötleteket adunk, mint a kocsma

Gémesi György: Ha megkérdeztek volna, biztos jobb ötleteket adunk, mint a kocsma

Közel negyven sérülést szenvedett egy iskolás lány, amikor rátámadt egy kutyafalka Pest megyében

Közel negyven sérülést szenvedett egy iskolás lány, amikor rátámadt egy kutyafalka Pest megyében

„Manapság ellenzékiségnek hívják a hazaárulást” – Pár százan tüntettek Lakatos Márk ellen a Kossuth téren

„Manapság ellenzékiségnek hívják a hazaárulást” – Pár százan tüntettek Lakatos Márk ellen a Kossuth téren

Annyi invazív kaktuszt találtak a Mátrában, hogy a kiirtásuk után egy utánfutó tele lett velük

Annyi invazív kaktuszt találtak a Mátrában, hogy a kiirtásuk után egy utánfutó tele lett velük

Várakozásokon felül nőtt a kínai gazdaság a vámháború előtti utolsó negyedévben

Várakozásokon felül nőtt a kínai gazdaság a vámháború előtti utolsó negyedévben

Eldobható telefonokkal védené a kémkedéstől az Európai Bizottság az Amerikába utazó munkatársait

Eldobható telefonokkal védené a kémkedéstől az Európai Bizottság az Amerikába utazó munkatársait

23 órányi szüntelen tiktokozás is lehetséges a Honor akkubajnok új telefonjával

23 órányi szüntelen tiktokozás is lehetséges a Honor akkubajnok új telefonjával

A címlapról ajánljuk