Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Emmanuel Macron

Lengyel Miklós Gazdaság

Macron Moszkvában, Scholz Washingtonban igyekszik békíteni

A jelen időszak azt igazolta, hogy ha az európaiak nem beszélnek, akkor mások beszélnek helyettük, és a problémák nem oldódnak meg – hangsúlyozta a francia államfő, aki moszkvai útja előtt a Journal du Dimanche-nak nyilatkozott.

Nagy Iván László hvg360

Az oltáselleneseket vegzáló politika populista eszközöket használ, és nagyon jól teszi

A populisták addig osztják meg a társadalmakat, amíg kellő hívük van ahhoz, hogy parlamenti többségük legyen, az oltottaknak kedvező politikához viszont nem kell többséget kreálni, ugyanis az önmagától létezik. Emmanuel Macron francia elnök rátapintott, amikor újraválasztási kampányában keményen fellép az oltásellenesek ellen. Jóval nehezebb dolga van viszont a szintén választásra készülő Orbán Viktornak, mert idehaza az egyetlen valódi kétharmad az oltottaké, azt pedig nem teheti magáévá.

Arató László (EUrologus) EUrologus

A francia uniós elnökség nem akar a magyar kormány kedvében járni

Nem Budapest kottájából készült Párizsban a soros uniós elnökség programja, a Magyarországnak fontos témák nem szerepelnek kellő hangsúllyal, Franciaországnak pedig azok a fontos témák, amelyekről a magyar kormány nem szeret beszélni. Van azért közös nevező: az atomenergia kizöldítése.

hvg.hu Világ

Macron: Ki fogok szúrni az oltatlanokkal

A francia elnök jelentősen meg akarja nehezíteni azok életét, akik nem hajlandók felvenni a koronavírus elleni vakcinát, erre pedig minden lehetősége is adott egy friss törvényjavaslat miatt.

Gyükeri Mercédesz, Windisch Judit Itthon

A 10 legfontosabb ember, akikre figyelni kell 2022-ben

Orbán Viktor, Márki-Zay Péter és Novák Katalin alap, de rajtuk kívül is bőven akadnak meghatározó arcok, akik érdemben befolyásolhatják Magyarország sorsát – akár itthonról, akár külföldről.

HVG360 hvg360

Charles Bremner: Macron soros uniós elnökként kezébe venné a gyeplőt

Bár a franciák nincsenek oda az unióért, elnökük, a demokrácia önjelölt bajnokaként mégis az EU-ra teszi tétjét, mert abban megoldást lát a populizmussal szemben, mind odahaza, mind a kontinensen – írja Emmanuel Macron francia elnök budapesti útja Charles Bremner, a The Times veterán párizsi tudósítója.

1
15 16 17 18 19
37
Film készül Melania Trumpról

Film készül Melania Trumpról

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

Orbán Viktorral, mint „az EU legfontosabb vezetőjével” büszkélkedik egy indiai miniszter

Orbán Viktorral, mint „az EU legfontosabb vezetőjével” büszkélkedik egy indiai miniszter

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Zárkatársa brutális összeverése miatt újra bíróság elé állították a Teréz körúti robbantót

Zárkatársa brutális összeverése miatt újra bíróság elé állították a Teréz körúti robbantót

Elítélt, de szabadon engedett embercsempész a moldáv ámokfutó, aki súlyos balesetet okozott Budapesten

Elítélt, de szabadon engedett embercsempész a moldáv ámokfutó, aki súlyos balesetet okozott Budapesten

Izgalmas focit ígér, boldoggá tenné a szurkolókat a Fradi új edzője

Izgalmas focit ígér, boldoggá tenné a szurkolókat a Fradi új edzője

Egy friss kutatás szerint az olimpiai bajnokok lassabban öregszenek

Egy friss kutatás szerint az olimpiai bajnokok lassabban öregszenek

Elég csak egy kis nyálmintát adnia, 3-5 percen belül megmondja egy kütyü, hogy ki van-e égve

Elég csak egy kis nyálmintát adnia, 3-5 percen belül megmondja egy kütyü, hogy ki van-e égve

A címlapról ajánljuk