Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Európai Unió

hvg.hu/MTI Világ

EP: keményen visszaszólt a Fidesz a Jobbiknak

A Fidesz EP-képviselői szerdán nyílt levélben utasították vissza a Jobbik EP-képviselőjének, Morvai Krisztinának állításait, amikor az Európai Parlamentben tartott felszólalásában a fideszes képviselőkről azt mondta, nem léptek fel érdemben a 2006 őszi rendőri túlkapások ellen.

MTI Világ

Magyarok is fontos pozíciókba kerültek az EP-bizottságokban

Döntött az Európai Parlament csütörtökön Strasbourgban arról, melyik szakbizottságban dolgoznak az egyes képviselők főtagként a következő két és fél évben, illetve sok bizottságban már megválasztották a vezető tisztségviselőket is.

hvg.hu/MTI Világ

Izland felvételét kéri az EU-ba

Az izlandi parlament kis többséggel megszavazta csütörtökön, hogy a kormány kezdje meg csatlakozási tárgyalásait az Európai Unióval. Az uniós közeledésnek nagy lökést adott a gazdasági válság, mely különösen erősen érintette az izlandi gazdaságot és a bankrendszerét.

BruxInfo Világ

Hatékony védekezés a gázválságok ellen

A januárihoz hasonló gázválságokon a gázkészletek felhalmozása helyett, a piac jobb átláthatósága és az energetikai infrastruktúra fejlesztése révén kíván úrrá az EU. Erről fogadott el két rendelettervezetet csütörtökön Brüsszelben az Európai Bizottság.

MTI Világ

Szerb vízummentesség: „süketek párbeszéde”

Vegyes fogadtatásra talált Belgrádban az Európai Bizottságnak az a szerdai döntése, hogy Szerbia - Macedóniával és Montenegróval együtt - a jövő év január 1-jétől vízummentességet kapjon az EU-ban, melyet azonban még az uniós külügyminisztereknek is jóvá kell hagyniuk.

MTI Világ

FAZ: bizonytalan uniós jövőkép

Meglehetősen kritikus képet rajzolt az Európai Unió jövőjéről szerdai szerkesztőségi kommentárjában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A nizzai és a lisszaboni szerződés közt vergődő Huszonhetek közt nagy a bizonytalanság, erősödnek az közösség ellenes erők és az EP választások alacsony részvételi arányai nyomán sem vonták le a megfelelő következtetéseket a tagállamok a befolyásos német napilap szerint.

MTI Világ

Jövőre vízummentesen utazhat az EU-ba több balkáni állam polgára

Az Európai Bizottság egyhangúlag elfogadta a javaslatot arról, hogy Szerbia, Montenegró és Macedónia polgárai a jövő év elejétől vízummentesen utazhassanak az Európai Unióba - jelentette kedd este a belgrádi média európai uniós diplomáciai forrásokra hivatkozva.

MTI Világ

Német koalíciós botrány a lisszaboni szerződés miatt

Megbotránkozást váltott ki a Német Kereszténydemokrata Unióban (CDU) a kisebbik konzervatív párt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) Európa-politikája, mivel a párt közleményben a lisszaboni szerződést a német uniós pozíció gyengítéseként értelmezte.

MTI Világ

Megfelelési kényszer: felülvizsgálják a román költségvetést

A román költségvetést még ebben a negyedévben felülvizsgálják és módosítják, miután a kormány egyeztet az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértőivel, idézte Gheorghe Pogea pénzügyminiszter nyilatkozatát csütörtökön az Agerpres hírügynökség.

MTI Világ

Továbbra sem biztonságos az EP strasbourgi épülete

A tűzvédelmi rendszer kisebb hiányosságát fedezték fel Strasbourgban az Európai Parlament székházában tavaly leszakadt álmennyezet javítási utómunkálatai közben, de átmeneti kiegészítő intézkedésekkel az épület üzemeltetői garantálni tudják az üvegpalota biztonságosságát - jelentette be közleményben az EP sajtószolgálata.

MTI Tech

Mától olcsóbb a mobiltelefonos internetezés az Európai Unióban

A most életbe lépett új uniós külföldi mobiltelefonálási (barangolási) szabályok lehetővé fogják tenni, hogy az európai fogyasztók másik uniós tagállamban tartózkodva sokkal olcsóbban internetezhessenek a mobiltelefonjukkal, ezt a meggyőződését fejezte ki szerdán az Európai Bizottság távközlési felelőse.

Hatalmas bátorság kell ehhez az őrült Porschéhez

Hatalmas bátorság kell ehhez az őrült Porschéhez

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Kigyulladt egy kamion az M1-esen

Kigyulladt egy kamion az M1-esen

A KFC parkolóiban is megjelennek a villanyautótöltők

A KFC parkolóiban is megjelennek a villanyautótöltők

Orbán Viktor szerdán Emmanuel Macron meghívására Párizsban tárgyal a francia elnökkel

Orbán Viktor szerdán Emmanuel Macron meghívására Párizsban tárgyal a francia elnökkel

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

A címlapról ajánljuk