Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#FIFA-elnök

MTI Sport

Blatter lemondta minden programját

Orvosai tanácsára a jövő hét végéig otthonában pihen Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 90 napra eltiltott elnöke.

MTI Sport

Nyolc jelöltje lehet a FIFA elnökválasztásának

A jelentkezési határidő hétfő éjféli lezárulta után kiderült, hogy a véglegesítés előtt nyolc jelöltje van a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) februári elnökválasztásának.

MTI Sport

Trinidadi jelölt is harcba száll a FIFA-elnöki posztért

David Nakhid már tárgyalt a Karibi Futballszövetséggel (CFU) - amely a CONCACAF-zóna 35 szavazatából 25-öt birtokol -, szombaton pedig részt vesz a végrehajtó bizottsági ülésen is, ahol megpróbál támogatókat gyűjteni.

MTI Sport

FIFA-elnökség: az egyik jelölt visszaléphet

Musa Bility, a Libériai Labdarúgó Szövetség elnöke kedden bejelentette, hogy az afrikai konföderációt (CAF) vezető Issa Hayatou indulása esetén kiszáll a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöki posztjáért folytatott versenyből.

MTI/hvg.hu Sport

Újabb négy évre megválasztották Blattert a FIFA elnöknek

Az első, eredménytelen kör után Joseph Blatter FIFA-elnök kihívója, Ali bin al-Husszein jordán herceg visszalépett. Így a második fordulóban a regnáló elnököt választották újra a szövetség élére. Blatter maradása további konfliktusokat okozhat a botrányokkal terhel FIFA körül.

MTI Sport

Blatter: a zárt kapus büntetés olyan, mint a városnézés metróval

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke "erősen kérdésesnek" tartja a zárt kapus büntetéseket, amelyeket a szurkolók rendbontásai miatt szabnak ki a futballcsapatokra. Joseph Blatter a FIFA hetilapjában írta le véleményét. Szerinte ez a szankció túlzott, és kollektív felelősséget feltételez.

MTI Sport

Blatter bocsánatot kért, de nem mond le

Nyilvánosan bocsánatot kért Joseph Blatter mindazoktól, akiket a rasszismusról tett megjegyzésével megbántott, és egyúttal jelezte: nem mond le a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki posztjáról.

MTI Sport

A FIFA-elnök nem egy úriember Csung szerint

Csung Mong Jun, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi alelnöke olyan diktatórikus személynek írja le Joseph Blatter FIFA-elnököt, aki jól bánik a szavakkal, intelligens, ugyanakkor nem egy "nemzetközi gentleman".

MTI Sport

Vilmos herceg is elhalasztaná a FIFA-elnökválasztást

Előbb menesztették, majd egy óra múlva visszahelyezték hivatalába Chuck Blazert, az Észak- és Közép-Amerikát, valamint a karibi térséget tömörítő konföderáció (CONCACAF) főtitkárát, miközben Vilmos herceg - aki az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) elnöke - csatlakozott azokhoz, akik szerint a szerdai elnökválasztást el kellene halasztani a nemzetközi szövetségben (FIFA).

1 2
Az RTL-hez igazol a TV2 egyik arca

Az RTL-hez igazol a TV2 egyik arca

Beperelték Nagy Ferót, mert a kutyája ráugrott valakire az utcán

Beperelték Nagy Ferót, mert a kutyája ráugrott valakire az utcán

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Megint emelkednek az üzemanyagárak

Megint emelkednek az üzemanyagárak

A brutalista rendezője a Golden Globe díjátadón Aubrey Plaza nemrég meghalt férjéről is megemlékezett

A brutalista rendezője a Golden Globe díjátadón Aubrey Plaza nemrég meghalt férjéről is megemlékezett

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

A fagyos időjárás miatt tudtak újból offenzívát indítani az ukránok Kurszkban

A fagyos időjárás miatt tudtak újból offenzívát indítani az ukránok Kurszkban

Dél-Koreában sok ezer tüntető sürgette a felfüggesztett elnök letartóztatását

Dél-Koreában sok ezer tüntető sürgette a felfüggesztett elnök letartóztatását

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke: a Református Egyház zsinata oszlassa fel magát, válasszanak új vezetőket

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke: a Református Egyház zsinata oszlassa fel magát, válasszanak új vezetőket

A címlapról ajánljuk