Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Hernádi Zsolt

MTI Gazdaság

A horvátok inkább a Mollal egyezkednek, mint egy új tulajdonossal

A horvát állami vagyonkezelő vezetője szerint az INA olajtársaság privatizálásakor nem teljesültek a kitűzött célok, és bár a magyar tulajdonos, a Mol javított a cég belső működésén, a várt fejlesztési célokat nem érték el. Azt is mondta viszont, hogy szerinte sikeresek lesznek a horvát INA olajvállalat jövőjéről a Mollal folytatott tárgyalások.

hvg.hu Gazdaság

Horvát elfogatóparancs a Mol-vezér ellen

Elrendelte a Mol elnök-vezérigazgatójának letartóztatását a zágrábi bíróság. Hernádi Zsoltot azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader horvát exkormányfőnek annak érdekében, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen a Mol-INA vállalat irányításában. A letartóztatási parancsot szökés veszélye miatt adták ki, a horvátok ugyanis úgy látják, a Mol-vezér nem akar megjelenni a horvát igazságszolgáltatás előtt.

hvg.hu Gazdaság

És akkor Hernádi kiteszi a lábát otthonról

Újra kinyílnak az uniós pénzcsapok, Matolcsy még több pénzt önt a bankoknak, és a kormány is szép növekedési terveket sző a jövő évre. Eközben Európában a jelzáloghitelesek megsegítésén dolgoznak. Csak ez a fránya Hernádi-ügy és a rossz időjárás ne lenne! Tippelje meg a hvg.hu-val a tündérmese folytatását!

hvg.hu Gazdaság

Otthonról is elvitethetik a Mol-vezért a horvátok?

Zajlik a jogi értelmezés Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója "kiadatásának" ügyében. Szakértők szerint ideig-óráig még húzhatják az időt a magyar hatóságok Hernádi ügyében, de a Mol-vezérnek végül el kell mennie egy horvátországi kihallgatásra. Ellenkező esetben a horvátok uniós tagállamként elfogathatják.

hvg.hu Gazdaság

Beidézte Hernádit a horvát ügyészség?

Horvát lapértesülés szerint szeptember 25-re kihallgatásra idézte Hernádi Zsoltot a horvát ügyészség alá tartozó korrupció és szervezett bűnözés elleni hivatal.

hvg.hu Gazdaság

És akkor Hernádi elmegy Horvátországba

Javuló magyar GDP-adat, uniós források beragadása, uzsorásozás, IMF-hitel visszafizetése és az állam ingyen írna uniós pályázatokat. Hernádi pedig már nyaralni menne Horvátországba. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

hvg.hu Gazdaság

Hernádi már Horvátországban nyaralna

A Mol elnök-vezérigazgatója vállalná a horvátországi kihallgatást, ha a magyar és horvát igazságügyi szervek megállapodnak abban, hogy neki Zágrábba kellene utaznia. Hernádi Zsolt egy horvát lapnak adott interjúban kifejtette, hogy nem számít arra, hogy a hatóságok a kihallgatás után déli szomszédunknál tartanák.

hvg.hu Gazdaság

Mol-ügy: nem jött semmiféle levél Hernádiért

Eddig nem érkezett semmiféle megkeresés a korrupció és szervezett bűnözés elleni fellépést irányító horvát hatóságtól (USKOK) a magyar Legfőbb Ügyészséghez arról, hogy kihallgatnák Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját az INA-ban szerzett irányítói jogokkal összefüggésben indult korrupciós ügyben - közölte a Népszabadság kérdésére a hazai ügyészség.

hvg.hu Itthon

Török Gábor Csányinak és Hernádinak is dolgozik

Politikusok megbízottjának lenni csak akkor lehetséges, ha azonosulni tudsz a megbízód politikájával – ezzel magyarázta Török Gábor politikai elemző a Magyar Narancsnak adott interjúban azt, hogy politikusoknak nem dolgozik, viszont ismert üzletembereknek igen. Azt mondja, bárki nyeri a jövő évi választásokat, iszonyú durva dolgok jönnek.

hvg.hu Itthon

Aggódhat a Mol-vezér, elfogatóparancs jöhet Horvátországból

Akár zágrábi vizsgálati fogságban is találhatja magát Hernádi Zsolt Mol-vezér. A horvát ügyészség ugyanis nem adja fel: továbbra is gyanúsítottként akarja meghallgatni a Sanader-ügyben. A horvát EU-csatlakozás után Zágrábnak új aduja van, de a magyar hatóságoknak is van eszközük az átadás megakadályozására. Ha megtagadják a kérést, a kormány kellemetlen helyzetbe kerülhet, és erre rámehet az eddig kiváló magyar-horvát viszony is.

hvg.hu Gazdaság

És akkor felszállt egy Tu-154-es a ceglédi kiskertből

Egy ceglédi kertes házból induló új magyar légitársaság, tilalmi időszakban alkoholt árusító nemzeti dohányboltok, elszegényedő Magyarország, becsődölő német Praktiker, Szász Károlyra bedurcizó Orbán Viktor. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

MTI Világ

Mol-ügy: kiadhatnak európai elfogatóparancsot a horvátok

A július 1-jei európai uniós csatlakozásával Horvátországnak lehetősége nyílt európai elfogatóparancs kiadására - nyilatkozta Lattmann Tamás nemzetközi jogász pénteken azzal kapcsolatban, hogy a horvát ügyészség csütörtökön kezdeményezte Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatójának kihallgatását.

MTI Gazdaság

"Megalapozott gyanú" – Nagyon kihallgatná a Mol-vezért a horvát ügyészség

Azzal a kéréssel fordult a magyar hatóságokhoz a horvát ügyészség, hogy kihallgathassa a Mol elnök-vezérigazgatóját, mivel megalapozottnak tartja a gyanút, hogy Hernádi Zsolt kenőpénzügyben érintett. A Mol továbbra is alaptalannak tartja a korrupciós vádakat, a Legfőbb Ügyészség és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pedig közölte, hogy hozzájuk nem érkezett hivatalos megkeresés ez ügyben.

PLT Nyüzsi

Továbbra sincs Mol-ügy?

Ha a kormánypártiaknak igazuk van, és tényleg nincs, akkor Horvátország megcsinálta, amit a magyar kormány akart, csak nem mert, vagy nem tudott. És ez kínosabb, mintha lenne ügy.

1
15 16 17 18 19 20 21
A készpénz nem tűnik el, de nem ezé a jövő – interjú Peter Roebbennel, a K&H Bank vezérigazgatójával

A készpénz nem tűnik el, de nem ezé a jövő – interjú Peter Roebbennel, a K&H Bank vezérigazgatójával

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kihirdették a Magyar Sajtófotó Pályázat győzteseit, kollégánk, Veres Viktor képe a legjobb hírkép díját kapta

Kihirdették a Magyar Sajtófotó Pályázat győzteseit, kollégánk, Veres Viktor képe a legjobb hírkép díját kapta

Megöltek egy nőt Budapesten a II. kerületben

Megöltek egy nőt Budapesten a II. kerületben

„Háborúellenes költségvetést” nyújtott be Nagy Márton az Országgyűlésnek

„Háborúellenes költségvetést” nyújtott be Nagy Márton az Országgyűlésnek

Harmadik alkalommal is kikérték Magyar Péter mentelmi jogát

Harmadik alkalommal is kikérték Magyar Péter mentelmi jogát

Három trükk, amellyel minimalizálhatja a felesleges költéseket

Három trükk, amellyel minimalizálhatja a felesleges költéseket

A bíborosok megérkeztek a Sixtus-kápolnába, Erdő Péter is esküt tett, egyre több hívő vár a Szent Péter téren  – kövesse velünk élőben a pápaválasztás eseményeit

A bíborosok megérkeztek a Sixtus-kápolnába, Erdő Péter is esküt tett, egyre több hívő vár a Szent Péter téren – kövesse velünk élőben a pápaválasztás eseményeit

A transznemű nők egyik utolsó mentsvára is odaveszett

A transznemű nők egyik utolsó mentsvára is odaveszett

A címlapról ajánljuk