Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Jens Stoltenberg

hvg.hu Világ

Stoltenberg: Európa nem képes megvédeni magát

A NATO főtitkára az amerikai félidős választásokra készülő republikánusoknak is üzent, akik azzal kezdtek kampányolni, hogy megvágják az Ukrajnának folyósított támogatásokat.

EUrologus EUrologus

Reagált a NATO az orosz nukleáris fenyegetésre

“A NATO nem részese a konfliktusnak, de továbbra is támogatjuk Ukrajnát, ameddig csak kell” - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a katonai szövetség védelmi miniszternek brüsszeli találkozója után.

Németh András Világ

Ezért volt történelmi a NATO madridi csúcstalálkozója

Elhárult a Svédország és Finnország felvételét akadályozó török vétó veszélye, sokszorosára nő a közvetlen NATO-parancsnokság alatt lévő gyorsreagálású erők létszáma, s elfogadták a szervezet új stratégiai koncepcióját. Utóbbi Oroszországot komoly és közvetlen fenyegetésként, Kínát pedig a nyugati értékeket és érdekeket veszélyeztető kihívásként határozta meg. Az is fontos változás, hogy az észak-atlanti szövetség a csendes-óceáni térségben is komolyabb szerepre törekszik.

EUrologus EUrologus

Megszületett a döntés: újabb NATO-csapatokat telepítenek Magyarországra is

Újabb katonai támogatás kap Ukrajna a NATO-tagállamoktól, de ezzel párhuzamosan a szövetség tovább erősíti saját védelmét, többek között egy Magyarországra telepítendő harccsoporttal. A NATO továbbra sem küld katonát Ukrajnába, azonban a háborús bűnösöket el fogja számoltatni a nemzetközi közösség.

1 2 3 4 5 6 7 8
OKSZ: az árrésstop miatt senki nem fog heti egy tubus fogkrém helyett kettőt használni

OKSZ: az árrésstop miatt senki nem fog heti egy tubus fogkrém helyett kettőt használni

Zarándokok, turisták, de még Orbán-fanok is voltak a Szent Péter téren – helyszíni riport Rómából

Zarándokok, turisták, de még Orbán-fanok is voltak a Szent Péter téren – helyszíni riport Rómából

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Ez az otthoni nyomtató elég furcsára képes: dombornyomott 3D-s effekteket is csinál

Ez az otthoni nyomtató elég furcsára képes: dombornyomott 3D-s effekteket is csinál

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Az RMDSZ-nek nagyon nem tetszik, hogy Orbán kiállt a magyarellenes romániai elnökjelölt, George Simion mellett

Az RMDSZ-nek nagyon nem tetszik, hogy Orbán kiállt a magyarellenes romániai elnökjelölt, George Simion mellett

Gyorsabb 100–200-ra, mint 0–100-ra: újabb rekordot döntött a Koenigsegg Jesko

Gyorsabb 100–200-ra, mint 0–100-ra: újabb rekordot döntött a Koenigsegg Jesko

A címlapról ajánljuk