Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Karácsony Gergely

hvg.hu Itthon

Karácsony Gergely: Sajnálom Botka lemondását

A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje Botka visszalépése után azt írta, Botka volt hosszú évek óta az első szocialista vezető, aki felismerte, hogy a pártjának alapvetően meg kell újulnia.

Mizsur András Itthon

Zuglói iskolabotrány: "Dimikém, ne menj oda, gáz lesz"

Sorra jelentkeznek be egyházak jól menő, sikeres iskoláknál. A magyarországi ortodox egyház már második körét futja; a nyolcadik kerületi Vajda Péter után most a zuglói Városligetinél kilincseltek a fenntartás átvételével. Az öntudatos szülők azonban hamar az egyház tudtára adták, mit is gondolnak az átszervezés ötletéről.

Windisch Judit Itthon

Baloldali összefogósdi a gyakorlatban: kényszerek és pofonok Zuglóban

A XIV. kerületben épp az Együtt van külön – állapíthatjuk meg első pillantásra a közelgő időközi választásról. Kíváncsiak voltunk, hogy a baloldali pártok országos iszapbirkózásának idején mi történik egy politikailag épp forró körzetben. Meglepődve tapasztalhatjuk a békés MSZP–DK-összeborulást, amelybe még a Párbeszéd is beleállt, és összefogva ütik az ellenzéki konkurenciát. És akkor ott van még a Jobbik, vagyis pontosabban: épp hogy nincs sehol.

hvg.hu Autó

Mutyigyanús a zuglói parkolótender?

Az Átlátszó szerint Zugló polgármestere sincs teljesen meggyőződve arról, hogy jó ötlet volt-e kizárni a parkolási tender ügyében a legolcsóbb ajánlatot, de vétózni nem fog.

Dercsényi Dávid Itthon

Durvul a zuglói kampány: fiktív melegrandi oldal, gyalázkodó plakátok, feljelentés

Nagy a tét a zuglói időközi választáson, ezért az eszközökben sem válogatnak a felek – amelyik oldal megnyeri az eltűnt szocialista képviselő helyét, annak lesz többsége a mostani patt után. A Civilzugló Egyesület jelöltjének munkahelyét ismeretlenek gyalázkodó plakátokkal aggatták tele, az egyesület elnökének képével pedig egy meleg társkereső oldalt hoztak létre. A rendőrség nyomoz, a felek egymásra mutogatnak.

hvg.hu Itthon

Republikon: Fej-fej mellett Orbán és Botka

A pártelnökök közül Gyurcsány Ferenc a sereghajtó, vele szimpatizálnak a legkevesebben. Érdekes, hogy Karácsony Gergely népszerűbb, mint Vona Gábor, a Jobbik-elnök ugyanakkor elég erős a miniszterelnök-jelöltek versenyében. A bizonytalanok körében Botka László magasan a legnépszerűbb kormányfőjelölt, de a teljes mintában Orbán Viktor két százalékponttal veri.

Zelki Benjámin Itthon

Karácsony: Ősbűn a ligettörvény, jogszerűtlen a birtokvédelem

A ligettörvény ősbűn, amely vállalkozási vagyonná tette a Városligetet, és azt hatályon kívül kell helyezni – mondták el a PM politikusai csütörtökön, a Városligetben lévő Hungexpo-épületek helyszínén, amelyet tegnap rendőrök és kopasz verőemberek foglaltak el a ligetvédő aktivistáktól.

1
124 125 126 127 128
138
Most kezdenek el tönkremenni a koronakarantén alatt vásárolt gépeink

Most kezdenek el tönkremenni a koronakarantén alatt vásárolt gépeink

10x gyorsabb összeszerelni az új szélerőművet, Bill Gates is támogatja az ötletet – videó

10x gyorsabb összeszerelni az új szélerőművet, Bill Gates is támogatja az ötletet – videó

Nemzetközi lapszemle: Trump második elnöksége a demokráciaexport végét jelentheti

Nemzetközi lapszemle: Trump második elnöksége a demokráciaexport végét jelentheti

A 911 rögzítette, ahogy egy 7 éves kislány könyörög az apjának, hogy ne ölje meg

A 911 rögzítette, ahogy egy 7 éves kislány könyörög az apjának, hogy ne ölje meg

Akár kétméteres hó is hullhat, katasztrófahelyzet több amerikai államban

Akár kétméteres hó is hullhat, katasztrófahelyzet több amerikai államban

Van, ahol komornyik hozza utánunk a proseccót síelés közben

Van, ahol komornyik hozza utánunk a proseccót síelés közben

Az Oxfordnál a "brain rot" lett az év szava

Az Oxfordnál a "brain rot" lett az év szava

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?

Bernie Ecclestone eladja a Forma–1-es gyűjteményét, legendás autókat dob piacra

Bernie Ecclestone eladja a Forma–1-es gyűjteményét, legendás autókat dob piacra

A címlapról ajánljuk