Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Magyar Nemzeti Bank

Farkas Zoltán hvg360

Surányi György: A jegybank kullog az események után

Minél később sikerül megfordítani az infláció trendjét, nem árbefagyasztásokkal, hanem organikusan, annál nagyobb ára lesz, növekedésben, foglalkoztatásban, jövedelemben és reálkeresetben is – figyelmeztet Surányi György egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi kétszeres elnöke a HVG-nek június 30-án adott interjúban. Ezt most kiegészítettük az azóta történt jelentős változások fényében, például mert az MNB 7,75 százalékról 9,75 százalékra emelte az egyhetes betét kamatozását, ismét elválasztva azt az alapkamattól (igaz, közben kiderült, jövő kedden várhatóan ismét egy szintre hozza azokat). Surányi az eredeti interjúban a 7,75 százalékos alapkamatról határozottan állította: nem lesz elég a forint stabilizálásához. Ez azóta vastagon igazolódott.

Bank360 Gazdaság

Kapkodják a hiteleket az emberek, akkor is, ha drágulnak

Hiába drágultak májusban már jól láthatóan a hitelek, a legnépszerűbb kölcsönökből több fogyott. A lakáscélú szerződéseknél a zöldhitel-roham még nagyon meglátszik a számokon, a babaváróban és a személyi kölcsönben inkább a kereslet stabilizálódásáról lehet beszélni az elmúlt hónapokban.

Kovács Gábor Gazdaság

A jegybank újra kamatot emelt

Az alapkamat szintjével megegyező 7,75 százalékos kamattal hirdette meg a jegybank az aktuális egyhetes betéti tendert. Ez 0,5 százalékpontos kamatemelés a megelőző héthez képest. Innentől a jegybank egy szinten tartja az alapkamatot és az egyhetes betét kamatát. Alapkamat-emelés havonta lesz, de az egyhetes betét kamatával a jövőben is bármikor beavatkozhatnak.

Kovács Gábor Gazdaság

A forint árfolyamát annyira nem hatotta meg a nagy kamatemelés

A jegybank nagyot emelt az alapkamaton, ugyanakkor annak egyhetes betéti kamattal való összezárása miatt ez effektíve csak 0,5 százalékpontos emelést jelent. A jegybank közben rontott az inflációs és gazdasági előrejelzésén. Miközben az állami költségvetéssel és a kormány költségvetési politikájával kapcsolatban továbbra is sok a bizonytalanság.

hvg.hu/MTI Gazdaság

Már majdnem 40 ezren választották a fogyasztóbarát hiteleket

Már csaknem 40 ezren kötöttek fogyasztóbarát személyi hitelszerződést, az új értékesítések volumenének negyede ehhez a konstrukcióhoz kötődik. A jegybanki vizsgálatok szerint a fogyasztóbarát személyi hitelek döntő részét szabályosan, a pályázati kiírásnak megfelelően kínálják a bankok – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

1
8 9 10 11 12
62
Már tesztelik a filléres matekfelmérő rendszert

Már tesztelik a filléres matekfelmérő rendszert

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Hazavágnák: lejáratás után törvényekkel takarítanák el a Tiszát?

Hazavágnák: lejáratás után törvényekkel takarítanák el a Tiszát?

Tesla-motort kapott a Citroen Ami - 900 Nm-es városi rakéta lett belőle

Tesla-motort kapott a Citroen Ami - 900 Nm-es városi rakéta lett belőle

Irányt vált a BYD, nem csak villanyautókat gyártanának Magyarországon

Irányt vált a BYD, nem csak villanyautókat gyártanának Magyarországon

Botrány lett a szoftverfrissítésből, a Xiaomi megpróbálta lekorlátozni 1500 lóerős kocsija teljesítményét

Botrány lett a szoftverfrissítésből, a Xiaomi megpróbálta lekorlátozni 1500 lóerős kocsija teljesítményét

Orbán Viktor: Az új pápa folytatni fogja, amit Ferenc elkezdett

Orbán Viktor: Az új pápa folytatni fogja, amit Ferenc elkezdett

Egyre gyorsabban kapkodják el a budapesti paneleket

Egyre gyorsabban kapkodják el a budapesti paneleket

A német autósok többsége nagyon figyel az olajcserére, és ez a magyar piacnak is jó hír

A német autósok többsége nagyon figyel az olajcserére, és ez a magyar piacnak is jó hír

A címlapról ajánljuk