hvg.hu Világ

Idén sem szabadul John Lennon gyilkosa

A most 63 éves Mark David Chapman még legalább két évig rácsok mögött marad, miután tizedszerre is megtagadták a szabadlábra helyezését.

MTI Világ

John Lennon gyilkosa ott marad, ahol eddig is volt

Nyolcadjára is elutasították John Lennon gyilkosának szabadlábra helyezési kérelmét. A kegyelmi bizottság indoklása szerint "csökkentenék a bűntény komolyságát és aláásnák a törvény tekintélyét", ha szabadlábra helyeznék Mark David Chapmant.

hvg.hu Világ

Börtönben marad John Lennon gyilkosa

Ismét elutasították Mark David Chapman szabadulási kérelmét, így börtönben marad John Lennon gyilkosa – jelentette az AP hírügynökség New York-i tisztségviselőkre hivatkozva.

MTI Shake

Másik börtönbe költöztették John Lennon gyilkosát

Másik fegyházba szállították át John Lennon gyilkosát New York államban. A Buffalo News című lap értesülései szerint az 57 éves Mark David Chapmant kedden vitték át az atticai szigorított felügyeletű fegyházból egy szomszédos büntetőintézetbe - azt nem tudni, miért. Az állami börtönrendszer szóvivője közölte, hogy nem szokták nyilvánosságra hozni az egyes rabok átköltöztetésének okát.

Karácsony szerint nem is kapott adatigénylést a Fidesztől, pedig ezért perelnék most be

Karácsony szerint nem is kapott adatigénylést a Fidesztől, pedig ezért perelnék most be

Beismerte a Prisztás-gyilkosságot Rohác

Beismerte a Prisztás-gyilkosságot Rohác

Szinte már nagyító kell hozzá: körbefotóztuk a Vespa cuki mikroautóját

Szinte már nagyító kell hozzá: körbefotóztuk a Vespa cuki mikroautóját

Jeszenszky Géza: Történelemhamisítás, amit a kormány csinál

Jeszenszky Géza: Történelemhamisítás, amit a kormány csinál

Vasárnap izzadni és ázni is fogunk

Vasárnap izzadni és ázni is fogunk

Fulladásveszély miatt hív vissza fajátékokat az Aldi

Fulladásveszély miatt hív vissza fajátékokat az Aldi

Február óta 279 delfintetemet találtak a Mexikói-öbölben

Február óta 279 delfintetemet találtak a Mexikói-öbölben

20-30 milliárd lesz a holdra szállás

20-30 milliárd lesz a holdra szállás

Jó hír: egy parkban üldögéléssel is segíthet az egészségén

Jó hír: egy parkban üldögéléssel is segíthet az egészségén

Trump "virtuális hazaárulással" vádolta meg a The New York Timest

Trump "virtuális hazaárulással" vádolta meg a The New York Timest

Megerősítette a kormány: csak a július után született gyerekek számítanak a hitel elengedésénél

Megerősítette a kormány: csak a július után született gyerekek számítanak a hitel elengedésénél

A címlapról ajánljuk
Rendszerváltás 30