Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Matolcsy György

MTI/Világgazdaság Gazdaság

Világgazdaság: kiderült, hogyan kell kiszámolni a reálhozamot

Már eddig is lehetett tudni, hogy a számításnál a kasszák a május 31-i egyenleget veszik figyelembe, a vagyon átadásának határideje pedig június 12-e lesz. Csakhogy ekkor még nem áll a pénztárak rendelkezésére a májusi inflációs adat, ezért a Matolcsy György által benyújtott módosító úgy rendelkezik, a kasszáknak májusra is a pénzromlás áprilisi ütemét kell figyelembe venniük.

MTI Gazdaság

Matolcsy kicsapta a biztosítékot az ellenzéknél

A KDNP üdvözli a szerdán bejelentett kormányzati gazdasági intézkedéseket, az ellenzéki pártok szerint viszont ezek újabb terheket jelentenek majd. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kabinet szerdai ülése után jelentette be, hogy a kormány az idén két lépésben, összesen 500 milliárd forintos "drasztikus" bürokráciacsökkentő programot dolgoz ki, amelynek 2012-től már érezhető hatása lesz a vállalkozások számára.

hvg.hu Gazdaság

Már 170 milliárd hiányzik, de Matolcsy nem állt a bizottság elé

Az áfa-bevételeknél 50-60, a társasági adónál 110 milliárdos elmaradással számol a költségvetési törvényhez képest a gazdasági tárca – írja a Napi Gazdaság tudósítása. A lap szerint ezt Naszvadi György, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára mondta a költségvetési bizottság előtti meghallgatásán, ahol Matolcsy György nem jelent meg.

Hírszerző/FH Gazdaság

MSZP: Matolcsy György mondjon le

Az MSZP gazdasági szakpolitikusa szerint "brutális bejelentés", hogy csak 3 hónapig jár majd a munkanélküli járadék, hiszen jelenleg 490 ezer a munkanélküliek száma és a statisztikák szerint kétharmaduk, tehát több mint 300 ezren nem találnak állást 3 hónapon belül.

Hírszerző/FH Itthon

A szakszervezetek kiborultak Matolcsy újabb bejelentésén

Embertelen lépésre szánta el magát a kormány azzal, hogy a munkanélküliséggel kapcsolatos segélyezés időtartamát csökkenti - mondja az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége. Borsik János szerint szakmaiatlan és előkészítetlen döntés született.

MTI Itthon

Magyarország tartja a strukturális deficit csökkentő pályát

Jövőre 3,5 százalékos, majd 3-4 százalékos, illetve alternatív 4-6 százalékos gazdasági növekedéssel készül a benyújtandó új konvergenciaprogram, s mindkét esetben Magyarország tartja a strukturális deficitcsökkentő pályát - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormány szerdai döntése után tartott tájékoztatón.

MTI Kormány

Matolcsy: a munkanélküli juttatás 2012-től 90 napra jár

Magyarországon minden munkanélküliséggel kapcsolatos juttatás 90 napra jár majd 2012-től, mivel a jelenleg érvényben lévő munkakereséssel és állástalansággal összekapcsolódó járandóságok nem ösztönzik a visszatérést a munkaerő-piacra - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányülést követően.

MTI Itthon

A kormány átalakítja a gyógyszerkasszát és a közösségi közlekedést

A kormány átalakítja a gyógyszerkasszát 2012-től, és a MÁV 300 milliárd forintos adósságát államadóssággá konvertálja, majd a közösségi közlekedés költségeit reform keretében, több lépcsőben kívánja csökkenteni 2014-ig - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülést követő sajtótájékoztatón Budapesten.

MTI Gazdaság

Csaknem kétszázmilliós támogatási előleg Pest megyének

Soron kívül 181 millió forintos visszatérítendő támogatást kap Pest megye Pintér Sándor belügy- és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter döntése alapján - erősítette meg az MTI információit Ambrus András, a megyei önkormányzat sajtófőnöke kedden.

MTI Gazdaság

Matolcsy: erős bankok kellenek

A tagállamoknak végre kell hajtaniuk a strukturális reformokat a fenntartható fejlődés érdekében, ezek után lehet erős Európa, lehetnek erősek a bankok, növekedhet a gazdaság, és új munkahelyek jöhetnek létre - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, az ECOFIN ülés elnöke szombaton Gödöllőn.

MTI Gazdaság

Matolcsy szerint Magyarország követi az OECD által ajánlott gazdaságpolitikát

Magyarország követi azt a gazdaságpolitikát, amelyet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) "Út a növekedéshez" című kiadványában megfogalmaz, azaz strukturális reformokkal csökkenti az adósságállományt - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kiadvány bemutatásán csütörtökön Budapesten. "Ez a Széll Kálmán-terv lényege" - tette hozzá.

1
110 111 112 113 114
126
Össznépi cinkossággal húzta le milliárdokkal az ügyfeleket a Schadl-időkben a végrehajtói szakma

Össznépi cinkossággal húzta le milliárdokkal az ügyfeleket a Schadl-időkben a végrehajtói szakma

„Mire fizetjük a magas adókat?” – Vajna Tímea is megszólalt a kaliforniai tűzvészről

„Mire fizetjük a magas adókat?” – Vajna Tímea is megszólalt a kaliforniai tűzvészről

Üres tűzcsapok, menekülő biztosítók: hogyan lett katasztrófa a Los Angeles-i tűzvész?

Üres tűzcsapok, menekülő biztosítók: hogyan lett katasztrófa a Los Angeles-i tűzvész?

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

Történetének legnagyobb kibertámadása érte Szlovákiát, összeomlott a kataszteri nyilvántartás

Történetének legnagyobb kibertámadása érte Szlovákiát, összeomlott a kataszteri nyilvántartás

Orbán Balázs már tényként közli, hogy 2025-ben béke lesz Ukrajnában

Orbán Balázs már tényként közli, hogy 2025-ben béke lesz Ukrajnában

Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek

Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

Kimondták: nincs olyan, hogy biztonságos mennyiségű alkohol

Kimondták: nincs olyan, hogy biztonságos mennyiségű alkohol

A címlapról ajánljuk