Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Mezőkövesd

hvg.hu Gazdaság

És akkor a devizahitelesek egyenesítik a kaszát

A devizahitelesek nagyon csalódottak, a kormány még rá is fázhat az elcsellózott adósmentésre, de nemcsak ők érezhetik átverve magukat, hiszen a dohánycégeknek tavaly azt ígérték, csak egyszeri lesz a sarcuk, erre most Lázár bejelentette, hogy minden évben csengethetik a különadót. És mt szóljon az a lengyel férfi, akitől ahogy átlépte a magyar határt, a NAV egyszerűen einstandolt csaknem 25 millió forintot? Megúszta viszont a Balaton-felvidék kultpiaca az árverést, így továbbra is nyomakodhat budapesti értelmiség a Liliomkert termelői bódéi között. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu/MTI Itthon

Orbán: Be kell reteszelni Magyarország ajtaját

Orbán Viktor nem aggódott a Fidesz népszerűségvesztése miatt a mezőkövesdi frakcióülésen – írta a Nol. Rogán Antal eközben a közmédiában ismertette a hivatalos verziót a tanácskozás első napjáról, ami szavai szerint vidám hangulatban zajlott. Orbán Viktor kiállt az árcsökkentés és a rezsicsökkentés mellett, valamint kijelentette, hogy nullára kell csökkenteni a megélhetési bevándorlást. A frakcióülésen elhangzott: a 2016/17-es tanévben vezethetnek be nagyobb változtatásokat a közoktatásban.

hvg.hu Itthon

Orbántól várják a fideszesek a feltépett sebek begyógyítását

Több mint egy éve nem volt alkalmuk a Fidesz képviselőinek arra, hogy kibeszéljék a párton belüli feszültségeket. Pedig azokból tavaly akadt bőven, így a pártban arra számítanak, Orbán Viktor a mezőkövesdi frakcióülésen iránymutatást ad az USA-val fennálló vitákkal, a generációs ellentétekkel vagy a népszerűségeséssel kapcsolatban. A miniszterelnök-pártelnök szerda este tartja zárt ajtók mögött helyzetértékelő beszédét.

MTI Itthon

Napokra megbénítja a füzesabonyi állomást a tegnapi baleset

A négy kisiklott szénporos kocsiból hármat már leemeltek a sínekről, de a vasúti pálya több száz méter hosszban megrongálódott a keddi baleset miatt. Szerdán még egész nap vonatpótló buszok járnak Füzesabony és Mezőkövesd között.

MTI Sport

Hiába a támogatás, kiesett az államtitkár kedvenc csapata

Eldőlt, hogy a szezon végén búcsúzik az élvonaltól a Mezőkövesd, amely egy utolsó pillanatokban kapott góllal csak 1-1-es döntetlent játszott a harmadik helyre pályázó, vendég Videotonnal a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén, így matematikai esélye sem maradt a bennmaradásra.

MTI Közlekedés

Nyolcan sérültek meg egy buszbalesetben

Nyolcan sérültek meg abban a buszbalesetben, amely a 3-as számú főúton történt Mezőkövesdnél, a Zsóry-fürdő közelében szombaton - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

hvg.hu Itthon

Vascsővel ütött le egy 50 éves nőt az utcán egy férfi

Vádemelési javaslattal a napokban megküldte az illetékes ügyészségnek a rendőrség az iratokat egy 35 éves férfi ügyével kapcsolatban, aki egy vascsővel ütött le egy 50 éves asszonyt, majd el akarta rabolni a táskáját.

1 2 3 4 5 6 7 8
Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

Kipakolta egy győri ruhaüzlet kasszáját két férfi, keresi őket a rendőrség

Kipakolta egy győri ruhaüzlet kasszáját két férfi, keresi őket a rendőrség

A koreai zabálógép elment a Fővám téri Nagyvásárcsarnokba, és pont az történt, amire mindenki számított

A koreai zabálógép elment a Fővám téri Nagyvásárcsarnokba, és pont az történt, amire mindenki számított

Majka dala átlépte a 10 milliós nézettséget, új videóval ünnepelte

Majka dala átlépte a 10 milliós nézettséget, új videóval ünnepelte

Christopher Walken még sosem e-mailezett, soha!

Christopher Walken még sosem e-mailezett, soha!

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Öröm a brit királyi családban: megszületett a legújabb tag

Öröm a brit királyi családban: megszületett a legújabb tag

Palacsintasütővel az ördög és a halál ellen – 100 évvel ezelőtt született Kemény Henrik

Palacsintasütővel az ördög és a halál ellen – 100 évvel ezelőtt született Kemény Henrik

A címlapról ajánljuk