Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Márton András

MTI Kult

David Bowie-emlékestet rendeznek az A38-on

Hetedik alkalommal rendeznek emlékestet David Bowie tiszteletére magyar zenészek. A nyolc éve elhunyt legendás brit dalszerző, előadó számai március 20-án hangzanak el az A38 hajón.

hvg.hu Kult

Premier: Szólólemezt ad ki Márton András, a KFT dobosa – itt az első dal

Több mint három és fél évtizede, egész pontosan az 1981-es Táncdalfesztivál óta ismerheti a közönség, számtalan alkalommal láthattuk színpadon, mégis, igazi meglepetés, hogy szólóalbummal rukkol elő Márton András. Persze veretes hagyománya van a popzene történelmében a dobfelszerelés mögül a mikrofonhoz előrelépő dobosnak – Ringo Starr, Phil Collins, Don Henley, hogy csak néhány nevet említsük. Márton András most első kislemezdalát, a Csak alszom című számot és annak klipjét mutatja be itt a hvg.hu-n, a teljes album, a Szívgárda december elején érkezik.

21,5 ezer milliárd forint EU-támogatás érkezett Magyarországra 2004 óta

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Viccesnek tűnő kísérlet: medveállatkákat tetováltak, sok ember örülhet majd az eredménynek

Időt nyertek az autógyártók: enyhít az EU a kibocsátási szigoron

Meghajolt Orbán akaratának az MLSZ, kijózanító pofon érheti a szurkolókat

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Merz biztosította Zelenszkijt arról, hogy Németország továbbra is támogatja Ukrajnát

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

A címlapról ajánljuk