Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#New orleans

Műértő Műértő

Az amerikai Dél – képek a XXI. századból

Jóval több egyszerű helynél az Egyesült Államok térképén az amerikai Dél: az amerikai Észak, a Közép-Nyugat vagy a Nyugat szinte mitikus ellentéte, a rabszolgaság traumatikus emlékének, a polgárháborúnak, az újjáépítésnek, a szegregációnak, a polgárjogi mozgalmaknak a színtere. Gazdag művészi és irodalmi örökséggel rendelkezik, a jazz, a blues, a bluegrass, a country, a southern rock, a Cajun otthona, városai, folyói, sőt mára gyárai és legelői is ikonikus státuszúak.

MTI Világ

Részeg volt, nem terrorista a New Orleans-i gázoló

Erősen ittas állapotban volt az a férfi, aki szombat este New Orleansban teherautójával belerohant egy felvonulást néző tömegbe, és elgázolt 28 embert – közölte vasárnap a helyi rendőrség szóvivője.

MTI Shake

Miami és New Orleans is menthetetlen a klímaváltozás miatt

Az éghajlatváltozásban már megindultak olyan folyamatok, melyek viszafordíthatatlannak látszanak, ennek következtében lassan megemelkedik a tengerszint, ezért menthetetlennek látják amerikai kutatók Miami és New Orleans városát is. Minden erőfeszítés ellenére elnyeli majd az óceán, további városokkal együtt, bár a folyamat lelassítható a széndioxid-kibocsátás drasztikus csökkentésével.

hvg.hu/MTI Nagyítás

Tíz éve pusztított a Katrina hurrikán

Tíz éve, 2005. augusztus 29-én csapott le az Egyesült Államok déli partvidékén végigsöprő Katrina hurrikán New Orleansra. A szélvihar nyomán a város csaknem teljesen víz alá került, a lakosság zömét kitelepítették. A trópusi szélvihar több mint 1800 ember halálát követelte. Képpárok a pusztítás pillanatairól és az egy évvel későbbi állapotokról.

hvg.hu Autó

Vitézkedtek a magyarok a gokartos világdöntőben

Az Egyesült Államokban megrendezett Rotax Világdöntőn becsülettel helyt állt a magyar különítmény, hat pilótából négyen a döntőbe jutottak, ketten – Kancsár Ferenc és Habsburg Ferdinand – pedig a legjobb tíz között végeztek.

hvg.hu Autó

Gokartban mi lehetünk a legjobbak

Kedden kezdődött és szombatig tart a világ legnagyobb gokartversenye az Egyesült Államokban, amelyre idei teljesítményével több magyar toppilóta is indulási jogot nyert. A viadalon közülük néhányan a pódiumra is szeretnének felállni, de egy kis szerencsével akár az első győzelem is összejöhet honfitársainknak.

T.S. Gasztro

Startol a legsikeresebb konyhai valóságshow

Válogatott szakácsok versengenek a televízió nyilvánossága előtt, hogy a szakértő zsűri eldöntse, melyikükből lesz Top Chef, aki jelentős pénzösszeggel gazdagodva, akár saját étterme nyitásához is megnyerheti az induló tőkét.

hvg.hu Világ

Ritka kép: így rebbent szét a tömeg a vaktában lövöldöző férfi elől

Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak egy anyák napi felvonulás résztvevőire vasárnap New Orleansban. A legfrissebb rendőrségi jelentések szerint a lövöldözésben 19-en megsebesültek, köztük két gyerek. A sebesültek között van tíz férfi és hét nő. A felvonulókat kísérő rendőrök három gyanús személyt láttak elfutni a helyszínről, egyikük egy 18-22 év körüli, sötét bőrű férfi. Az alábbi képet egy helyszíni biztonsági kamera rögzítette.

1 2 3
Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Kiterjesztik az szja-mentességet minden 30 év alatti anyára

Kiterjesztik az szja-mentességet minden 30 év alatti anyára

Lövöldözés volt a Fehér Háznál

Lövöldözés volt a Fehér Háznál

Két kutyájával együtt halt meg egy férfi Pest megyében

Két kutyájával együtt halt meg egy férfi Pest megyében

Egy szerencsés elvitte a 4 milliárdot az ötös lottón

Egy szerencsés elvitte a 4 milliárdot az ötös lottón

Neue Zürcher Zeitung-elemzés: Az új világrendben Európa nem maradhat vegetáriánus, húsevővé kell válnia

Neue Zürcher Zeitung-elemzés: Az új világrendben Európa nem maradhat vegetáriánus, húsevővé kell válnia

Mi térít el valakit az oltásellenességtől?

Mi térít el valakit az oltásellenességtől?

„Meglepett, hogy színre kerül a darabom Magyarországon, azt hittem, a propagandatörvény miatt nem lehet“ – Tony Kushner a HVG-nek

„Meglepett, hogy színre kerül a darabom Magyarországon, azt hittem, a propagandatörvény miatt nem lehet“ – Tony Kushner a HVG-nek

A címlapról ajánljuk