Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Nicolas Sarkozy

hvg.hu Világ

Őrizetbe vették Nicolas Sarkozyt

Kedd reggel őrizetbe vették Nicolas Sarkozy volt francia elnököt – írja a Le Monde. A hatóságok azt gyanítják, az elnöksége idején, és azóta is egy informátori hálózatot működtetett a rendőrségen és a bíróságokon, hogy tudja, mikor készül vizsgálat a hozzá közel állók ellen.

MTI Világ

Rég tudták, hogy Sarkozyt lehallgatják

Tudott arról a francia kormány, hogy Nicolas Sarkozy volt államfőt az ügyészség lehallgatta – ismerte el kedd este Jean-Marc Ayrault miniszterelnök a France 2 közszolgálati televízió híradójának vendégeként. A jobboldali ellenzék elítélte a "politikai kémkedési ügyet".

MTI Világ

Lehallgatta a rendőrség Sarkozyt, miután lemondott

Lehallgatta a francia rendőrség Nicolas Sarkozy volt államfőt (2007-2012) leköszönése után, 2013-ban, a Moammer Kadhafi néhai líbiai vezetőtől még a 2007-es elnökválasztási kampányhoz érkezett állítólagos támogatás kivizsgálására indult ügyészi eljárás keretében - írta péntek délután megjelent számában a Le Monde című napilap.

MTI Világ

Merkel Sarkozyvel tárgyalt, mit jelenthet ez?

Angela Merkel német kancellár Nicolas Sarkozy volt francia államfővel tárgyalt pénteken Berlinben. Német megfigyelők szerint meglehet, hogy a találkozó Sarkozy visszatérésének előkészítését szolgálja.

MTI Világ

Sarkozy-ügy: kirúgtak egy főrendőrt, mert felhívta a minisztert

Menesztette szerdán a francia kormány a párizsi bűnügyi rendőrség vezetőjét, amiért értesítette a volt belügyminisztert, hogy ki fogják hallgatni a Nicolas Sarkozy előző francia államfő 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos líbiai finanszírozása ügyében.

MTI Világ

Ejtették a vádat Sarkozy ellen

Elegendő bizonyíték hiányában ejtették hétfőn a Nicolas Sarkozy elleni vádat, amelyet 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos illegális finanszírozása kapcsán emeltek.

MTI Világ

Kipakolt válásáról Sarkozy volt felesége

Először beszélt válásáról Cécilia Attias, a volt francia államfő, Nicolas Sarkozy volt neje. Az Elle című magazinnak adott interjúja pénteken jelenik meg. A beszélgetés apropóját az adta, hogy október 9-én jelenik meg a volt francia first lady önéletrajzi kötete Une envie de vérité (Igazságvágy) címmel.

NR Kult

Itt a Sarkozyt perelő zenekar új albuma

Új nagylemezt jelentet meg a kétezres évek egyik emblematikus amerikai artpop-zenekara, az MGMT. A New York-i duó első dalaival és albumával nem csak slágerlistákat, de Nicolas Sarkozyt is megostromolta, második nagylemeze azonban majdhogynem felért egy kommerciális öngyilkossággal. Mi történik most? Album-szemle.

MTI Világ

410 ezer eurót kérnek számon Sarkozy feleségén

Támadások kereszttüzébe került Carla Bruni-Sarkozy, a korábbi francia first lady: egy internetes petíció, amelyhez már nyolcvanezren csatlakoztak azt követeli, hogy fizesse vissza azt a 410 ezer eurót (122 millió forintot), amiből honlapját finanszírozták férje elnöksége idején.

MTI Világ

Hollande spórolósabb, mint Sarkozy volt

A francia számvevőszék üdvözölte, hogy Francois Hollande hatalomra kerülése óta az elnöki hivatal takarékosabban gazdálkodik, mint Nicolas Sarkozy előző elnök idején. Ugyanakkor a túlórák, a fogadások és a szolgálati lakások költségeit illetően további megtakarításokat javasol a testület.

MTI Világ

Visszadobták Sarkozy kampánybeszámolóját, milliókat bukhat a pártja

Nem fogadta el csütörtökön a francia alkotmánytanács Nicolas Sarkozy volt államfő 2012-es elnökválasztási kampányának végelszámolását, ezért az őt jelölő jobbközép Népi Mozgalom Uniója nem kaphatja meg a több mint 10 millió eurós állami visszatérítést. Ez súlyos pénzügyi válságba sodorhatja a legnagyobb ellenzéki pártot.

MTI Gazdaság

A franciák otthon adóznának

Közel 5 ezer adóemigráns kereste meg az elmúlt hónapokban a francia pénzügyminisztériumot azzal a szándékkal, hogy rendezze a helyzetét, és ismét hazájában fizessen adót, mielőtt a parlament megszavazza a szocialista kormány javaslatát az adócsalások büntetésének megszigorításáról.

MTI Világ

Visszaállítanák a közmédia függetlenségét Franciaországban

Franciaországban a közmédiumok vezetőit többé nem a köztársasági elnök, hanem újra a független médiahatóság fogja kinevezni, utóbbi tagjainak száma pedig a jelenlegi kilencről hétre fog csökkeni - jelentette be Aurélie Filippetti francia kulturális miniszter a Les Échos című gazdasági napilapban a készülő új médiatörvénnyel kapcsolatosan kedden közzétett írásában. A megszűnő két helyre közvetlenül az államfő nevezhetett ki tagokat.

MTI Világ

Lövedékeket küldtek a Sarkozyt vád alá helyező bírónak

Fenyegető levelet kapott az a bordeaux-i vizsgálóbíró, aki vádat emelt Nicolas Sarkozy volt francia államfő ellen a 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos illegális finanszírozásával kapcsolatban. A névtelen feladó vaktöltényeket is csatolt a küldeményhez - közölte csütörtökön a bírók szakszervezete (SM).

MTI Világ

Sarkozyt 9 órán át hallgatták ki, és most a Facebookon fogadkozik

A volt államfőt azzal gyanúsítják, hogy visszaélt Liliane Bettencourtnak, a l'Oréal kozmetikai cégbirodalom örökösnőjének megrendült pszichés állapotával, és meggyőzte, hogy törvénytelen módon támogassa 2007-es elnökválasztási kampányát. Sarkozy a Facebookon tagad és fogadkozik.

MTI Világ

Vádat emeltek Sarkozy ellen a l'Oréal örökös miatt

A gyanú szerint Nicolas Sarkozy visszaélt a l'Oréal kozmetikai cégbirodalom örökösnőjének megrendült egészségi állapotával. Thierry Herzog, az ex-elnök ügyvédje "inkoherensnek és igazságtalannak" nevezte a vádemelést.

1 2 3 4 5 6 7
19
Egyszerre siker és probléma a napelemes rendszerek gyors felfutása

Egyszerre siker és probléma a napelemes rendszerek gyors felfutása

Zavarba ejtő győzelem: Berki Mazsi egyetlen ütéssel verte meg román ellenfelét

Zavarba ejtő győzelem: Berki Mazsi egyetlen ütéssel verte meg román ellenfelét

Most kezdenek el tönkremenni a korona-karantén alatt vásárolt gépeink

Most kezdenek el tönkremenni a korona-karantén alatt vásárolt gépeink

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?

A nyugatos magyar politika kudarcai és esélyei

A nyugatos magyar politika kudarcai és esélyei

Kijevbe utazott Olaf Scholz német kancellár

Kijevbe utazott Olaf Scholz német kancellár

Öt napja csak pornót posztolnak a Jászapáti Római Katolikus Plébánia Facebook-oldalára

Öt napja csak pornót posztolnak a Jászapáti Római Katolikus Plébánia Facebook-oldalára

Szoboszlaiék nyerték a rangadót, folytatódik a City vesszőfutása

Szoboszlaiék nyerték a rangadót, folytatódik a City vesszőfutása

Közel 900 millió forint adótartozást kell visszafizetnie a Harry Potter-filmekből ismert Ruper Grintnek

Közel 900 millió forint adótartozást kell visszafizetnie a Harry Potter-filmekből ismert Ruper Grintnek

A címlapról ajánljuk