Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Orban Viktor

Hírszerző/FH Itthon

Ismét három év lesz a gyes

A kettő helyett három éves gyesről szóló törvényjavaslat már el is készült - értesült a Magyar Nemzet.

hvg.hu Itthon

Orbán Viktor ezt is jobban csinálta

A polgári körök húzása bejött a Fidesznek, s most a baloldal is a civil egység megteremtésével – és így önnön megszemélyesítésével - próbálkozik. Egyelőre nem sok sikert jósolnak nekik.

Pelle János Vélemény

Elherdált országom – Lendvai Pál ódivatú huhogása

Paul Lendvai a Magyarországra vonatkozó baljóslatok valóra válásának első jeleit keresi az „Elherdált országom – Magyarország átalakulóban” című, 252 oldalas könyvében. Még fél év sem telt el a Fidesz hatalomra jutása óta, de Lendvai máris leltárba gyűjti a szerinte aggasztó jelenségeket, és a valósággal keveset törődve, felvázolja a katasztrófa-forgatókönyvet, amit már az osztrák külügyminisztériumban is megelégeltek: lemondták a Lendvai könyv berlini bemutatóját - mutat rá Pelle János.

MTI Itthon

Gyurcsány: despotaként viselkedik Orbán

Gyurcsány Ferenc a demokraták nevében azzal vádolta miniszterelnököt a Magyar Demokratikus Charta tüntetésén, hogy elveszi az emberek pénzét, despotaként viselkedik a köz szolgáival, és a lelepleződéstől való félelmében meggyengíti az alkotmányosságot. Ha ezekek a vádak bebizonyosodnak, akkor "politikai értelemben Orbán Viktor többé nem legitim, alkotmányos vezetője a hazának" - szögezte le Gyurcsány.

hvg.hu Itthon

Tölgyessy: inkább a 98 százalékos adó ütközik a jóerkölcsbe

A hamarjában előkapott alkotmánymódosítás nem pusztán az Alkotmánybíróság egyetlen döntése ellen szól; Orbán Viktor miniszterelnök ténylegesen gazdaságpolitikájának lényegét félti az Alkotmánybíróságtól - mondta az MR1-Kossuth rádió kedd reggeli műsorának nyilatkozó Tölgyessy Péter.

MTI Itthon

Sok a kérdőjel a terrorelhárítás körül

Népszava információi szerint, még mindig nincs munkaköri leírása azoknak a rendvédelmi dolgozóknak, akiket a szeptemberben működésbe lépett Terrorelhárító Központba (TK) rendeltek munkavégzésre.

hvg.hu Itthon

Gyurcsány: Orbán „fél attól, hogy pofára esik”

Orbán Viktor „fél attól, hogy pofára esik”, ezért próbál brutális nyomást gyakorolni az Alkotmánybíróságra - mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában, amelyet felvételről sugároztak hétfő este.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: a választópolgárnak milyen kérdésekre kellene válaszolnia?

Lázár János módosító javaslatával kapcsolatosan Orbán Viktor is megszólalt, és egyértelművé tette az álláspontját, hogy kiáll a módosítás mellett. A képernyőkön feltűnt a köztársasági elnök is, aki burkoltan, de szintén támogatta a miniszterelnök érveit. De a választópolgárnak milyen kérdésekre kellene válaszolnia, ha véleményt akar formálni a történtekről?

MTI Itthon

LMP: Orbán Viktor hülyének nézi a közvéleményt

Az LMP szerint Orbán Viktor hülyének nézi a teljes magyar közvéleményt, amikor úgy tesz, mintha az Alkotmánybíróság (Ab) megtámadása az indokolatlan végkielégítések visszavételéről szólna.

1
943 944 945 946 947
982
Ismét EU-s büntetés fenyegeti Magyarországot, újabb pénzeket bukhatunk

Ismét EU-s büntetés fenyegeti Magyarországot, újabb pénzeket bukhatunk

Újabb furcsa haláleset: kiesett az ablakon, megmérgezték vagy belehalt a betegségébe a háromszoros orosz olimpiai bajnok

Újabb furcsa haláleset: kiesett az ablakon, megmérgezték vagy belehalt a betegségébe a háromszoros orosz olimpiai bajnok

A KSH szerint januárban elindultak az emberek a boltokba, és még pénzt is költöttek

A KSH szerint januárban elindultak az emberek a boltokba, és még pénzt is költöttek

Macronnal ment vacsorázni, Sarkozyvel fényképezkedett Orbán Párizsban

Macronnal ment vacsorázni, Sarkozyvel fényképezkedett Orbán Párizsban

Karácsony a Pride-ról: Ha az állampolgárok fel akarnak vonulni, akkor fel fognak vonulni

Karácsony a Pride-ról: Ha az állampolgárok fel akarnak vonulni, akkor fel fognak vonulni

Különleges, átlátszó androidos telefonok érkeztek

Különleges, átlátszó androidos telefonok érkeztek

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

21 561 ember rá a bizonyíték: így változik a bél egészsége a különböző étrendek miatt

21 561 ember rá a bizonyíték: így változik a bél egészsége a különböző étrendek miatt

Kövekkel csökkentenék a globális felmelegedést, és ennek sokkal több értelme van, mint gondolná

Kövekkel csökkentenék a globális felmelegedést, és ennek sokkal több értelme van, mint gondolná

A címlapról ajánljuk