Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szilágyi Zsófia

Sztupa Melitta Boglárka Kult

Szilágyi Zsófia: A hétköznapok brutalitása foglalkoztat

Szilágyi Zsófia második nagyjátékfilmje, a két ember szétköltözésének krónikáját feldolgozó Január 2 a velencei bemutató után megérkezett a magyar mozikba is. A 2018-ban Cannes-ban a nemzetközi kritikusok díjával kitüntetett filmrendezővel és forgatókönyvíróval beszélgettünk az idővel való küzdelemről, rutinról és monotóniáról, női szocializációról, és arról, hogy mennyire más színben tűnnek fel az egyszerű dolgok akkor, ha közelebbi pillantást vetünk rájuk.

Varga Ferenc (Cannes) Kult

Nem tragédia, hogy a magyarok az idén nem igázták le Cannes-t

Mindössze egyetlen magyar film szerepel az idei cannes-i filmfesztiválon, pedig több mint egy fél tucatot neveztünk be, köztük Nemes Jeles László Sunsetjét, ami biztos befutónak tűnt. Most dőljünk a kardunkba, vagy inkább az utóbbi évek elképesztő sikerei miatt irreális méretűre nőtt elvárásokkal kéne leszámolni?

Varga Ferenc (Cannes) Kult

Még tapsolták volna a magyar filmet Cannes-ban, de valaki felkapcsolta a villanyt

Szerdán mutatkozott be Cannes-ban az idei válogatásba egyetlen magyar filmként bekerült Egy nap. A nemzetközi közönség szeretettel fogadta Szilágyi Zsófia első rendezését, még ha ő ezt nem is így látta. Az alkotókat a helyszínen kérdeztük cannes-i élményeikről: a főszereplő Szamosi Zsófia két interjú és fotózás között szoptatta meg a kisbabáját, a 11 éves Barcza Ambrus nagyon izgult, amikor ki kellett állnia a színpadra, Szilágyi pedig próbál nem a díjakra gondolni.

Szentgyörgyi Rita Kult

Szamosi Zsófia: Közben az élet kicsúszik a kezünk közül

Cannes-ban főszereplőként képviseli a Kritikusok hete szekcióban Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét. Szerdán kerül a nemzetközi közönség elé a Filmalap Inkubátor programjában készült alkotás. Ebből az alkalomból beszélgettünk Szamosi Zsófiával hétköznapi hősökről, a rutinban felőrlődő kapcsolatokról, az Oscar-díj utórezgéseiről és az élet kiszámíthatatlanságáról.

Izraeli külügyminiszter: Ha a Hamász megmarad, az tragédia mind az izraeliek, mind a palesztinok számára

Izraeli külügyminiszter: Ha a Hamász megmarad, az tragédia mind az izraeliek, mind a palesztinok számára

46 percig folyamatosan drifteltek egy Porschéval

46 percig folyamatosan drifteltek egy Porschéval

Nem állt le az élet a Bindzsisztán-szelettel, máris itt a Mini Dubaj és Maxi Dubaj torta

Nem állt le az élet a Bindzsisztán-szelettel, máris itt a Mini Dubaj és Maxi Dubaj torta

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?

„Óriási segítség volt, hogy A brutalistát Budapesten forgattuk” – interjú az Oscarra jelölt Felicity Jonesszal és Guy Pearce-szel

„Óriási segítség volt, hogy A brutalistát Budapesten forgattuk” – interjú az Oscarra jelölt Felicity Jonesszal és Guy Pearce-szel

Hiába jött össze elég aláírás, nem lesznek elismert nemzetiség a vietnámiak

Hiába jött össze elég aláírás, nem lesznek elismert nemzetiség a vietnámiak

46 percig folyamatosan drifteltek egy Porschéval

46 percig folyamatosan drifteltek egy Porschéval

Karácsony Rákosdubajjal kapcsolatban a fideszeseknek:„Ingyen nem lehet valaki ilyen hülye”

Karácsony Rákosdubajjal kapcsolatban a fideszeseknek:„Ingyen nem lehet valaki ilyen hülye”

Vucsics: Ha harminc napon belül nem alakul új kormány, áprilisban választások lesznek

Vucsics: Ha harminc napon belül nem alakul új kormány, áprilisban választások lesznek

A címlapról ajánljuk