Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Tarlós István

Független Hírügynökség Itthon

Debrecen már nevezett el rockzenészről utcát

Debrecenben van az ország első és valószínűleg az eddigi egyetlen olyan közterülete, amely egy rockzenész nevét viseli. A Nyulas városrészben Bencsik Sándor dalszerző-gitárosról, a P.Box együttes egykori tagjáról emlékeztek meg így.

MTI Itthon

MSZP: szimbolikus ügyekkel foglalkozik a főváros vezetése

A szocialisták szerint a főváros vezetése az emberek problémáinak megoldása helyett szimbolikus vitákat folytat, noha a fővárosnak nem átnevezett utcákra, hanem működő kórházakra és kulturális intézményekre, figyelemelterelés helyett felelős városirányításra van szüksége.

MTI Itthon

"A színház lelkét likvidáljuk" - egyre többen mennek neki Tarlósnak

Nyílt levélben tiltakozott a József Attila Színház társulatának felszámolása ellen Tarlós István főpolgármesternél a Magyar Teátrumi Társaság, és a teátrum ügyében nyilatkozatot adott ki a Fővárosi Színigazgatók Egyesülete is, amely szerint fel kell tárni a színházban történt gazdasági szabálytalanságokat, az okozókat pedig felelősségre kell vonni.

Pelle János Vélemény

Atkári János a Városháza „hadiköltségvetéséről”

A február utolsó hetében elfogadott, 2011 évi fővárosi költségvetés, és az ehhez kapcsolódó racionalizálási és takarékossági intézkedések kidolgozásában jelentős szerep jutott Atkári Jánosnak, Tarlós István főpolgármester pénzügyi főtanácsadójának, Demszky Gábor volt helyettesének.

MTI Itthon

A szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelték el Budapesten

A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága az MTI-t kedden hajnalban közölte: a szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelte Tarlós István főpolgármester miután két napon keresztül, 2011.február 27-én a város négy, 2011. február 28-án pedig tizenkét mérőpontján a szálló por mennyisége elérte és meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket.

MTI Itthon

Fővárosi romaügyi biztos lett Makai István

A Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) és a Roma Polgári Tömörülés (RPT) vezetője március elsejétől látja el feladatát, megbízatása határozatlan időre szól, tevékenységét térítésmentesen látja el.

hvg.hu Itthon

Erősödhetnek a Fidesz belső konfliktusai

Már a Fidesz sem a régi, az ellenzékben még zárt szervezet egyre többször hangos a belső konfliktusoktól: Matolcsy György kontra Fellegi Tamás, Tarlós István kontra fideszesek, Navracsics Tibor kontra Lázár János. A jövőben az eddiginél is több konfliktus várható, de ez a hvg.hu által megkérdezett politikai elemző szerint nem feltétlenül árt a pártnak.

Hírszerző/FH Gazdaság

Telekérték-növekedési adón gondolkodik Tarlós

Tarlós István a Magyar Televízió "Ma reggel" című műsorában hangsúlyozta: mindez egyelőre egy külföldről származó ötlet, és azt veszi alapul, hogy nő azon telkek értéke, amelyek környékén fejlesztették az infrastruktúrát.

MTI Gazdaság

Az LMP megszavazhatja a fővárosi költségvetést

Az LMP reméli, hogy a városvezetés támogatni fogja költségvetési javaslataik többségét. A fővárosi ellenzéki frakció szerint így elképzelhető, hogy - bár vannak fenntartásaik - megszavazzák Budapest 2011-es költségvetését.

1
107 108 109 110 111
121
Magyar Péter egyelőre nem terítette ki a lapjait, és abban sem biztos, hogy ő lesz Orbán Viktor kihívója, de "ennél csak jobban lehet csinálni"

Magyar Péter egyelőre nem terítette ki a lapjait, és abban sem biztos, hogy ő lesz Orbán Viktor kihívója, de "ennél csak jobban lehet csinálni"

Új-Zélandon lett nagykövet az egykori I. kerületi polgármester

Új-Zélandon lett nagykövet az egykori I. kerületi polgármester

Megvannak a budapesti BL-döntő szurkolói zónájának lehetséges helyszínei

Megvannak a budapesti BL-döntő szurkolói zónájának lehetséges helyszínei

Kórházban hagyott csecsemők elhelyezése miatt kért segítséget az Országos Kórházi Főigazgatóság

Kórházban hagyott csecsemők elhelyezése miatt kért segítséget az Országos Kórházi Főigazgatóság

Microsoft: Hazavághatja a kritikus gondolkodást a mesterséges intelligencia

Microsoft: Hazavághatja a kritikus gondolkodást a mesterséges intelligencia

Putyin telefonon hívta fel Szíria új vezetőjét

Putyin telefonon hívta fel Szíria új vezetőjét

A MET a szakadár régióba történő gázszállításról: szigorúan betartjuk az összes szankciós jogszabályt

A MET a szakadár régióba történő gázszállításról: szigorúan betartjuk az összes szankciós jogszabályt

Dizájnerruhába öltözött kisállatok vonultak fel a New York-i divathéten

Dizájnerruhába öltözött kisállatok vonultak fel a New York-i divathéten

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nem írta alá a párizsi MI-csúcs zárónyilatkozatát

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nem írta alá a párizsi MI-csúcs zárónyilatkozatát

A címlapról ajánljuk