Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#alzheimer-kór

MTI Instant tudomány

Először sikerült visszafordítani az Alzheimer-kór tüneteit

Egy amerikai Alzheimer-kutatásban annyira sikerült visszafordítani a memóriaromlást, hogy hat résztvevő, aki a kísérlethez való csatlakozása idején nem, vagy csak nehezen tudta ellátni munkáját, mind vissza tudott térni az állásába, vagy javult a munkája. A program része volt az átfogó étrendváltozás, az agy stimulációja, a testmozgás, az alvás optimalizálása, valamint bizonyos gyógyszerek és vitaminok alkalmazása.

MTI Instant tudomány

Tévedés volt a B-vitamin agyvédő hatása

Az Alzheimer-kórban szenvedők vérében nagy mennyiségben megtalálható vegyület koncentrációját csökkentett a B12-vitamin egy kutatásban, de a betegek állapotán nem javított, és a memóriát sem javította – állapította meg egy egy széles körű kutatás.

MTI Instant tudomány

Egy egyszerű, de nehéz lépéssel megelőzhető lenne az Alzheimer-kóros esetek harmada

Brit tudósok arra jutottak, hogy életmódváltással megelőzhető lenne az Alzheimer-kóros esetek nagy százaléka. A szellemi leépülést eredményező betegség kialakulásában fő kockázati tényező a középkori cukorbetegség, a középkori magas vérnyomás, az elhízás, mozgásszegény életmód, a dohányzás, a depresszió és az alacsony iskolázottság.

MTI Instant tudomány

Lassíthatja az Alzheimer-kór kialakulását az egyik antidepresszáns

Egy depresszió elleni gyógyszer lassíthatja az Alzheimer-kór kialakulását. A vényre kapható készítmény csökkentheti annak a fehérjének a termelődését, melyet a gyógyíthatatlan betegség fellépésével hoznak általában összefüggésbe – derült ki egy amerikai kutatásból, melyet egereken és egészséges emberek részvételével végeztek.

MTI Instant tudomány

Alzheimer-kór: újabb kutatások bizonyítják a koffein hatásosságát

A koffein rövidtávon a fáradtság ellen hat, hosszútávon viszont az Alzheimer-kór ellen – ezt állapították meg a Bonni Egyetem és a Lille-i Egyetem kutatói. Egy koffeinhez hasonló hatóanyag egereken végzett laboratóriumi vizsgálatok során megakadályozta az úgynevezett tau-fehérje lerakódását az agyban. Az ilyen tau-fehérje-lerakódások az Alzheimer-kór két fő indikátorai közé tartoznak. A másik indikátor, a béta-amiloid fehérje csomószerű lerakódása esetében már korábban bizonyították egereken végzett kísérletekkel, hogy a koffein akadályozza a fehérje-lerakódás folyamatát.

MTI Plázs

Csodákra képes egy vers

A költészet segítségével próbálnak segíteni a Nagy-Britanniában élő mintegy 800 ezer emlékezetvesztésben szenvedő emberen a speciális intézményekben és kórházakban.

MTI Plázs

Kutatók: ez az első igazán jó hír az Alzheimer-kórról

Az eddiginél későbbi életkorban jelentkeznek az Alzheimer-kór és a demencia jelei: amerikai kutatók szerint ez a jobb egészségügyi ellátásnak és az egészségesebb életmódnak köszönhető. Mindez az első igazán jó hír a szellemi leépüléssel járó, gyógyíthatatlan betegségről – tették hozzá.

MTI Plázs

Megdöbbentő aljassággal készítette ki betegeit egy holland orvos

Ernst Jansen a vádirat szerint kilenc betegnél szándékosan gyógyíthatatlan betegségeket állapított meg, például Alzheimer-kórt, és több esetben szükségtelenül alkalmazott erős gyógyszeres kezelést. Egy asszony a hamis diagnózis megismerése után öngyilkosságot követett el.

1
7 8 9 10 11
16
Már 20 000 éve is készítettek bálnacsont-eszközöket az ősemberek

Már 20 000 éve is készítettek bálnacsont-eszközöket az ősemberek

Hadjárat Ruszin-Szendi ellen: Orbán Viktorból előjött a mindenkori diktatúrák kedvenc fordulata

Hadjárat Ruszin-Szendi ellen: Orbán Viktorból előjött a mindenkori diktatúrák kedvenc fordulata

Meglódult 2024-ben a legnépszerűbb TikTok-duó, 2,5-szeresére nőtt a bevételük

Meglódult 2024-ben a legnépszerűbb TikTok-duó, 2,5-szeresére nőtt a bevételük

A HVG szavazása szerint Orbán bukóban van, jobban járna a Fidesz, ha mással vágna neki a jövő évi választásnak

A HVG szavazása szerint Orbán bukóban van, jobban járna a Fidesz, ha mással vágna neki a jövő évi választásnak

Ha ilyen számról hívják, fel se vegye – aki megtette, attól 17 millió forintot loptak el

Ha ilyen számról hívják, fel se vegye – aki megtette, attól 17 millió forintot loptak el

A fideszes képviselők is kiálltak a sajtószabadság mellett a Fővárosi Közgyűlésben

A fideszes képviselők is kiálltak a sajtószabadság mellett a Fővárosi Közgyűlésben

Lerobbanó buszokkal, célzott útfelújításokkal és elsötétülő stadionnal bírná jobb belátásra a „tolvaj” kormányt Baranyi Krisztina

Lerobbanó buszokkal, célzott útfelújításokkal és elsötétülő stadionnal bírná jobb belátásra a „tolvaj” kormányt Baranyi Krisztina

Támadás indult az Asus wifi routerei ellen, Magyarországon népszerű típusok is érintettek

Támadás indult az Asus wifi routerei ellen, Magyarországon népszerű típusok is érintettek

Bűnösnek mondta ki korrupcióban a bíróság a Szlovák Nemzeti Bank elnökét

Bűnösnek mondta ki korrupcióban a bíróság a Szlovák Nemzeti Bank elnökét

A címlapról ajánljuk