Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#animáció

hvg.hu Kult

Budapesten játszódó rajzfilm terjed a neten

Egy orosz rendezőpáros csinált rövid rajzfilmet arról, hogyan rejtjük el valódi érzéseinket – mindezt egy budapesti helyszínen, egy magyar animációs stúdió égisze alatt.

Bicsérdi Ádám Kult

Akitől Londonban is lefagytak - egy magyar rendező sikere

Egyetlen emaillel kezdődött, végül nemzetközi sikersztori lett belőle. Simon Balázs, a fiatal magyar rendező Nils Frahm egyik dalához készített álomszerű animációt, amit azonnal felkaptak a legtöbb videómegosztó oldalon. A klip a rangos UK Video Music Awards jelöltjei közé is bekerült, ide pedig már csak a műfaj krémje kap meghívást. Simon Balázzsal a felfutó magyar animációról, a klip hátteréről, és a videoklip műfajának jelenlegi sztárjairól beszélgettünk.

hvg.hu Itthon

Már a német köztévé gyerekhíradójában is téma volt az internetadó

A német közszolgálati tévé gyerekhíradójában is téma volt az internetadó elleni tüntetés. A német gyerekeknek animáció segítségével mutatták be a magyarországi helyzetet, miszerint a magyar kormány "csak a jó híreket szereti", ezért csak ezekről számolhat be a média, ezért is fontos, hogy az emberek hozzáférhessenek az internethez. A logo! című műsor nem először számolt be magyarországi témáról.

hvg.hu Kult

Két magyar is esélyes lehet az Oscar-jelölésre

Bucsi Réka és a Vácz Péter animációs filmje is jelölt lehet a jövő évi Oscar-gálán kategóriájában. Legalábbis egy szaklap szerint az ő alkotásaik is ott vannak a legjobbak között.

hvg.hu Kult

Ilyen csodára képes 12 iPhone és iPad – videó

Elképesztő animációs videóval rukkolt elő egy kreatív csapat. Úgy gondolták, hogy kihasználják az okos eszközeikben rejlő lehetőségeket. Az eredmény lenyűgöző, főleg úgy, hogy a felvétel valós időben készült.

Gazdaság

Akar látni több száz bevásárlóközpontot egy térképen?

Egyre több bevásárlóközpont zár be az Egyesült Államokban, egy animált térképen ugyanakkor most összegyűjtötték, hogy milyen is volt az, amikor még a vásárlás fő centrumai aranykorukat élték. Több évtizednyi bevásárlóközpont-evolúció egy képbe animációba sűrítve.

MTI Kult

Mijazaki csak a rendezéstől vonul vissza

A rendező egy tokiói szállodában tartott sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az általa nagyra becsült, szabadkezes rajzolási technikákkal készülő egész estés filmek rendezésével járó stressz elkezdte felemészteni őt. "Ha animátorként képes vagy tökéletesen megragadni a vizet vagy a szelet, akkor igazán boldog leszel a következő pár napban. De ha te vagy a rendező, akkor minden egyes döntést neked kell meghoznod. Ez pedig már nem tesz jót a gyomromnak" - húzta alá Mijazaki.

MTI Kult

Magyar rajzfilmestől tanulna a Disney

Belső vetítést szerveztek a Walt Disney Stúdió burbanki központjában Az ember tragédiája című animációs filmből. Alkotója, Jankovics Marcell az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy ezt nagy elismerésnek tekinti.

hvg.hu Kult

Meghalt az agg filmes legenda

Szuperrealisztikus szörnyfigurákkal rémisztette halálra az ötvenes-hetvenes évek moziközönségét. Mindezt stop-motion technikával, évtizedekkel a CGI elterjedése előtt. Ray Harryhausen hosszú, tartalmas életet élt.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Itt a nyár, a jövő héten akár 34 fok is lehet

Itt a nyár, a jövő héten akár 34 fok is lehet

Tovább nőtt a Spar vesztesége

Tovább nőtt a Spar vesztesége

RTL: Luxushotelbe közvetítette az intézetis lányokat a letartóztatott igazgató

RTL: Luxushotelbe közvetítette az intézetis lányokat a letartóztatott igazgató

Kíváncsi, hol tart az autóipar?

Kíváncsi, hol tart az autóipar?

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Több milliárdos veszteséggel zárta 2024-es pénzügyi évét az RTL Magyarország

Több milliárdos veszteséggel zárta 2024-es pénzügyi évét az RTL Magyarország

Nagyot nőtt a profit Orbán Viktor apjának fő bányacégénél, mind a 2,68 milliárdot zsebre is vágták

Nagyot nőtt a profit Orbán Viktor apjának fő bányacégénél, mind a 2,68 milliárdot zsebre is vágták

Válogatós a gyerek, vagy csak egyéni az evési stílusa?

Válogatós a gyerek, vagy csak egyéni az evési stílusa?

A címlapról ajánljuk