Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#eládás

hvg.hu Vállalkozás

Eladhatják a Praktikert

Akár hárommilliárd forintos tőkepótlásra is szüksége lehet a magyarországi Praktiker hálózatnak az életben maradáshoz. A Napi.hu úgy tudja, a magyar Praktiker német anyavállalata felszámolásának beterjesztése után már a magyar lánc értékesítéséről is szó van, de az egyelőre még bizonytalan, hogy hányan és főleg kik érdeklődhetnek a Praktiker Kft. iránt.

hvg.hu Vállalkozás

Arabok veszik meg az összes szomszéd légitársaságot

A lengyel LOT légitársaságot – egy másik európai légicég, a szerbiai Jat Airways után – is az Egyesült Arab Emirátusokban bejegyzett Etihad Airways vásárolhatja meg, legalábbis sajtóhírek szerint a lengyel kormány egy nagyobb részesedést adna el az araboknak. Az újonnan induló magyar légitársaság, a Sólyom Hungarian Airways mögött is arab befektetők állnak a cég közlése szerint.

MTI Tech

Majdnem tizedével esett negyedév alatt a tabletpiac

A táblagépek globális eladása az idei második negyedévben 9,7 százalékkal 45,1 millióra csökkent az első negyedévhez képest az amerikai International Data Corporation informatikai és számítástechnikai piackutató vállalat adatai szerint.

hvg.hu Gazdaság

Aktívan vegyünk-adjunk forintot?

Magyarország több fronton is nyerhetne azzal, ha a forinterősödés időszakaiban vásárolná az eurót és építené a devizatartalékait.

hvg.hu Gazdaság

Brutális: majdnem 14 százalékos mínuszban is volt az OTP

Elérte a 10 százalékos napi zuhanást az OTP a budapesti tőzsdén, a részvények kereskedését délután kettő előtt nem sokkal felfüggesztették, majd pár perccel később a kereskedés újra folytatódhatott. Ezek után még további, majdnem 4 százalékot gyengültek a bank papírjai. A brutális zuhanást Csányi Sándor csütörtöki részvényeladásai is fűtötték. Mindehhez pedig az társul, hogy a devizahitelekkel kapcsolatban még nem kristályosodott ki a kormányzati álláspont, a különadók pedig még évekig maradhatnak.

MTI Itthon

Vadászgépeket, harckocsikat ad el a honvédelem

A Honvédelmi Minisztérium (HM) az év második felében milliárdos nagyságrendű bevételt vár hadrendből kivont eszközei, valamint raktárakban lévő, használaton kívüli értékei eladásából. A MiG 29-es vadászgépek és T-72-es harckocsik mellett katonai ruházatot, használati tárgyakat is értékesítenek - mondta a tárca védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek adott interjújában.

hvg.hu Sport

140 ezer euró visszafizetésére ítélték Lothar Matthäust

Túl sok pénzt kaszált egy városháza-eladási ügyben Lothar Matthäus, a magyar fociválogatott volt szövetségi kapitánya, ezért 140 ezer eurót kell visszafizetnie. A focista társtulajdonosa volt annak a cégnek, mely eladta a velberti városháza épületét, majd csődbe ment. A felszámolóbiztos beperelte.

hvg.hu Gazdaság

A kanadaiak komoly potenciált látnak Ferihegyben

Egyedi lehetőség volt a Hochtief repülőtér-üzemeltető cégének a megvásárlása, az ehhez a csomaghoz tartozó budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel kapcsolatban pedig hosszú távú fejlesztési elképzelései vannak a kanadai PSP Investments nyugdíjalapnak.

hvg.hu Gazdaság

Csak beugratás volt a görög szigetek eladása?

A görög privatizációs ügynökség úgy tűnik, letett egyes szigetek eladásáról és hosszú távú bérleti jogainak eladásáról is, mivel sok esetben leküzdhetetlen akadálynak tűnik a szigetek kereskedelmi hasznosítása. A görög állam összesen 600 sziget tulajdonosa, ebből azonban mindössze 40-et lehetne hasznosítani.

MTI Autó

Más helyett büntethetik meg az autóeladókat

Az ombudsman szerint sérti a jogbiztonságot, hogy egy jármű eladásakor a tulajdonosváltozást csak a vevő bejelentése alapján vezetik át a járműnyilvántartásban, és ennek következtében minden joghátrány az eladót terheli.

MTI Világ

Nem adják szigeteiket a görögök

Az athéni parlament akadályt gördített állami tulajdont képező tengeri szigetek magánkézbe, illetve bérbe adása elé - közölte csütörtökön a védelmi tárca.

MTI Tech

25 milliárd - ennyi zenét adtak el az iTunes-on

A huszonötmilliárdodik zeneszám eladását ünnepli az Apple cég iTunes zeneboltja, amely tízezer eurós ajándékkártyával lepte meg a mérföldkövet jelentő zene letöltőjét.

bama.hu Vállalkozás

Elkelt a Zsolnay-gyár

Megszavazta a pécsi közgyűlés a Zsolnay-gyár eladását csütörtök este. Az erről szóló előterjesztésre három szocialista képviselő tartózkodása mellett mindenki igennel szavazott – olvasható a bama.hu-n.

1
10 11 12 13 14
22
Elkezdődött Salman Rushdie merénylőjének pere

Elkezdődött Salman Rushdie merénylőjének pere

Nem találták nyomát a medvének, ami elől állítólag vadászok menekültek Ózdnál

Nem találták nyomát a medvének, ami elől állítólag vadászok menekültek Ózdnál

Újabb halálos repülőgép-baleset történt az USA-ban

Újabb halálos repülőgép-baleset történt az USA-ban

Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzéssel rukkol elő a Pázmány

Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzéssel rukkol elő a Pázmány

Hihetetlen, de már 60 éves a Toyota hibrid technikája, ami egy apró és cuki sportkocsiban debütált – körbefotóztuk

Hihetetlen, de már 60 éves a Toyota hibrid technikája, ami egy apró és cuki sportkocsiban debütált – körbefotóztuk

Repülőrajtot vettek az árak: 5,5 százalékra ugrott az infláció Magyarországon

Repülőrajtot vettek az árak: 5,5 százalékra ugrott az infláció Magyarországon

85 éve kezdődött a világ legismertebb macska-egér háborúja

85 éve kezdődött a világ legismertebb macska-egér háborúja

A magyar–török meccs után részegen eltörte szurkolótársa arccsontját, az ügyészség börtönt és kitiltást kér

A magyar–török meccs után részegen eltörte szurkolótársa arccsontját, az ügyészség börtönt és kitiltást kér

Fiatal turistákra támadt egy cápa a Bahamákon

Fiatal turistákra támadt egy cápa a Bahamákon

A címlapról ajánljuk