Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#elvált szülők

HVG Extra Pszichológia Pszichológia magazin

Amikor apu bemutatja új barátnőjét

Manapság gyakori szituáció, amikor a szülők szakítása után az egyik – vagy akár mindkét – fél szeretné gyerekeit megismertetni új kapcsolatával, mi több, akár közös életet is kialakítani velük. De hogyan lehet ezt jól elkezdeni? Hogy a gyerekek a lehető legkevésbé sérüljenek? Deliága Éva gyermekpszichológus cikke.

Kapcsándi Dóra Itthon

Az anyák vagy az apák okoznak több gondot a gyereknek a láthatáson?

Magyarországon gyerekek tízezreit kényszerítik akaratuk ellenére a különélő szülőjükkel – jellemzően az apával – való kapcsolattartásra két női jogvédő szervezet szerint. Az Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete szerint viszont az adatok légből kapottak, ők azt mondták lapunknak, több százezer gyerek számára nem biztosítják megfelelően a hatóságok, hogy láthassák az apjukat. A két fél között ugyanakkor lehetetlen igazságot tenni, mivel Magyarországon nem rögzítik, hogy a láthatással kapcsolatos pereken belül hány esetben lehet szó kényszerláthatásról vagy a láthatás megakadályozásáról.

Ukránbarát globalisták állnak Gyurcsány lemondása mögött – ezt a narratívát tudta így hirtelen összerakni a kormányoldal

Ukránbarát globalisták állnak Gyurcsány lemondása mögött – ezt a narratívát tudta így hirtelen összerakni a kormányoldal

Törőcsik Mari unokája zongoristaként lép fel egy tévéműsorban

Törőcsik Mari unokája zongoristaként lép fel egy tévéműsorban

Trump ukrajnai különmegbízottja 30 kilométeres demilitarizált zónát hozna létre

Trump ukrajnai különmegbízottja 30 kilométeres demilitarizált zónát hozna létre

Magyar Péter nyílt levelet írt Manfred Webernek

Magyar Péter nyílt levelet írt Manfred Webernek

Látványos, de értelmetlen rombolás: Sherman tankkal hajtottak át egy Teslán – videó

Látványos, de értelmetlen rombolás: Sherman tankkal hajtottak át egy Teslán – videó

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

OTP-erdő a Budakeszi Vadaskertben – veszélyben a fenyők és a bükkök 

OTP-erdő a Budakeszi Vadaskertben – veszélyben a fenyők és a bükkök 

Fejszével követtek el gyilkosságot a Varsói Egyetemen

Fejszével követtek el gyilkosságot a Varsói Egyetemen

A címlapról ajánljuk