Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#evakuálás

MTI Itthon

Már voltak kitelepítések Pest megyében

Huszonegy embert telepítettek ki a Duna áradása miatt a Pest megyei településekről szerda késő délelőttig – közölte a megyei katasztrófavédelem honlapján.

MTI Itthon

Evakuálás jöhet Esztergomban is

A Duna emelkedő vízszintje miatt Komárom-Esztergom megye néhány településének alacsonyabban fekvő területein sor kerülhet a lakosság időleges kitelepítésére – mondta Komárom-Esztergom megye kormánymegbízottja kedden.

MTI/ITAR-TASZSZ/Kyodo Világ

Japánban földrengés és tömeges evakuálás

Japánban több mint 25 ezer embert evakuáltak a 7,3-as erősségű földrengést követően. Több mint 25 ezer embert telepítettek ki a lakhelyéről Japán északkeleti részén a pénteki 7,3-as erősségű földrengést követően - közölték a szombati japán lapok.

MTI Világ

Megdőlt egy úszó hotel, százakat evakuáltak

Megdőlt az Északi-tengeren egy kőolajipari munkásoknak szállást adó tengeri platform szerdán. A Statoil norvég olajtársaság elővigyázatosságból kimenekítette az ott tartózkodó 374 alkalmazott többségét – közölte Einar Knudsen, a tengeri mentők egyik szóvivője.

MTI Világ

Ezreket evakuáltak Spanyolországban az esőzések miatt

Árvízveszély miatt mintegy nyolcezer embert menekítettek biztonságos helyre a dél-spanyolországi Málaga tartományban, a heves esőzésnek már halálos áldozata is van - adta hírül pénteken honlapján a La Opinión de Málaga című helyi napilap.

MTI Világ

Több százezer embert evakuálnak Kínában

Sanghajban mintegy kétszázezer, a várostól délre található Csöcsiang (Zhejiang) tartományban pedig százharmincezer embert evakuáltak a hatóságok egy közelgő tájfun miatt, amely előrejelzések szerint 2005 óta a legpusztítóbb trópusi vihar lehet a területen.

MTI Itthon

Evakuálás Óbudán: mégsem bombát találtak

A tűzszerészek megállapítása szerint nem világháborús bomba az a tárgy, amelyet Óbudán a Platánliget lakópark sarkánál találtak csütörtökön, és amely miatt mintegy másfél ezer embernek kellett pénteken ideiglenesen elhagynia otthonát.

MTI Világ

Tokió evakuálását fontolgatták a fukusimai atombaleset idején

Titokban Tokió evakuálásnak lehetőségét is számba vették a japán hatóságok a tavaly Fukusimában bekövetkezett atomkatasztrófa legrosszabb napjaiban, miközben mindent megtettek, hogy a valódinál kisebbnek tüntessék fel a bajt a közvélemény előtt - derült ki egy független alapítvány vizsgálatából.

hvg.hu Világ

Drámai videofelvételt mutattak be a Costa Concordia evakuálásáról

A Costa Concordia utasainak meneküléséről is eddig be nem mutatott felvételeket sugárzott szombaton a Canale 5. A filmen látható, hogy helyenként milyen feszültség és bizonytalanság kísérte a zátonyra futott hajó mentőcsónakjainak vízre engedését. Egy nappal korábban a parancsnoki állásról rögzített videót mutatott be a csatorna.

1
6 7 8 9 10 11 12
Könnyebb lesz farkasokat kilőni az Európai Unióban

Könnyebb lesz farkasokat kilőni az Európai Unióban

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

Az új pápa minden, ami Trump nem: a tömegek hangja

Az új pápa minden, ami Trump nem: a tömegek hangja

Pintér és az amerikai követség emberei együtt ünnepelték a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia alapításának kerek évfordulóját

Pintér és az amerikai követség emberei együtt ünnepelték a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia alapításának kerek évfordulóját

„Te jó isten, Rob lett az” – így reagált testvére az új pápa megválasztására

„Te jó isten, Rob lett az” – így reagált testvére az új pápa megválasztására

Nagy Márton célba ért, egyre több biztosító jelenti be, hogy hallgat a kérésére

Nagy Márton célba ért, egyre több biztosító jelenti be, hogy hallgat a kérésére

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Az ukránok azt állítják, hogy ellenséges magyar kémeket lepleztek le

Az ukránok azt állítják, hogy ellenséges magyar kémeket lepleztek le

A címlapról ajánljuk