Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#független színházak

Hamvay Péter hvg360

„Erre a kabátra nem tudunk gombot varrni”. Mi történt az Átriummal és a Kultúrbrigáddal, és mi lesz a független színházak sorsa?

Az Alföldi Róbertet is tagja között tudó csapat belefáradt a fennmaradásért vívott harcba, a budai Átrium öt színház konzorciumaként működik tovább, Pintér Béla társulatára alapozva. A Kultúrbrigád és a színházépület tulajdonosai a tavalyi elválás körülményeiről is beszélnek.

Nemes Nikolett Kult

"Néha úgy érzem, hogy egy bántalmazó kapcsolatban élek a kormányommal"

Otthon élettársak, a színpadon játszótársak. Tavaly ősz óta megy kétszereplős darabjuk, ami egy mélyen tabusított témáról, a perinatális gyászról szól, és ami, bár először letaglózóan hatott rájuk, megtisztulást és bátorságot is adott nekik. Sodró Elizával és Rusznák Andrással nemcsak erről beszélgettünk, hanem többek között a szakmai prostitúcióról, a szabadúszásról és arról, mit kellene tanítani az SZFE-n a diákoknak.

Kovács Bálint Kult

„Ez az összeg talán elég lesz arra, hogy be tudjuk zárni a színházakat” – bevihette a kegyelemdöfést a kormány a független színházaknak

Sajátos akcióval próbálja felhívni a figyelmet a független színházak kivéreztetésére egy kuratórium. A miniszter már tavaly arról beszélt, minek van ilyen sok független színházi társulat, nem lenne-e elég 20-22. Ahogy a helyzet most áll, a kormány épp annyi pénzt von el minden koncepció és kommunikáció nélkül a színházaktól, hogy tényleg meg fog szűnni 50-60 társulat. A fővárosi önkormányzat szerint is méltatlan a helyzet, a kormány nem válaszol.

Kovács Bálint Élet+Stílus

„A gyerekek azt választották, inkább megcsinálják, amit a király kér, akármi is az igazság”

A maga eszközeivel a magyar demokrácia életben tartásán dolgozik a részvételi színház egyik legnevesebb hazai képviselője, a már több mint huszonöt éves Káva Kulturális Műhely, amelyről szombaton dokumentumfilmet mutat be a hvg360. Arról beszélgettünk a társulat vezetőjével, Takács Gáborral, milyenek a mai gyerekek, állami feladatot vállalnak-e át, amikor velük foglalkoznak, és mit üzen nekik a kormány.

MTI Kult

A kormányzati támogatás kisebb részét megkapja az Átrium – a minisztérium egy hónappal a pánik után hűti a kedélyeket

Közel egy hónappal azután, hogy az Átrium színház bejelentette megszűnését és a kollégáinak egy részét elbocsátotta, amiért időben nem kapta meg a működéséhez elengedhetetlenül szükséges állami támogatást, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közölte: még a héten megkezdik a kormányzati támogatások kifizetését, az Átrium felé is. Később az Átrium kiemelte, hogy ezek a támogatások továbbra sem elegek a túléléshez, a 255 millió forintra benyújtott kérelmük elfogadásáról továbbra sincs hír.

1 2 3
Orbán Viktor: Gyurcsány lemondása a DK dolga, de a válásuk miatt együttérzek velük

Orbán Viktor: Gyurcsány lemondása a DK dolga, de a válásuk miatt együttérzek velük

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt

Gyanús tranzakciók, sürgős csomagátvétel: ezek a leggyakoribb banki csalások

Gyanús tranzakciók, sürgős csomagátvétel: ezek a leggyakoribb banki csalások

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

A „változás” a posztgyurcsányi DK jelszava, mindent Dobrev Klárára tesznek fel, aki csak vasárnap árulja el a terveit

A „változás” a posztgyurcsányi DK jelszava, mindent Dobrev Klárára tesznek fel, aki csak vasárnap árulja el a terveit

Mesterházy Attila Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról: Itt az idő, hogy egy új baloldali blokk jöjjön létre

Mesterházy Attila Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról: Itt az idő, hogy egy új baloldali blokk jöjjön létre

Miniszterelnöki biztosa lesz a pedagógiai innovációnak

Miniszterelnöki biztosa lesz a pedagógiai innovációnak

Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort

Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort

A címlapról ajánljuk