Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#gazdaság

hvg.hu Gazdaság

Kína miatt újra félhet egy kicsit a világ

Kiújult a részvényesek Kína-parája, mindenkinek az eladás gombon remeg a keze. Az aggodalom jogos, a kínai gazdaság lassulása miatt recessziós ördögi körben vagyunk. Ennek mi se örülhetünk, a lassulás minket is elér – Németországon keresztül.

Dercsényi Dávid Gazdaság

Még a maffiánál is hatékonyabban sarcol az Iszlám Állam

Míg az oroszok történelmi hagyományaiknak megfelelően erődemonstrációt tartottak az Iszlám Állam stratégiai állásainak bombázásakor, a terrorszervezetnek az olajfinomítók és -szállítók bombázása után is bőven marad még bevétele. Gazdasági okai is vannak, hogy a szárazföldi hadsereg bevetése elkerülhetetlennek látszik.

MTI Gazdaság

Az NGM szerint hasít a kiskereskedelem

Immáron 26 hónapja trendszerűen nő a forgalom, és az online kiskereskedelem is majd' harmadával bővült, mondta el az köztévében az NGM helyettes államtitkárja.

hvg.hu Gazdaság

Magyarország is szerepel az aggasztó országok listáján

Bár csak a kevésbé veszélyeztetett országok között, de Magyarország is szerepel a HSBC vészlistáján, ahol azok az országok sorakoznak, amelyek ilyen vagy olyan területen komoly nehézségekkel harcolnak. A bank elemzői szerint Brazília és Oroszország van a legnagyobb bajban.

hvg.hu Gazdaság

Folytassa ezt a mondatot: Van két tehenetek...

Kering az interneten egy vicces sorozat, amely különböző országok gazdasági kultúráját figurázza ki. A rövid fricskák (pár kivételtől eltekintve) mindig ezzel az egyszerű mondattal kezdődnek: Van két tehenetek.

Soós Eszter Petronella Vélemény

Kérésre kijelölt vásárnapok

A nemzetgazdasági miniszter nem ad felmentést a balatoni főszezon idejére a boltbezárás alól. Eközben Franciaországban.

hvg.hu Gazdaság

Ekkora emberveszteség a II. világháború óta nem érte Magyarországot

A közmunkarendszer felduzzasztása együtt jár a munkahelyek színvonalának lerontásával, és ennek komoly szerepe van ösztönzőként az országból való elvándorlásban - hangzott el a Politikatörténeti Alapítványnak azon a beszélgetéssorozatán, amely a „25 év után” címet viseli, és amely a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadot elemzi baloldali szakértők bevonásával. Ezúttal Balázs Péter volt külügyminiszter és Magyarország első EU-biztosa, Andor László, aki szintén brüsszeli ex-biztos, illetve Pitti Zoltán, az adóhivatal korábbi elnöke adott lehangoló elemzést az elmúlt 25 – és különösen az utolsó öt év – gazdaságpolitikájáról és külgazdasági stratégiájáról. Nem meglepő módon ostorozták az Orbán-kormányt.

hvg.hu Gazdaság

Ennyi igazság volt Orbán ötévértékelőjében

Szinte elsüllyedt az ország 2010-ben, de a kormány kihúzta a csávából, és Európa éllovasai leszünk - sikersztorit festett fel Orbán Viktor az elmúlt öt évet értékelő beszédében. De valóban csak azzal lehet leírni egy ország állapotát, hogy a rezsi hogyan csökkent, vagy hogy irdatlanul sok közmunkás lett? A szegénység terjedése miért maradt ki a beszédből, és az, hogy a magyarok életszínvonala évek óta csak fikarcnyit javult?

MTI Gazdaság

Ma is drágult a benzin

Az újabb emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 362-363 forintra, a gázolajé 374-375 forintra nőtt. Az utóbbi hónapban több mint 30 forinttal nőtt a benzinár.

MTI Gazdaság

Nagyot zakózott ma a forint

Gyengült hétfőn a forint a bankközi devizakereskedelemben, az euró jegyzése délután fél ötre 304,60 forintra emelkedett a kora reggeli 302,97 forintról.

Nagy Gergő Gazdaság

Baromi drága lett az albérlet? Lesz ez még rosszabb

Egyre többen mondják, hogy kezdenek elszállni az albérletárak Budapesten, legalábbis a jobb környékeken biztosan. Egyik napról a másikra bejelentett 40 százalékos díjemelésről, 1300 eurós – 400 ezer forintos – garzonról, megfizethetetlenné váló lakásokról is hallani. Az áremelkedésbe belejátszik az, hogy a válság miatt sokan nem vásároltak, inkább béreltek ingatlant, a devizahiteles problémák miatt sok új bérlő lépett a piacra – el kellett adniuk a lakásaikat –, de a befektetők fantáziáját is mozgatja a piac, hiszen jól lehet keresni a lakáskiadással. Eközben viszont a külföldiek is panaszkodnak, szerintük sincs minden rendben. De egyes városrészek "menővé" válása is szerepet játszik az árak emelkedésében.

hvg.hu Gazdaság

És akkor Putyin beköltözik Orbánhoz Felcsútra

Putyinnal parolázó Orbán, meghosszabbított gázszerződés, szintet megugró magánnyugdíjpénztár, Tesco-szállítókat kísérő szekuritisek, kínos NAV-sajtótájékoztató, újra Interpol-listás Hernádi, csökkenni nem akaró államadósság, a vasárnapi zárva tartáson nem lazító kormány. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

1
535 536 537 538 539
613
Die Welt: Ha Kickl nem tud csodát művelni, elveszti varázsát

Die Welt: Ha Kickl nem tud csodát művelni, elveszti varázsát

Sándor-palota: Az olimpiai foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható

Sándor-palota: Az olimpiai foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható

Ascher Tamás és Forgács Péter vezetésével indít színészképzést a Freeszfe

Ascher Tamás és Forgács Péter vezetésével indít színészképzést a Freeszfe

Újabb 500 millió dolláros katonai segítséget küld az USA Ukrajnának

Újabb 500 millió dolláros katonai segítséget küld az USA Ukrajnának

BDPST Group: Nincs tudomásunk arról, hogy Tiborcz István esetében szankciós folyamat indult volna az Egyesült Államok részéről

BDPST Group: Nincs tudomásunk arról, hogy Tiborcz István esetében szankciós folyamat indult volna az Egyesült Államok részéről

Phil Collins Petőfi költeményei hatására megtanul magyarul – egy új színdarabban

Phil Collins Petőfi költeményei hatására megtanul magyarul – egy új színdarabban

Duma Aktuál: KAP versben mondja el a lekapcsolt józsefvárosi DK-s krimibe illő történetét

Duma Aktuál: KAP versben mondja el a lekapcsolt józsefvárosi DK-s krimibe illő történetét

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

Azt javasolja Rogán üzletfeleinek az amerikai nagykövetség, hogy vizsgálják felül a tevékenységüket

Azt javasolja Rogán üzletfeleinek az amerikai nagykövetség, hogy vizsgálják felül a tevékenységüket

A címlapról ajánljuk