Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#gyermekvédelmi törvény

hvg.hu Vállalkozás

Nyáry Krisztián: Intenzívebben rászálltak a könyvesboltokra, ellenőrök figyelik, fóliáznak-e

Nyár végéig szinte alig, azóta viszont intenzíven ellenőrzi a fogyasztóvédelem, hogy a könyvesboltok betartják-e a gyermekvédelminek nevezett törvény könyvekre vonatkozó rendelkezéseit, azaz fóliáznak-e – állítják kereskedők. A Líra bolthálózatát súlyos milliókra büntették, a cég kérte a végrehajtás felfüggesztését, amit első fokon elutasítottak – másodfokon még nincs döntés.

Lengyel Tibor hvg360

A „genderpropaganda" ellen és „a magyar életmód" védelmében állami panaszládát üzemel be a kormány

Jaj a Himnusz-gyalázóknak, rettegjenek az ovisok nemátalakító műtétjét követelők, de lehetőleg már azok is, akik kétségbe vonják „a házasság és család alkotmányjogilag elismert szerepét”, esetleg elismerik, hogy léteznek szivárványcsaládok is. Ez olvasható ki a kormány legújabb, „a magyar életmód” védelmében írt törvényjavaslatából, amely szerint a jegybanktól az Atomenergia Hivatalon át az Integritás Hatóságig bárhol lehet majd panaszkodni. Amúgy fontos dolgok, például a korrupciógyanú is jelenthető.

Serdült Viktória Itthon

Orbán meghirdette, a kormány titkolja, hogyan védenék szigorúbban a gyerekeket

Egy pedagógiai asszisztens elleni nyomozás adta az ürügyet a kormányzati propagandának arra, hogy ismét harcba szálljon a gyermekvédelmi törvény mellett. Orbán Viktor évértékelőjében újabb, minden eddiginél szigorúbb jogszabályokat is ígért, de a jelenlegi helyzetben szavait egyelőre csak fenyegetésnek lehet venni. Nemcsak azért, mert még a korábbi rendelet is hiányos, hanem mert egy esetleges szigorítással a kormány az uniós pénzek egy részét is elveszítheti.

Oláh Krisztina Élet+Stílus

Lady Dömper: Nyilván az Aranybullába nem férünk bele

A CEU-n tartott előadást Petróczi Zoltán, ismertebb nevén Lady Dömper, Magyarország leghíresebb transzvesztita előadója, aki többek közt arról beszélt, miért baromság a homoszexualitást a pedofíliával összemosó kormánypropaganda, milyen hatása van az úgynevezett gyermekvédelmi törvénynek, és miért tudja sajnálni Szájer Józsefet.

1 2 3 4 5
Megvan az új világrekord, új korszak jöhet: már ennyire gyors a mesterséges intelligencia

Megvan az új világrekord, új korszak jöhet: már ennyire gyors a mesterséges intelligencia

A reptér több mint 100 milliárd forintos osztalékának örül Nagy Márton, miután az állam több mint 1400 milliárdot fizetett érte

A reptér több mint 100 milliárd forintos osztalékának örül Nagy Márton, miután az állam több mint 1400 milliárdot fizetett érte

Nemzetközi lapszemle: A Bundeswehr főparancsnoka szerint az orosz haderők összecsapásra készülnek a NATO-val

Nemzetközi lapszemle: A Bundeswehr főparancsnoka szerint az orosz haderők összecsapásra készülnek a NATO-val

Olyan gyorsan oldják fel a szankciókat, hogy Szíria nehezen alkalmazkodik hozzá

Olyan gyorsan oldják fel a szankciókat, hogy Szíria nehezen alkalmazkodik hozzá

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Motorhiba miatt lezuhant és egy lakóházba csapódott egy kisrepülőgép Németországban

Motorhiba miatt lezuhant és egy lakóházba csapódott egy kisrepülőgép Németországban

Megállt a Giro mezőnye Rómában, amikor a pápa kiment fogadni őket

Megállt a Giro mezőnye Rómában, amikor a pápa kiment fogadni őket

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

Felejtse el a BMI-t, van egy sokkal beszédesebb mutató

Felejtse el a BMI-t, van egy sokkal beszédesebb mutató

A címlapról ajánljuk