Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#hagyó miklós

hvg.hu Itthon

Hagyó: nincs takargatnivalóm

Hagyó Miklós szerint a BKV-s ügyek nem rontanak a választási esélyein; az MTI-nek a politikus úgy fogalmazott: nincs takargatnivalója.

hvg.hu Itthon

Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Hagyó szóvivőjét

Előállította a rendőrség Horváth Évát, Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes volt szóvivőjét, akit kihallgatása után el is engedtek. A nőt bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség.

hvg.hu Itthon

Ők 24-en, akik 2009 híreinek főszereplői voltak (1. rész)

Ahogy már megszokhatták, idén is összeállítottuk, s három részben közzétesszük a legjobb vagy legpocsékabb évet zárt hazai közéleti személyiségek, pártpolitikusok, celebek, művészek, pillanatemberek 24-es listáját. Cikksorozatunk első darabját olvashatják, benne a legismertebb bukott politikusok (Gyurcsány!), egy szélsőséges figura, no meg tévés személyiségek. Névsor szerint haladunk, olvassa el mindet!

hvg.hu Itthon

Megérkezett a fővárosi koalíciót felmondó levél Demszkyhez

Megérkezett a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíciót felmondó hivatalos tájékoztató levél Demszky Gábor főpolgármesterhez. Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke a szakítást egyebek mellett azzal indokolta, hogy két liberális képviselő kilépett a frakcióból, így megszűnt a koalíciós többség a közgyűlésben.

hvg.hu Itthon

Még egy kicsit maradnának az MSZP-s főpolgármester-helyettesek

Az MSZP fővárosi elnöksége azt javasolja Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyetteseknek, hogy november 20-ig mondjanak le tisztségükről - jelentette be Burány Sándor szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a fővárosi elnökség ülése után.

HVG Itthon

Hagyó Miklós bukása és a Városháza bizantikus viszonyai

A nagypolitikai érdekek sajátosan jelennek meg a Budapest irányításában részt vevő pártok összecsapásában, sok esetben meglepő együttműködésében. Így például kitörő örömmel fogadták az MSZP bizonyos köreiben, amikor a BKV közgyűlési felügyeletét a szocialista Hagyó Miklós helyett Horváth Csabára bízták. A szocialista pártközpontban sokan ugyanis a Hagyó-csapat országos hatalomátvételétől tartanak. Demszky húzása ezekre az ambíciókra mért óriási csapást – írja a HVG csütörtökön megjelenő száma.

Vélemény

Burány, Demszky, Hagyó, Horváth, Kocsis... – felelősök kerestetnek

Csurka Istvánt mint politikust nem szívleljük, de mint írót akkor sem törölhetjük ki az emlékezetünkből. A hatvanas évek emlékezetes Ki lesz a bálanya? C. darabjában megszállottan kártyázott az egymás vesztére játszó négy értelmiségi figura, Czifra, Abonyi, Fény és Csüllögh. Az ő árnyékuk vetül rá a harmadik évezred első évtizedének végén a fővárosi politikára, melyet meghatároz a kérdés: ki viselje a felelősséget a csőd felé tántorgó Budapesti Közlekedési Vállalatnál a felelőtlen gazdálkodásért, a legrosszabb pillanatban kitört korrupciós botránysorozatért?

MTI Itthon

Horváth Csaba mégis átveszi a BKV-t

Lezárult a koalíciós vita, létrejött a megegyezés a fővárosi MSZP és az SZDSZ között a BKV felügyeletével összefüggő kérdésekben, így hétfőtől ismét főpolgármester-helyettesként dolgozik Hagyó Miklós és Horváth Csaba - ismertette a szombati koalíciós egyeztetés eredményét Demszky Gábor főpolgármester és Burány Sándor az MSZP budapesti elnöke újságírók előtt.

MTI Itthon

Ideiglenesen visszaadta hatáskörét Hagyó és Horváth

Ideiglenesen visszaadta minden, a főpolgármestertől kapott hatáskörét Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyettes pénteken Demszky Gábor főpolgármesternek - erről levélben tájékoztatta a két politikus a főpolgármestert.

MTI Itthon

Horváth Csabára bízta Demszky a BKV-t

Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes látja el csütörtöktől a BKV felügyeletével összefüggő feladatokat, amelyekről Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes hétfőn mondott le - nyilatkozta Demszky Gábor az MTI-nek. A fővárosi MSZP a koalíció jövője szempontjából barátságtalan lépésnek tartja, hogy Demszky Gábor munkáltatói jogkörében Horváth Csabára bízta a vállalat felügyeletét.

MTI Itthon

Az fb szerint mulasztott a BKV menedzsmentje

A BKV menedzsmentjének mulasztásos felelősségét állapította meg a cég felügyelőbizottsága (fb) a prémiumok és jutalmak kiosztásában - közölte a főváros közlekedési vállalata hétfőn az MTI-vel.

MTI Itthon

Ki felügyelje a BKV-t? A pártok ötletelnek

Lemondott a BKV szakmai felügyeletének jogáról Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes hétfőn. Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármesternek címzett lemondó levelében azt írta, hogy a BKV Zrt. körül kialakult helyzet már a budapestiek közlekedésének biztonságát veszélyezteti. A fővárosi frakciók nem értenek egyet abban, kinek kellene felügyelnie a céget.

MTI Itthon

Hagyó elengedi a BKV-t

Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes hétfőn visszaadta a főpolgármesternek azt a tőle kapott hatáskört, amellyel a BKV szakmai felügyeletét látta el - tudta meg az MTI városházi forrásokból.

MTI Gazdaság

Hagyó Miklós három évért vállalja a felelősséget

Politikai manipuláció zajlik Hagyó Miklós szerint a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön meghozott döntésének értelmezése körül, amelyet többen a befolyásának gyengülését jelentő fejleményként értékelnének - erről a szocialista főpolgármester-helyettes a szombati Népszabadságnak nyilatkozva beszélt.

MTI Itthon

Kocsis István vagy Hagyó Miklós szóvivője hazudik

Hagyó Miklós szóvivője, Horváth Éva azt állítja, a BKV vezére, Kocsis István személyesen kérte tőle, maradjon a BKV alkalmazásában. Kocsis viszont az ellenkezőjét állítja. Valamelyikük biztosan nem mond igazat.

MTI Itthon

A BKV kirúgta Hagyó szóvivőjét

Miután a sajtó megtudta és kedden nyilvánosságra hozta, hogy a BKV-t felügyelő Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes (MSZP) szóvivőjét a BKV alkalmazza főállásban, a fővárosi közlekedési vállalat vezérigazgatója bejelentette, rendes felmondással megszüntették a szóvivő munkaviszonyát.

HVG Itthon

Hagyó szóvivőjét a BKV főállásban alkalmazza

Több mint 800 ezer forintos prémiumot kapott a BKV-tól Hagyó Miklós szóvivője néhány nappal azelőtt, hogy kitört a BKV-t felügyelő főpolgármester-helyettes és a BKV-vezér, Kocsis István közötti háborúskodás - írja az Index.

MTI Itthon

A Fidesz Hagyóval is elvitetné a BKV-végkielégítési balhét

Azonnali lemondásra szólítja fel a Fidesz Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettest a BKV Zrt.-nél tapasztalható botrányok és rendkívül magas végkielégítési ügyek miatt - mondta Németh Szilárd, a fővárosi Fidesz-frakció tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

1
6 7 8 9 10 11 12
Ukrán menekülteket ölt egy német pár, hogy újszülöttet raboljanak tőlük

Ukrán menekülteket ölt egy német pár, hogy újszülöttet raboljanak tőlük

Macron is beleszállt Elon Muskba, azzal vádolja, közvetlenül beavatkozik választásokba

Macron is beleszállt Elon Muskba, azzal vádolja, közvetlenül beavatkozik választásokba

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A rengeteg gyorshajtás és baleset miatt a románok is kiépítik a saját Véda-rendszerüket

A rengeteg gyorshajtás és baleset miatt a románok is kiépítik a saját Véda-rendszerüket

Váratlan eredmény jött ki: nem találtak erős összefüggést a mindent elsöprő szerelem és a szex között

Váratlan eredmény jött ki: nem találtak erős összefüggést a mindent elsöprő szerelem és a szex között

A rengeteg gyorshajtás és baleset miatt a románok is kiépítik a saját Véda-rendszerüket

A rengeteg gyorshajtás és baleset miatt a románok is kiépítik a saját Véda-rendszerüket

Georg Spöttle visszavonul a közéleti fellépésektől

Georg Spöttle visszavonul a közéleti fellépésektől

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

A címlapról ajánljuk