Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#határátkelő

MTI Világ

Orbán határátkelővel hálálná meg a vámmentes lemezeket

Új határátkelőhelyek megnyitásáról is szó volt Orbán Viktor és szerb partnere, Ivica Dacic budapesti találkozóján pénteken. Orbán az új határátkelőkről azt mondta, a magyar fél vállalja az infrastruktúra kiépítését. "Sok lemezt hoztunk ki a 80-as években Szerbiából vám nélkül (...), ezzel rendeztük a tartozásunk" - fogalmazott a magyar kormányfő.

MTI Bűnügy

Több mint egy mázsa marihuánát találtak Röszkénél

Összesen 121 kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy belépésre jelentkező kamionban a röszkei határátkelőnél. A 250 millió forint értékű drogot a teherautó ponyvamerevítő deszkáiban rejtették el – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán.

Világ

Kamerákat szerelnek fel a holland határátkelőknél

Gerd Leers holland bevándorlási és menedékjogi miniszter bemutatta csütörtökön Hágában az új elektronikus megfigyelő rendszert. Ennek részeként kamerákat helyeznek el az ország német és belga autópálya-határátkelőinél, összesen 15 helyen.

MTI Itthon

Enyhült a a tumultus Záhonynál

Egy órára csökkent a személyautók, illetve a kamionok várakozási ideje a záhony-csapi határátkelőhelyen vasárnap reggelre - közölte honlapján a rendőrség.

MTI Autó

Többórás torlódás a röszkei határátkelőn

A röszkei határátkelőnél ismét várakozásra kell számítaniuk az autósoknak: a belépő oldalon egy-, míg a kilépőn háromórás sor alakult ki - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton reggel az MTI-vel.

MTI Bűnügy

Több kiló droggal bukott meg egy szerb férfi Röszkénél

Összesen három és fél kilogramm kábítószert találtak egy autóban a rendőrök a napokban a röszkei határátkelőhelyen. A jármű szerb sofőrje ellen kábítószerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak – közölte a rendőrség szerdán.

1
19 20 21 22 23
27
Közel kétszáz futballhuligánt vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban

Közel kétszáz futballhuligánt vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban

Csillagbázis néven alapít várost Elon Musk Texasban

Csillagbázis néven alapít várost Elon Musk Texasban

Fényes nappal fajtalankodhatott a kutyájával egy meztelen férfi Budapesten

Fényes nappal fajtalankodhatott a kutyájával egy meztelen férfi Budapesten

Szaktanár a magyarérettségi első részéről: „Nem érhette meglepetés a diákokat”

Szaktanár a magyarérettségi első részéről: „Nem érhette meglepetés a diákokat”

Izrael nagy gázai hadműveletre készül, tartalékosok tömegeit mozgósítják

Izrael nagy gázai hadműveletre készül, tartalékosok tömegeit mozgósítják

Samsung? Google? Ugyan! Saját összehajtható telefont készített egy diák

Samsung? Google? Ugyan! Saját összehajtható telefont készített egy diák

Hiába jelentette fel áldozata, nem rendeltek el távoltartást az Ausztriában gyilkoló magyar férfi ellen

Hiába jelentette fel áldozata, nem rendeltek el távoltartást az Ausztriában gyilkoló magyar férfi ellen

Lengyel cég csinálta meg minden sci-fi film ikonikus járművét: a repülő motort – videó

Lengyel cég csinálta meg minden sci-fi film ikonikus járművét: a repülő motort – videó

Bloomberg: Az EU júniusban megteszi a javaslatát az orosz gáz importjának teljes körű betiltására

Bloomberg: Az EU júniusban megteszi a javaslatát az orosz gáz importjának teljes körű betiltására

A címlapról ajánljuk