Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#hoffmann rózsa

MTI/Magyar Nemzet Itthon

MNO: a Fidesz kiegyezne Hoffmann Rózsával

Több változtatási javaslatot is megfogalmaztak a Fidesz vezető oktatáspolitikusai a készülő oktatási törvénnyel kapcsolatban a Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral folytatott egyeztetésen – írja szerdai számában a Magyar Nemzet.

MTI / hvg.hu Itthon

Hoffmann: újabb diákhitel-konstrukció kell a tandíj fedezésére

A készülő köznevelési és felsőoktatási törvénytervezet nem tartalmazza a következő években a felsőoktatásba felvehető diákok keretszámait és azt, hogy mennyien játhatnak államilag támogatott képzésre - mondta Hoffmann Rózsa a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Az oktatási államtitkár szerint új diákhitel-konstrukcióra van szükség, amely kimondottan a képzési költséget fedezné.

MTI Itthon

Hoffmann: nem vonul ki az állam a jogászképzésből

A jogász- és a közgazdászképzésben is lesznek államilag finanszírozott helyek – ezt mondta pénteken az oktatásért felelős államtitkár Szombathelyen. Hoffmann Rózsa újságírók előtt úgy fogalmazott: nem tartják helyénvalónak, hogy csupán költségtérítéssel tanulhasson valaki például jogásznak.

Klubrádió Karrier

Kiakadt az oktatási bizottság fideszes alelnöke Hoffmann törvényén

Még az oktatási bizottság fideszes alelnöke sem tudja, milyen szakértői csapat készítette el az oktatási törvényt. Azt sem tudni, lesz-e forrás ennek kivitelezésre. Hiába mondtuk el aggályainkat, „nagyon kevés esetben talált értő fülekre” - fogalmazott Pósán László, aki bevallása szerint még nem találkozott a felsőoktatási koncepcióval.

Dezső András (hvg.hu) Itthon

Nem tárgyaltak Hoffmannék a botrányos keretszámokról

Nem változtat már az új felsőoktatási törvény koncepcióján az oktatási kormányzat – a hvg.hu információi szerint egyebek mellett ez derült ki a Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és a felsőoktatás képviselői között kedd délután lezajlott találkozón. A közfelháborodást keltő felvételi keretszámokról szó sem esett.

hvg.hu Itthon

Dühös rektorok várnak Hoffmann Rózsára

Kemény tárgyalásokra számíthat Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, aki ma délután háromtól hatig tárgyal a magyar felsőoktatás képviselőivel az államilag finanszírozott keretszámokról. A tanácskozás egyik résztvevője abban bízik, hogy jelentősen változtatnak a tárca elképzelésein.

Klubrádió Karrier

Mivel "kecsegtet" a felsőoktatás 2012-ben?

Fogalmi zavarokkal, kormányrendeletekkel könnyen módosítható kerettörvénnyel és jelentős, mintegy 40 milliárd forintos forráskivonással, illetve az államilag finanszírozott helyek csaknem megfelezésével "kecsegtet” a felsőoktatás a jövő évtől – hívta fel a figyelmet a Klubrádióban a volt oktatási államtitkár.

hvg.hu Itthon

Ügyvéd vagy mérnök? - Mostantól a pénztárca dönt

Csökkentené az Orbán-kormány az állami ösztöndíjasok számát a bölcsész, a közgazdász, és a jogi képzések esetében. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár csütörtökön vázolta a rektoroknak elképzeléseit, a hvg.hu információ szerint azonban létezik egy másik keretszámtervezet is.

Dezső András (hvg.hu) Itthon

Nagy ára lesz az iskolák államosításának. Honnan lesz rá pénz?

Hiába ellenzik egyes befolyásos fideszes polgármesterek a most még önkormányzati tulajdonban lévő iskolák államosítását, a kistelepülések vezetői Orbán Viktor mögé sorakoztak fel. Az európai trendekkel ellentétes, egyébként költséges állomosítás mögött többen ideológiai célokat sejtenek.

MTI Karrier

Pokorni nem ért egyet Hoffmann köznevelési koncepciójával

Pokorni Zoltán négyéves kortól írná elő a kötelező óvodába járást, ezt megelőzően a hátrányos helyzetű családok gyermekeit anyagi támogatással ösztönözné az óvodáztatásra. Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke nem tenné kötelezővé az egész napos iskolát, arra pénzügyileg motiválni kell és szakmailag fel kell készíteni az intézményeket, mert erre ma még nem alkalmasak.

Dezső András (hvg.hu) Itthon

Szakmunkások országa lehetünk, ha Orbán is úgy akarja

Az elit kiváltsága lesz a gimnázium és a felsőoktatás - lényegében ez olvasható ki a Hoffmann Rózsa nevével fémjelzett és a hvg.hu birtokába került köznevelési törvény koncepciójából, aminek tartalma még a fideszes szakértők körében is kiverte a biztosítékot. Bár úgy tűnik, Orbán Viktor végül elfogadja a dokumentumot, a Fidesz módosító indítványokkal még átgyúrhatja. Főleg a pénz miatt.

MTI Itthon

Csak az óvodák maradnak az önkormányzatoknál, de lehet kivétel

Az új nemzeti köznevelési törvény alapján az óvodák kivételével állami fenntartásba kerülnek a közoktatási intézmények, a települési önkormányzatok azonban határozott idejű szerződésekkel átvehetik a fenntartói feladatot – jelentette ki Hoffmann Rózsa kedden Makón.

InfoRádió Karrier

Hoffmann: elfogadták és "sok dicsérő jelzőt kapott" a köznevelési törvénytervezet

Az iskolák állami fenntartásba vétele nem oldja meg az anyagi problémákat, de biztosítja azt, hogy az egész országban hasonló színvonalú oktatást biztosítsanak minden gyermek számára, mondta Hoffmann Rózsa az InfoRádió Aréna című műsorában. Az oktatásért felelős államtitkár beszélt arról is, hogy a napokban megjelent sajtóértesülésekkel ellentétben a kormány elfogadta a köznevelési törvény tervezetét.

MTI/Magyar Hírlap Karrier

Hoffmann Rózsa gyárlátogatásokra vinné az iskolásokat

Iroda- és üzemlátogatásokat írna elő az általános iskola ötödik vagy hatodik évfolyamától az oktatási tárca a diákoknak, hogy a középiskola-választás idejére tapasztalatokat szerezzenek a munka világáról - írta keddi számában a Magyar Hírlap.

MTI Karrier

"Ne legyen a megszorítások áldozata az oktatás"

Az MSZP elvárja, hogy az oktatás ne legyen "a kormány téves gazdaságpolitikájából következő megszorítások áldozata". A szocialista párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében az olvasható: jelzésértékű, hogy az oktatási államtitkárság annak ellenére nem hozta nyilvánosságra a közoktatási törvény tervezetét, hogy a kormány elfogadta.

MTI Itthon

Kemény viták várnak még Hoffmannékra

Nem romlanak a közoktatás pozíciói a jövő évi költségvetésben - mondta Hoffmann Rózsa újságíróknak, miután hétfőn a fővárosban a Pedagógusok Szakszervezetének vezetőségével találkozott.

1
24 25 26 27 28
35
Nem mindennapi notebook: két képernyője, lecsatolható billentyűzete van az Asus laptopjának

Nem mindennapi notebook: két képernyője, lecsatolható billentyűzete van az Asus laptopjának

Hosszú Katinka bejelentette visszavonulását

Hosszú Katinka bejelentette visszavonulását

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

Képeken a Los Angeles-i apokalipszis

Képeken a Los Angeles-i apokalipszis

Meghalt Peter Yarrow, a Paff, a bűvös sárkány eredetijének szerzője

Meghalt Peter Yarrow, a Paff, a bűvös sárkány eredetijének szerzője

Saját cége nyerte a Balog Zoltánhoz köthető, gyermektáboroztatással foglalkozó alapítvány közbeszerzéseit

Saját cége nyerte a Balog Zoltánhoz köthető, gyermektáboroztatással foglalkozó alapítvány közbeszerzéseit

Elhagyta az országot a Sallai Nóra autóbalesetében érintett BMW tulajdonosa

Elhagyta az országot a Sallai Nóra autóbalesetében érintett BMW tulajdonosa

Meghalt Juscsák György

Meghalt Juscsák György

Megható posztban köszöntötte feleségét Vilmos herceg

Megható posztban köszöntötte feleségét Vilmos herceg

A címlapról ajánljuk