Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#iszlám

Dercsényi Dávid Itthon

Katolikus plébános: Keményen meg kell küzdenem azért, hogy a politika ne gyűrűzzön be a közösségembe

Még a jóindulatú hívőket is megmérgezi az idegenellenes kormánypropaganda, amelynek hatására a magyar muszlimok üldözötteknek érzik magukat saját hazájukban. Egy kerekasztal-beszélgetésen kiderült, katolikus egyházon belül is vannak, akik rendkívül kritikusnak látják a helyzetet – mintha a magyarországit el akarnák szakítani az egyetemes katolikus egyháztól.

MTI Világ

A Hamász betiltotta a szilvesztert

A gázai övezetben tilos bulit rendezni csütörtök este, a szállodákat is figyelmeztették. "Az újév megünneplése ellentétes az iszlámmal és szabályaival. Ez elsősorban nyugati szokás, melyet mi itt, Gázában nem tudunk elfogadni" - közölte egy rendőrségi szóvivő. A korábbi években a vendéglátóhelyeken engedélyezték a szilveszteri mulatságokat.

Nehéz-Posony Márton Vélemény

Tettek, de milyenek?

A megoldás nem a radikalizálódás fórumainak, megnyilvánulási terepeinek, hanem inkább meggyőződésbeli okainak felszámolása. Válasz Szántó T. Gábornak.

Dercsényi Dávid Itthon

Magasra csaptak az iszlámgyűlölet hullámai

Egymást érik az iszlámgyűlölő atrocitások idehaza, miközben a muzulmán közösségek teli torokból próbálják közölni, elítélik és a vallásukkal súlyosan visszaélő szervezetnek tekintik az Iszlám Államot. Nehéz dolguk van, amikor a nagypolitika és olykor a közmédia ellenében kell a hangjukat hallatniuk.

Dercsényi Dávid Vélemény

Megjelent az ISIS a magyar katolikusok között

Úgy véli a magyar katolikus egyház és a kormány politikai kérdésekben rendre egyetért? Nagyobbat nem is tévedhetne: jelentős magyar katolikus vezetők homlokegyenest szembemennek Orbán Viktor hivatalos megnyilatkozásaival az iszlám tekintetében. Ami viszont még nagyobb baj: az Iszlám Állam szellemiségét visszhangozzák.

MTI Itthon

Orbán: "Az iszlám soha nem volt Európa része"

Orbán Viktor szerint Európa a legjobb hely a világon, de Brüsszel nem partnerként, hanem vetélytársként kezeli a tagállamokat, és szerinte a menekültügynek tagállami hatáskörben kellene maradnia. A görögök szerinte lehetetlen helyzetbe hozták Magyarországot, és úgy gondolja, a menekülteknek nem jár sem a német, sem a magyar élet. Arról is beszélt a Focus című német lapnak adott interjúban, hogy Európa kulturális értékeit meg kell védeni, és az iszlám sosem volt Európa része.

Hegedős Soma Vélemény

Európai iszlám: zsákutca, amely nem is létezik

Lehet kísérletezni az iszlámmal, persze. Csak éppen a politikában és még fokozottabb mértékben a vallásban a kísérlet évszázadokban mérhető, nagy embercsoportokban mérhető, kockázatos, emberi szenvedéssel is járó valami, amit nem lehet könnyelműen, cinikusan, önelégülten, elbizakodottan beindítani.

MTI/hvg.hu Itthon

Feldmájer: "Vannak közöttük gonosz emberek"

Nem a keresztényeket, a zsidóságot veszélyezteti a tömeges bevándorlás - mondta a Magyar Időknek Feldmájer Péter volt Mazsihisz-elnök, aki szerint a migráció a közel-keleti konflkitust exportálja Európába. "Vannak közöttük gonosz emberek, akiket gonosz vezetőik küldenek a kontinensünkre" – fogalmazott.

1
5 6 7 8 9
16
Egy Auschwitzba látogató tinédzser megoldott egy több mint 80 éves családi rejtélyt

Egy Auschwitzba látogató tinédzser megoldott egy több mint 80 éves családi rejtélyt

GKI: Az óriáscégek helyett inkább hazai kkv-k exportját tolhatná meg a kormány 

GKI: Az óriáscégek helyett inkább hazai kkv-k exportját tolhatná meg a kormány 

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

Lejártak a szoftverek, kifogyott a nyomtatópapír a nemzeti könyvtárban, és még csak most jönnek a megszorítások

Lejártak a szoftverek, kifogyott a nyomtatópapír a nemzeti könyvtárban, és még csak most jönnek a megszorítások

Ezek a grafikonok mutatják meg igazán, milyen brutális népszerűséget hozott Majkának az új slágere

Ezek a grafikonok mutatják meg igazán, milyen brutális népszerűséget hozott Majkának az új slágere

Belehajtott a német kerékpár-válogatottba egy  sofőr, hat sportolót sodort el

Belehajtott a német kerékpár-válogatottba egy sofőr, hat sportolót sodort el

A$AP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is jön a Szigetre

A$AP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is jön a Szigetre

Kiengedik a börtönből a mérgezésekkel vádolt nyugdíjast, Gyönyör Terézt

Kiengedik a börtönből a mérgezésekkel vádolt nyugdíjast, Gyönyör Terézt

Saját cégeinek adta bérbe luxusjachtjait Roman Abramovics, hogy ne kelljen befizetnie több millió fontnyi adót Ciprusban

Saját cégeinek adta bérbe luxusjachtjait Roman Abramovics, hogy ne kelljen befizetnie több millió fontnyi adót Ciprusban

A címlapról ajánljuk