Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kártérítés

delmagyar.hu Bűnügy

Nem hajlandó kártérítést fizetni a zsarolásért leültetett szegedi főrendőr

Nem zsarolta meg, ezért kártérítést sem hajlandó fizetni Kumbor Tibor annak a szegedi vállalkozónak, akinek júliusban ítélt meg több tízmillió forintot a Budapesti Környéki Törvényszék. Az egykori alezredest korábban bűnösnek mondták ki zsarolás miatt, büntetését már letöltötte, de áldozataik kártérítéséről csak most született döntés. Kumbor azt mondja, hogy törvényességi felülvizsgálatot kezdeményez, és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az ügyben.

Kovács István Itthon

A Fidesz adta, a Fidesz elvette: tíz éve késik a kárpótlás Ózdon

Kevesebb mint egy évet adott az első Orbán-kormány az 1980-as, 1990-es években becsapott ózdiaknak, hogy düledező házaik felújítására kártérítést kérhessenek az államtól. A martinsalakos házak tulajdonosainak egy jelentős része így elesett a támogatástól, pedig lakásaik, házaik repedeznek, az idő múlásával életveszélyessé válhatnak. A kárvallottak panaszai idén az Alkotmánybíróságról is visszapattantak.

MTI Itthon

Kifizette az állam a vöröscsillag-perben megítélt kártérítést

A magyar állam kifizette az Emberi Jogok Európai Bírósága által jogerősen megítélt 6 400 euró kártérítést és perköltséget Fratanolo Jánosnak, akinek az ítélet szerint megsértették szabad véleménynyilvánításhoz való jogát azzal, hogy ötágú vörös csillag nyilvános használata miatt büntetőeljárás indult ellene - tájékoztatott a férfit képviselő ügyvédi iroda szerdán.

hvg.hu Itthon

A "történelmi alkotmány" legyőzte Orbán Viktort

Bár a kormányfő az Alkotmánybíróság hétfői döntése ellenére is ragaszkodik a bírók korai nyugdíjazásához, a megkérdezett alkotmányjogászok és az érdekvédők szerint nem lehet megkerülni a testület hétfői határozatát. A hvg.hu által megkeresett szakemberek úgy vélik, vissza kéne fogadni az eddig menesztett 194 bírót, de ha ez mégsem történik meg, akkor perek tucatjaira lehet számítani, melyek komoly kártérítési pénzek kifizetéséhez vezethetnek.

hvg.hu Itthon

Kártérítést kap nyolc roma iskolai elkülönítés miatt

Jogellenesen különítette el és hátrányosan különbözette meg azt a nyolc csörögi diákot a Sződi Hunyadi János Általános Iskola és a fenntartó Sződ község önkormányzata, akiknek 1995 és 2006 között a régi pártház épületében, társaiktól elkülönítve biztosították oktatásukat - döntött tegnap a Budapest Környéki Törvényszék. Egyelőre nem tudni, mekkora kártérítést kaphat a nyolc egykori diák.

MTI Itthon

Navracsics a Nyirő-ügyről: a kormány nem történészklub

A kormány nem egy történészklub – ezt válaszolta Navracsics Tibor szerdán a Nyirő József újratemetésével és a Horthy-emlékművekkel kapcsolatos kérdésre az ATV reggeli műsorában. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter emellett arról is beszélt, tisztességes megoldásnak tartja, hogy a pártok támogatásából fizetik ki a vöröscsillag-perben a magyar államra kirótt 6400 eurós kártérítést és perköltséget.

MTI Itthon

Vöröscsillag-per: a pártok támogatásából fizetik a kártérítést

A parlament határozatban nyilvánította ki, hogy nem ért egyet a strasbourgi vöröscsillag-perben hozott ítélettel, és kitart az önkényuralmi jelképek használatának szankcionálása mellett. A hétfőn elfogadott jogszabály szerint a magyar államra kirótt 6400 eurós kártérítést és perköltséget a pártok költségvetési támogatásából fizetik ki.

MTI Itthon

Önkényuralmi jelképek: Navracsics a pártoktól venne el pénzt, ha pert veszít az állam

Az igazságügyi miniszter kezdeményezi, hogy ne csak a Munkáspárt 2006 korábbi elnökének megítélt kártérítés összegét vonják le a pártok költségvetési támogatásából, hanem a jövőben mindig a pártoknak kelljen állniuk a kártérítést, ha Magyarországot az európai emberi jogi bíróság elmarasztalja az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáért.

MTI Világ

Romák ügyében marasztalta el Szlovákiát az Emberi Jogok Európai Bírósága

Az Emberi Jogok Európai Bíróság kedden roma szervezetek keresetére kötelezettségmulasztásért elmarasztalta Szlovákiát, a felpereseknek pedig kártérítést ítélt meg – közölte az Európai Roma Jogi Központ. A bíróság a tíz felperesnek az őket ért nem anyagi kár miatt összesen 55 ezer euró kártérítést ítélt meg.

MTI Bűnügy

200-250 milliót kér Marian Cozma családja

A Cozma-gyilkosság nemrég jogerősen lezárult büntetőpere után hétfőn megkezdődött a polgári kártérítési per a Fővárosi Törvényszéken. A család 200-250 millió forint kártérítést kér.

1
23 24 25 26 27
35
Bukhat a szupervékony iPhone 17?

Bukhat a szupervékony iPhone 17?

Videón, ahogy elgázol egy biciklist, majd összetör egy taxit egy piroson áthajtó autó az Astoriánál

Videón, ahogy elgázol egy biciklist, majd összetör egy taxit egy piroson áthajtó autó az Astoriánál

Életműdíjat kap Parti Nagy Lajos

Életműdíjat kap Parti Nagy Lajos

Reagált a kormány arra, hogy a szlovák hírszerzés szerint terrortámadást terveztek a Barátság kőolajvezeték ellen

Reagált a kormány arra, hogy a szlovák hírszerzés szerint terrortámadást terveztek a Barátság kőolajvezeték ellen

Szoboszlaiék nyerték a rangadót, folytatódik a City vesszőfutása

Szoboszlaiék nyerték a rangadót, folytatódik a City vesszőfutása

Filmes relikviáit árulja James Van Der Beek, hogy fizetni tudja rákkezelését

Filmes relikviáit árulja James Van Der Beek, hogy fizetni tudja rákkezelését

Halmozódnak a milliárdok, nem volt ötös a lottón

Halmozódnak a milliárdok, nem volt ötös a lottón

Nem engedték be Magyar Pétert a cégénydányádi lakásotthonba sem

Nem engedték be Magyar Pétert a cégénydányádi lakásotthonba sem

10x-es áron vár új gazdára ez a szuperritka Maserati

10x-es áron vár új gazdára ez a szuperritka Maserati

A címlapról ajánljuk