Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kína

MTI Shake

Egy kiló heroin volt a Kínába utazó férfiben

Kicsivel több mint egy kilogramm heroin volt annál az afrikai férfinél, akit a Szecsuan tartományi Csengtu (Chengdu) nemzetközi repülőterén vettek őrizetbe - jelentette a vámhivatal közleménye alapján a Hszinhua hírügynökség hétfőn.

MTI Világ

Peking: nincs esélye az utcai politizálásnak

Nincs esélye az utcai politizálásnak Pekingben - jelentette ki a kínai főváros kormányzatának illetékese vasárnap utalva azokra a kezdeményezésekre, amelyek - szavai szerint - a közel-keleti és észak-afrikai zavargásokhoz hasonlókat szeretnének a kínai fővárosban előidézni.

MTI Gazdaság

Kína megduplázza a görögöknek szánt hitelkeretet

Öt milliárd dollárról tíz milliárd dollárra emeli Kína annak a hitelkeretnek az összegét, amelyről kedvezményes feltételek mellett hívhatnak le pénzt görög hajótulajdonosok Kínában gyártott vízi járművek megvásárlására – idézte Janisz Diamandídisz, görög halászati és tengerügyi minisztert a To Proto Thema görög vasárnapi lap.

MTI Gazdaság

Kínai befektetőkkel tárgyal Lengyelország

Lengyel pénzügyminisztériumi delegáció látogatott Kínába pénteken Dominik Radziwill pénzügyminiszter-helyettes vezetésével, hogy lengyel devizakötvények érékesítésről tárgyaljanak a Bank of China és a China Investment Corporation illetékeseivel.

MTI Világ

Clinton: Amerika Kína közvetlen riválisa

Az Egyesült Államok közvetlen versenyben áll Kínával a globális befolyásért, és fennáll a veszély, hogy veszíteni fog - jelentette ki szerdán a szenátus külügyi bizottsága előtt Hillary Clinton külügyminiszter, a külföldi segélyezés mértékének fenntartása mellett érvelve.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Az autógyártók kínai befektetési láza új buborékot fújhat

Kína robbanásszerűen növekvő kereslete ment meg számos külföldi céget a válság okozta komoly visszaeséstől. Stephen Jacoby, a Volvo cégvezetője is meglehetősen ambíciózus terevt jelentett be múlt heti, pekingi látogatása során. A autógyártó cég új gyárat épít Kínában, ahol a tervek szerint 2015-ben már 200 ezer gépkocsit kívánnak eladni. Ez már csak azért is meglehetősen nagyívű elképzelés, hiszen tavaly a cég világszerte csak 374 ezer négykerekűt értékesített.

hvg.hu Világ

Felkerültünk Kína térképére

Magyarország szó szerint felkerült Kína térképére, legalábbis az Economistnál, amely egy interaktív térképen hasonlítja össze az ázsiai ország tartományait külföldi országokkal. Ennek alapján Magyarország a 33 kínai tartomány közül a 13. "legszegényebbnek", Tiencsinnek felel meg, már ha a GDP-t vizsgáljuk.

MTI Világ

Megerősítik a rendőri jelenlétet Pekingben

Napi huszonnégy órás szolgálatot biztosító rendőrségi posztok felállításáról döntött a pekingi városvezetés: a rendőri jelenlétet a belvárosban, az üzleti negyedekben és a nagyobb közlekedési csomópontokban erősítik meg - közölte a kínai média kedden.

MTI Világ

Tizenöt év múlva már nem Kína lehet a legnépesebb ország

Kína lakossága tavaly 6,3 millióval 1,34 milliárd fölé nőtt a hétfőn megjelent statisztikai adatok szerint, amelyekkel kapcsolatban elemzők felhívják a figyelmet, hogy a világ legnépesebb országában évről évre lassabban nő a lakosságszám, így a pekingi vezetés hamarosan lazíthat az "egy gyerek politika" néven elhíresült családtervezési szabályokon. 2025-ben már India lehet a legnépesebb ország a világon.

MTI Világ

Meghalt a kínai atombomba egyik atyja

Meghalt 87 éves korában Csu Kuang-ja (Zhu Guangya) atomfizikus, Kína első atom- és hidrogénbombájának egyik kifejlesztője - jelentették be a hétvégén Pekingben.

MTI Vállalkozás

A kínai dömpingáruktól szenvednek a kőfaragók

A több évtizedes múlttal rendlelkező tradicionális kőfaragó műhelyek kerültek nehéz helyzetbe, mivel nem tudják felvenni a versenyt a Kínából érkező olcsón megmunkált kőtermékekkel - mondta Károlyi Gyula, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) alelnöke.

MTI Világ

Peking: nem lesz "jázminos forradalom" Kínában

Irreális elképzelés a "jázminos forradalom" Kínában, semmi ilyen nem lesz - jelentette ki a kínai népfront külügyi bizottságának feje csütörtökön Pekingben külföldi újságírók előtt.

1
361 362 363 364 365
407
Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Váratlanul meghalt az ismert ügyvéd, Strasser Tibor

Váratlanul meghalt az ismert ügyvéd, Strasser Tibor

Dupla vagy semmit játszik Orbán a lengyelekkel, pedig érdeke lenne a jó viszony

Dupla vagy semmit játszik Orbán a lengyelekkel, pedig érdeke lenne a jó viszony

180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

Három autó karambolozott Mánfa és Árpádtető között, teljes az útzár

Három autó karambolozott Mánfa és Árpádtető között, teljes az útzár

Robbie Keane gól nélküli döntetlennel mutatkozott be a Fradi kispadján

Robbie Keane gól nélküli döntetlennel mutatkozott be a Fradi kispadján

A négy műtüdőn tartott gyerek közül kettőt hamarosan levehetnek a gépről a Heim Pál Kórházban

A négy műtüdőn tartott gyerek közül kettőt hamarosan levehetnek a gépről a Heim Pál Kórházban

Azt javasolja Rogán üzletfeleinek az amerikai nagykövetség, hogy vizsgálják felül a tevékenységüket

Azt javasolja Rogán üzletfeleinek az amerikai nagykövetség, hogy vizsgálják felül a tevékenységüket

Az USA 25 millió dolláros díjat tűzött ki Nicolás Maduro venezuelai elnök fejére

Az USA 25 millió dolláros díjat tűzött ki Nicolás Maduro venezuelai elnök fejére

A címlapról ajánljuk